MILLISITS MÁTÉ
MAGYAR REFORMÁTUS ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉG
A magyar református építészeti örökség a magyarság több mint ezeregyszáz éves kulturális teljesítményei között kiemelt helyet foglal el. Az elmúlt közel ötszáz év alatt a helvét reformáció hitelveit követő protestánsok mind a szellemi életben, mind a tárgyi kultúra területén „saját színnel” gazdagították a nemzet legkiválóbb alkotásait, életműveit gyűjtő országos vagy regionális értéktárakat.
A tanulmány a református templomépítészet története mellett rálátást biztosít az oktatási épületekre, nem tévesztve szem elől a szeretetszolgálati tevékenység egyedi igényeknek megfelelő objektumait.
A református templomépítészet évszázadai
Hitvallásainkon alapuló dogmatikai háttér, a református templom „rendeltetése”
A keresztény templom, imaház, illetve kápolna rendeltetése az, hogy méltó helyet biztosítson az örömhír, az Evangélium hirdetésére. Jézus Krisztus kereszten történt váltsághalála és feltámadása, mint az üdvtörténet legfontosabb eseménye minden szakrális helyen középpontban kell, hogy álljon.
A Magyarországi Református Egyház két, a svájci reformáció korának szellemiségében 1560-as években készült hittételeket összefoglaló szöveget fogad el hivatalos hitvallásnak, a Heidelbergi Kátét[1] és a II. Helvét Hitvallást. Ez utóbbi szövegkorpuszt Bullinger Heinrich zürichi reformátor írta 1562-ben, nyomtatásban 1566-ban jelent meg, a magyar reformátusok 1567-ben a Debreceni Zsinaton fogadták el. A Második Helvét Hitvallás XXII. fejezetének 4. tétele a következőt tanítja a templomról: „Amiképpen hisszük, hogy Isten kézzel csinált templomokban nem lakik, azonképpen tudjuk azt is, hogy az Isten igéjére és a szent cselekményekre való tekintetből az Istennek és az Ő tiszteletére szentelt helyek nem közönségesek, hanem szentek, és akik ezeken a helyeken megfordulnak, azoknak áhítatosan és tisztességtudón kell viselkedniük, mint akik szent helyen, Istennek és az Ő szent angyalainak színe előtt vannak.”
A dogmatikai, liturgikus különbségek szerint más az egyes felekezetek templomfogalmának értelmezése. A római katolikus és evangélikus templom legfontosabb berendezése az oltár[2], amely a belső tér elrendezésének meghatározó „eleme”, és amelyet e két felekezet eltérő dogmatikai értelmezéssel használ. Ezzel szemben a református dogmatikai felfogás, Pál apostolnak a Zsidókhoz írt levele 10. fejezete alapján vallja, hogy Jézus Krisztus áldozata egyszeri, annak megismétlésére semmiféle módon nincs szükség, így az áldozat bemutatásának helyére, az oltárra sem. Így a római katolikus templomokkal ellentétben a református templomépítészetben nem figyelhető meg az oltárnak kiemelt helyet biztosító térszakasz, a szentély sem. A svájci reformátorok, Ulrich Zwingli és Kálvin János már a 16. század első felében az addigi római katolikus templomok belső tereit a helvét reformáció „Igecentrikus” szemléletének megfelelően alakították át.
A református szempontok szerint átrendezett középkori eredetű templomokban a templomhajót és a korábbi szentélyrészt elválasztó diadalívnél elhelyezett szószék lett a liturgikus tér legjobban kiemelt része, amelynek közelében helyezték el az úrvacsora kiszolgáltatásának helyeként szolgáló úrasztalát.
A reformáció kezdetei a Kárpát-medencében
Az európai reformációt 1517-ben Wittenbergben Luther Márton a búcsúcédulák árusításával szemben megfogalmazott teológiai ellenérvei közzététele által indította el, amely miatt a wormsi birodalmi gyűlésen birodalmi átokkal sújtották 1521-ben. Magyarországon ebben az évben Szalkai László váci megyéspüspök hirdette ki a Lutherre mondott 1520-ban kelt pápai átkot a nagyobb templomok szószékein, és prédikációiban folyamatosan ostorozta a wittenbergi újításokat. Szalkai rávette II. Lajos királyt, hogy az új tanok követőit kemény büntetésekkel sújtsa, valamint, hogy a magyar nemesség vezetőihez, az egyes vármegyékhez és városi tanácsosokhoz küldjön a reformáció tanait betiltó parancsokat.
Az 1523-as budai, illetve az 1525-ös rákosmezei országgyűléseken kegyetlen törvényeket fogadtak el a reformáció hívei ellen. Az 1520-as években folytatott üldözések azonban nem tudták megakadályozni a lutheri reformáció terjedését. Ebben komoly szerepe volt az 1526-os évnek, mely a magyar történelem egyik tragikus mélypontja volt. II. Lajos király és Szalkai püspök is a törökök elleni, 1526. augusztus 29-én vívott mohácsi csata áldozatává vált, az elkeseredett nép pedig egyre inkább a reformáció tanai felé fordult. A mohácsi vész és Buda 1541-ben történt török általi megszállása következtében a Magyar Királyság két, majd három részre szakadt.
Luther Márton tanainak elterjedése után, a svájci reformáció tanítása is követőkre talált a Kárpát-medence lakossága körében, így a 16. század első felében a magyar országgyűlések által hozott törvények már a „Zwingli-féle pestis követőit” is fej- és jószágvesztéssel sújtották volna. De a fenyegetések ellenére, a Kárpát-medencében a reformátorok által hirdetett tanítások a 16. század végére a lakosság jelentős többsége által elfogadottá váltak. A helvét reformáció tanítását a magyar népesség többsége vallotta, míg a németajkúak mind a Felvidéken, mind Erdélyben hűségesek maradtak évszázadon át az evangélikus hitelvekhez.
Erdélyben a 16. és a 17. században a protestáns templomok építése egyáltalán nem, a katolikus templomok építése és a vallásgyakorlás csak rövidebb időben esett tiltó rendelkezés alá. Az egykori középkori Magyar Királyság középső részén 1541-től, Buda török általi megszállásával közel másfél évszázadon át létrejött a török hódoltság. Ezen a területen a megszálló mohamedán hitet államvallásként valló birodalom a római katolikus hitéletet alig, a protestánst pedig jelentős megszorításokkal engedte gyakorolni. A Habsburg uralom alá tartozó Királyi Magyarországnak hívott északnyugati országrészben a katolikusok kiváltságokat élveztek a templomépítés tekintetében, míg a protestánsoknak nagy hátratételt kellett megélniük ingatlanjaik megtartása kapcsán. Új református templom építése a kora újkorban ebben az országrészben esett a legtöbb nehézségbe.
Református templomépítészet a Kárpát-medencében 1541 és 1686 között
Budának 1541-ben történt török általi megszállása után a várhegyen fekvő polgárváros keresztény templomainak többségét dzsámivá alakították át. Egyedül a terület északi részén fekvő Mária Magdolna-plébániatemplomot engedte a megszálló hatalom a különböző keresztény felekezeteknek közösen használni.[3]
Az ország további részein a református hitéleti célra átvett középkori templomok esetében a belső tér liturgikus elrendezését változtatták meg saját gyülekezeti igényeiknek megfelelőn, létrehozva a tér centralizálását. A templom esetében a nyugat-európai párhuzamoknak megfelelően megtörtént a református liturgiát zavaró berendezések eltávolítása a szakrális térből, de a nyugati példákkal ellentétben, az egykori katolikus egyház által megáldott tárgyakat nem látványos „rombolással”, hanem feltűnés nélkül távolították el.
A templombelső átalakításának fontos elemeként figyelhető meg a középkori freskók láthatóságának megszüntetése. A falfestményeket lemeszelték – a meszeléssel egyrészt konzerválták a műalkotásokat; másrészt nagy egységes felület adódott, amelyre a reformáció igényei szerinti díszítéseket el lehetett helyezni. A kora újkori református templomok díszítése során élénk színű növényi ornamentikát használtak. A falakra a Szentírásból vett idézetek mellett az átépítéssel kapcsolatba hozható feliratokat helyeztek. A református közösségek által használt templomok belső tereiben mind a kifestésen, mind a festett kazettákon olyan gazdag jelentésrétegekkel bíró vizuális gondolkodás figyelhető meg, amely minden elemében közvetlenül vagy közvetve a bibliai hitigazságokra kívánja ráirányítani a hívők figyelmét.
A református egyházművészet sajátja, hogy az emberábrázolásokat csak nagyon kivételes esetben engedi megjeleníteni. A kivételek között megtalálható az első emberpár bűnbeesésének története[4] vagy Jónás alakja, amint a cethal éppen elnyeli, amikor a prófétát a tengerbe dobták. A kiemelkedő bibliai személyek mellett gazdagon termő szőlőfürtöket vivő férfiakat is láthatunk a „Kánaáni követjárás” elnevezésű festett kazettákon.[5]
A legkorábbi, reformátusokhoz köthető kifestést a nagyharsányi templomban találták meg a falkutatásban résztvevő szakemberek, ez a 15. század végi szentély boltozatát tartó nyolcszögű oszlop fejezetén az 1582-es évszám alatt megfigyelhető díszítés. [6]
Küzdelem a protestáns templomokért az ellenreformáció időszakában
A magyar egyháztörténetírás a reformációra adott római katolikus válasznak, azaz az ellenreformációnak véres és vértelen szakaszát különbözteti meg. Mindkét szakasz hitvallásra késztette a magyar protestánsokat. Ebben az időszakban, azoknak, akik egyénként és közösségekben megmaradtak a reformáció hitigazságai mellett, identitásuk erősebb lett, és ha a nehézségek ellenére sikerült reformátusnak megtartani templomukat, akkor azt még jobban megbecsülték, adott esetben bővítették.
A véres ellenreformáció legmegrázóbb időszakát - ártatlan lelkészek és tanítók gályarabként történő megalázását – az 1670-es években kellett megélniük a magyar protestáns egyházaknak. A hajókon szenvedőket de Ruyter admirális szabadította ki 1676. február 11-én. A gályarabok kiszabadítása után csak öt évvel rendezte valamelyest az evangélikusok és reformátusok jelentősen korlátozott vallásgyakorlását és a templomépítések helyzetét az 1681. évi soproni országgyűlés (25. törvénycikk, 26. artikulus), amely engedélyezte, hogy csekély számban kijelölt, úgynevezett artikuláris helyeken új templomot, iskolát és paplakot építsenek.
Új templomok építése – II. József türelmi rendelete
A türelmi rendelet az 1780 és 1790 között uralkodott II. József császárnak az egyik első nevezetes rendelkezése volt, amelyet az uralkodó 1781. október 25-én adott ki. Annak ellenére, hogy a türelmi rendelet nem tette minden tekintetben egyenrangúvá a protestánsokat és a zsidókat a római katolikusokkal, a felvilágosult abszolutizmus szellemében fogant rendelkezésnek tekinthető, hiszen egyes felekezeteknek szabad vallásgyakorlást és hivatalviselést biztosított. Ugyanakkor fenntartotta a protestáns egyházak működését korlátozó egyes korábbi rendelkezéseket- mégis, a reformáció tanait követő egyházak tagjainak körében mind a türelmi rendeletnek, mind II. Józsefnek komoly tisztelete alakult ki. A türelmi rendelet lehetővé tette, hogy protestánsok is betölthettek állami hivatalt, és ettől kezdve nem a vallás volt a személy kiválasztásának döntő szempontja. A rendelet engedélyezte a nem katolikusok számára templomok építését – bizonyos megkötésekkel[7] -, papok tartását, és kivonta a nem katolikusokat a római katolikus püspökök fennhatósága alól, így ők a továbbiakban nem voltak kötelesek részt venni a római katolikus miséken.
Ahol legalább száz, nem római katolikus család élt, ott saját költségükön létesíthettek, illetve fenntarthattak helyi gyülekezeteket, sőt – ugyan torony és harang nélkül, továbbá nem közútról nyíló bejárattal – templomokat is építhettek. Bár az uralkodó a halála előtt visszavonta rendelkezéseinek túlnyomó részét, továbbra is ragaszkodott türelmi rendeletéhez. A türelmi rendelet tartalmát nem sokkal a császár halála után, 1791-ben törvénybe is iktatták bizonyos kiegészítésekkel és módosításokkal. II. Lipót 1791-es rendelete pedig feloldotta a még meglévő korlátozásokat is, és engedélyezte a külön előírások nélküli új templomok építését.
A türelmi rendelet hatására a Kárpát-medence területén több száz protestáns templom épült, amelyek napjaikban a műemlékállomány meghatározó részét képezik. Az újonnan épülő templomok többsége külső megjelenésében a 18. században a Kárpát-medencében szokásos „dunai barokk” római katolikus templomformát követte. Általában hosszházas alaprajzzal épültek, két rövidebb oldalukon, egyik vagy mindkét hosszoldalon kőoszlopokra állított karzattal. Kialakult ezáltal a türelmi rendeletinek nevezhető templomtípus, amely a 19. század végéig fennmaradt. Az ekkor épült templomok liturgikus terében a szószék és az úrasztala együttesét a hosszoldal egyik fala előtt alakították ki. Az úrasztalát nagyon gyakran körbe fogta egy fából, kőből, vagy később öntöttvasból készített korlátépítmény. A falak a korábbi növényi ornamentika helyett egyszínű kifestésben részesültek.
Ugyanakkor a korszak vernakuláris építészetében tovább élt a virágos reneszánsz 300 éves hagyománya is. Ennek kivételesen szép művészeti alkotásai közé tartozik a szennai vagy a füzéri református templom, mindkettő 1785-ben épült fel.
Az alföldi református nagytemplomok
A református egyházközségek lélekszámának növekedése a 19. század első felében, különösen az Alföldön szükségessé tette az impozáns, több ezer főt befogadni képes templomok építését, amelyek a magyar klasszicista művészet fontos alkotásai lettek. A türelmi rendelet adta jogi lehetőségeket kihasználva az alföldi reformátusság számos városban, így Kisújszálláson, Törökszentmiklóson és Karcagon emelt a késői barokk, illetve már a klasszicizmus stílusjegyeit magán viselő csarnoktemplomokat. Ezek a „Szent Hajlékok” egy-egy gyülekezet komoly anyagi áldozathozatalával valósultak meg. A templomok téglány alaprajzú belső elrendezését meghatározta a reprezentatív módon megvalósított liturgikus tér, a nagyméretű falazott karzatok, és a több szakaszos csehsüvegboltozatos térlefedés.
Debreceni Református Nagytemplom
A Debrecen jelképének számító Református Nagytemplom elődje a középkorban épült, ez a római katolikus Szent András templom volt.[8] Az 1802-es évben tűzvész pusztította el a templomot, amely után a Debreceni Református Egyházközség presbitériuma új templom felépítése mellett döntött. Amíg ebben a kérdésben egyetértés volt az egyházközség vezetésében, addig a tervező személyében, és az általa preferált tervvariáns elfogadásában már a különböző vélemények ütközése miatt nem alakult ki egyetértés. Nem sokkal a tűz okozta katasztrófa után, az egyházi elöljárók felvették a kapcsolatot Péchy Mihály katonai mérnökkel. Péchy első tervváltozata egy teljesen centrális elrendezésű templom megépítését indítványozta. Az építtetők Péchy mellett Johann Weiss építésztől kértek templomterveket 1803-ban, ő barokk hagyományokon alapuló kéttornyú tervet készített. Az egyházközség vezetése 1804-re elvetette Weiss elgondolását, valamint Péchy centralizáló tervét. Péchy – igazodva a megrendelők óhajához - több tervváltozatot készített, mégis, az építtetők 1805-ben kapcsolatba léptek Tallherr József építésszel, aki olyan alaprajzi megoldást javasolt, amit a debreceniek megvalósítani óhajtottak. Tallherr terve szerint a rövid, déli, a Piac utcára néző főbejárattal ellátott templom főhajójához a vele azonos szélességű, de hosszabb kereszthajó kapcsolódott, a liturgikus tér a főhajó és a kereszthajó találkozásánál kapott helyet. Tallherr terveit megküldték Péchynek véleményezésre, ő kisebb javításokat kívánt eszközölni építésztársa elgondolásán. Tallherr T-alaprajzú épületének lefedésére egy nagy dobbal ellátott kupolát javasolt. Ez a városképileg látványos, de költséges, és a kivitelezéshez komoly szakmai tudást igénylő építészeti megoldás az egyházközség vezetői részéről nem talált támogatásra. A többszöri tervmódosítás ellenére, 1803-tól kisebb-nagyobb megszakításokkal 1823-ig tartottak a kivitelezési munkálatok. Péchy Mihály – mivel terveit folyamatosan felülbírálta a megrendelő egyházközség, 1808 végétől nem vállalt szerepet az építkezésben. A kivitelezés irányítását és a még szükséges részlettervek kidolgozását Rabl Károly építész végezte. A hosszú egyeztetés és építési folyamat után megépült templom külső megjelenése monumentális hatású; korinthoszi féloszlopokkal tagolt főhomlokzata a város fő útvonala, a Piac utcát méltó módon lezáró déli oldalon kapott helyet. A két torony a 61 méteres magasságával impozáns megjelenést biztosít az épületnek. A két évtized alatt elkészült, mintegy 6000 fő[9] befogadására képes épület mind külső, mind belső megjelenésével visszafogott ünnepélyességet sugároz.
Ceglédi Református Nagytemplom
A ceglédi reformátusok 1754-ben építették meg első templomukat, mivel a 16. század óta használt középkori eredeti templomukat kénytelenek voltak – hosszú pereskedés után – visszaadni a római katolikusoknak. Nyolcvan évvel később, 1834-ben tűzvész pusztított Cegléden, amelynek áldozatául esett a református templom. A katasztrófa után nem sokkal kérte fel a Ceglédi Református Egyházközség presbitériuma a neves pesti építészt, Hild Józsefet, hogy készítse el az új templom terveit. Az építkezést 1870-re sikerült befejezni. A Hild József által tervezett egyszerűbb eredeti kupolát 1895-1896-ban Balázs Ernő tervei szerint átépítették, kupoladob alkalmazásával. A kupola 1936-ban kigyulladt és leégett. Két éven át tartó munka eredményeként 1938-ra sikerült helyreállítani, a napjainkban is látható állapotba hozni. Az épület belső hossza 44 méter, szélessége 32 méter. Kétnégyszintes tornya 48-48 méter magas. Kupolája 60 méter magasságú, átmérője 19 méter. Főhomlokzata szimmetrikusan van kialakítva a két toronnyal és a négy ión oszlop alkotta előcsarnokkal. Az oldalhomlokzatokon két falpillér tartotta timpanon díszíti a bejáratokat. Az épület közel 2500 ülőhelyes és 5000 fő befogadására alkalmas. A görögkereszt alaprajzú templom belső tere centrális kialakítású, melyet széles karzatok vesznek körül.
Kunhegyesi Református Templom, az „Alföld katedrálisa”
A török hódoltságot követően Kunhegyes lélekszáma gyorsan növekedett, és a reformátusok hamar kinőtték templomukat. Így 1794-ben felmerült egy új, nagyobb templom felépítésének gondolata. A tervek elkészítésével Homályossy Ferenc építészt bízták meg, aki 1826-ban elkészítette az egytornyú, klasszicista épület tervrajzát. Két évvel később már kész volt az épület alapja, illetve kiégették a téglákat a falakhoz. Az építkezés komoly anyagi terhet jelentett a közösség számára. Az 1831-es kolerajárvány miatt pedig teljesen abbamaradtak a munkálatok. Időközben az egyházközség tagjai úgy döntöttek, hogy szeretnék a vármegye legimpozánsabb templomát megépíteni, így elvetették korábbi terveiket és felkérték Hild Józsefet, hogy tervezzen számukra kéttornyú templomot. Hild elvállalta a munkát és 1839-re elkészültek az új tervek. A templomot - amely 54 méter hosszú és 24 méter széles - 1848 őszén szentelték fel. Homlokzatát kettős ión oszloppal alátámasztott timpanon díszíti. Két tornya 48 méter magas. A háromhajós csarnoktemplom mellékhajói háromszintesek. Körbefutó kétemeletes karzatait a földszinten dór, az emeleten ión stílusú oszlopok tartják. Az épület 26 méteres belmagasságával, csehsüveg boltozataival, kétszintes karzatával megragadó térhatást eredményez. Az „Alföld katedrálisa”, a Tiszántúli Református Egyházkerület második legnagyobb református temploma közel 1200 ülőhellyel rendelkezik és 3000 ember befogadására alkalmas.
A református társadalmi szerepvállalás épületei
A magyar protestantizmus történetében már a 16. századtól kiemelt szerepet kapott az iskolák alapítása, akár nagy anyagi áldozatok árán történő fenntartása. A Kárpát-medencében napjainkban is működő, többszintű oktatást nyújtó (kollégiumi rendszerű) protestáns intézmények gazdag múlttal rendelkeznek. A református kollégiumok életét, valamint épületeik fennmaradását a történelem viharai, tűzvészek és az ellenséges vallási-politikai hatalmak „káros tevékenysége” több esetben komoly próbatétel elé állította. A nehézségek miatt az ősi református iskolák objektumai – kevés kivételtől eltekintve – csak kétszáz éves múltat mondhatnak magukénak.
Ugyanakkor a 19. század második felében a protestáns egyházak egyre több karitatív intézmény létrehozásával mutattak rá Jézus Krisztus áldozathozatalára.
A Bethesda kórház épületei
A társadalmi szerepvállalás terén példát mutatott a Pesti Református Egyházközséghez tartozó Németajkú Református Leányegyházközség, amely saját temploma megépítése előtt, már 1866-ban megalapította a Bethesda kórházat, és közel ötven éven át működtette is azt. A kezdetek a terézvárosi Rózsa utca 5. szám alatti épülethez kötődtek, ahol Bakody Tivadar József főorvos irányításával történt a gyógyító szolgálat. Ez az épület egy földszintes, pár kórteremből álló ház volt. A megnyitás évében felkeltették a figyelmet az osztrák-porosz háború hadisérültjeinek befogadásával és gyógyításával.
A Sugár út – mai Andrássy út – kiépítése miatt 1871-ben eladni kényszerültek a kórház akkor használt, Rózsa utca 8. szám alatti épületét. Az új, több szempontból jobb lehetőségeket nyújtó Bartl-villa megvásárlásával nyílt esély egy nagyobb és korszerűbb kórház kialakítására 1872-ben. A Bartl-villát Hild József tervezte klasszicista stílusban az 1840-es évek elején, Bartl János kávéház tulajdonos részére. Az ellátottak számának növekedése az épület és az ápoló személyzet bővítését is megkívánta. A Bartl-házhoz így egy kétszintes, historizáló szárnyépületet emeltek az 1890-es években.
A debreceni és a sárospataki református kollégiumok könyvtárterei
A magyarországi református kollégiumok közül klasszicista stílusú, impozáns, többszintes épülettel a debreceni és sárospataki rendelkezik. Mind a „Kálvinista Rómaként” is elnevezett Debrecen, mind a „Bodrog-parti Athénnak” hívott Sárospatak városképében is kiemelt szerepet játszik a református iskolaépület-együttes. A magas szintű oktatás megkívánta, hogy a nyomtatott formában összegyűjtött szaktudást tartalmazó könyvek elhelyezését biztosító könyvtárak méltó helyet kapjanak ezekben az épületekben. Amíg a debreceni nagykönyvtári díszterem két azonos méretű, önálló teremszakaszként is értelmezhető, visszafogott klasszicista eleganciájú, képzőművészeti dekoráció nélküli helyiséggel rendelkezik, addig a sárospataki azonos funkciójú tér egyedülálló a hasonló célt szolgáló protestáns bibliotékák dísztermei között. Sárospatakon a könyvtár[10] dísztermét a magyar klasszicista építészet kiemelkedő mestere, Pollack Mihály tervezte. A kétszintes helységet Bibó István, a reformkori művészettörténet elismert kutatója joggal nevezte Pollack egyik legvonzóbb művének.[11] A méltóságteljes térélményt meghatározza az antik görög építészetből átvett dór oszloprend alkalmazása, és az 1834-ben Linzbauer József kassai művész által készített, illuzórikus, a mitológiai jelképeket bemutató mennyezetfestés egyedülálló látványa.
Nagykőrösi Arany János Református Gimnázium
A 20. század hajnalán épült háromszintes, impozáns méretű oktatási épület Baumgarten Sándor alkotása, aki építészirodai társával, Herczeg Zsigmonddal együtt mintegy háromszáz iskolát tervezett a 19. század utolsó, és a 20. század első évtizedeiben. A gimnázium Nagykőrös központjában a középkori eredetű református templom közelében áll. Az épület térrendszere és homlokzat kiképzése a késő historizmus stílusának megfelelő, mégis, a nagykőrösi szecesszió első megnyilvánulásaként a kiemelt részletmegoldásokban fellelhetők a magyaros szecesszió motívumai. Baumgarten Sándor – aki irodájában pár éven át együtt dolgozott Lechner Ödönnel, a magyaros szecesszió „iskolateremtő géniuszával” – a homlokzatok kiképzésének „metodikájánál” több részletben átvette Lechner „ornamentikatárát”, vagyis szabadon használta a népművészeti, valamint az ázsiai ihletésű díszítéseket. A középrizalitot lefedő sátortető konkáv kiképzése és süvegszerű formája az ősi, a magyarság népvándorlás során is használt sátraira utaló motívum.
Rimaszombati Egyesült Protestáns Főgimnázium épülete
A felvidéki Rimaszombaton a protestáns oktatás a reformáció korától napjainkig – több kényszerű megszakítással – folyamatosnak mondható. Az 1848-49-es szabadságharc leverése után, 1853-ban a rimaszombati református gimnázium és az osgyáni evangélikus gimnázium összeolvadásával jött létre a Rimaszombati Egyesült Protestáns Algimnázium. 1884-ben indulhatott meg a 7. osztályban is a tanítás, amelynek eredményeként főgimnáziumi címet kapott az intézmény[12]. A 20. század elején, 1903-1904 között nyílt lehetőség az addigra szűkössé vált régi iskola helyett a historizmus stílusjegyeit mutató "palota" megépítésére. Az új gimnáziumot Tóth Béla rimaszombati építész tervezte. Az épület főhomlokzatát Kálvin János és Luther Márton büsztje díszíti, amelyek Csordás József szobrászművész alkotásai. A két reformátor portréja között az iskola címerét helyezték el, amelyen a kézfogás a két felekezet együttműködésére utal.
Kecskeméti Újkollégium
Az 1830-ban átadott kecskeméti Ókollégium pár évtized múlva már szűknek bizonyult a benne működő főgimnázium és jogakadémia számára, ezért a Kecskeméti Református Egyházközség presbitériuma egyévtizedes vita után 1906-ban új, az eddiginél nagyobb oktatási épület megvalósítását határozta el. Az egyházközségi szándék találkozott Kada Elek polgármester városfejlesztési elgondolásaival, aki kultúrpalotát szeretett volna Kecskemét központjában létrehozni, így a város által adományozott telken kezdődött meg az első tervek szerint a két intézmény közös otthonának építése. A terveket 1909-ben Dombi Lajos, az iskola rajztanára és Mende Valér építész készítette. Végül csak az iskola épült meg, Mende kiviteli tervei szerint. Az 1911 tavaszán megindult munkákat az 1911. júliusi földrengés félbeszakította, az iskola impozáns palotája 1912 nyarára készült el. Az Újkollégiumnak hívott épületet 1924-ig a református jogakadémiával közösen, majd egyedül használta a főgimnázium.[13] Építészeti megoldásaiban, különösen a főhomlokzat kiképzésében találkozott a német, angol, illetve finn, magyar szecessziós architektúra tömegalkotása az erdélyi népi építészet formakincsével és a népművészeti díszítőelemekkel, amelyeket Mende Valér egyéni hangú alkotássá érlelt.[14]
A magyar református templomépítészet útkeresése a 20. század hajnalán
A 19. század első felében az antik formakincset felelevenítő klasszicizmus stílusában épültek a magyar református templomok a Kárpát-medencében. A század közepén jelentkező új stílus a romantika, amely a középkort inkább megidézni kívánta, mint pontosan másolni. Romantikus stílusban kevés templom épült, majd a 19. század utolsó harmadára elterjedő historizmusban a művészek az addig megismert formakincset használták – vagy egy adott régebbi stílushoz visszanyúlva, vagy saját döntésük alapján keverve azokat. A historizmus időszakában keresztény templomok főleg gótikus stílust idézve épültek fel. A legtöbb neogótikusnak nevezhető kálvinista templom alaprajzi elrendezésben az előző századok alatt kialakult sémának megfelelően, téglány geometrikus formájúnak tekinthető, több esetben kiegészítve a nyolcszög háromoldalával záródó térbővülettel. Az 1880-as évektől azonban több építész – akik amúgy külső megjelenésükben gótizáló református templomot terveztek – alaprajzi megoldásában magyar viszonylatban újító gondolatokat rajzolt meg a tervasztalon. Elsőként Schulek Frigyes, majd Pecz Samu és Sztehlo Ottó törekedtek a centralizáló, tehát kálvinista szempontból ideálisnak tekinthető templom megtervezésére. Pecz Samu a Debrecen Kossuth utcai templom esetében az 1880-as évek második felében, míg Budapesten a Szilágyi Dezső téren 1893 és 1896 között a gyakorlati tervezésnél is be tudta bizonyítani, hogy milyen akusztikai és vizuális előnyökkel járhat református templomot centralizáló alaprajzi felfogásban tervezni.
A historizmust elhagyva az I. világháború előtti nyugalmas évek az útkeresés új korszakát nyitották meg azzal, hogy már úgynevezett nemzeti szecessziós stílusban épültek az új templomok és parókiák.
Fasori Református Templom és a tanoncotthon
Árkay Aladár tervei szerint épült a Budapest-Fasori Református Egyházközség temploma 1911 és 1913 között. A görögkereszt alaprajzú templom egyesíti magában a századforduló szecessziós magyar, angol, finn építészetének a népművészetből merítő gondolatait. A templom hátsó udvarán ugyanakkor Árkay 1911-ben megtervezte a Fasori Református Tanoncotthon épületét is, szintén szecessziós stílusban. Amíg a templom külső és belső részein a díszítések kiemelt szerepet kaptak, ezen a szociális célú egyemeletes házon az ornamentika használatát költséghatékonysági okok miatt mellőzte az építész.
A Fasori Református Tanoncotthon 1913. június 15-én nyílt meg, és a 14 év feletti, iparos szakmát elsajátítani akaró fiataloknak nyújtott ellátást és lakhatást heti 8 korona fejében, amelyből 3 korona a szülőket, 5 korona a mestereket terhelte. Esetenként a felügyelőbizottság a szülőknek mérséklést engedélyezett, teljes szegénység esetén a kifizetést elengedte. Az épület hetven tanonc elhelyezésére szolgált, megfelelő számú fürdőszobával, nappalival, konyhai helyiségekkel, valamint betegszobával. A Tanácsköztársaság idején, 1919 márciusában államosították az épületet, a lakhatáshoz szükséges eszközök nagy részét elvitték, majd a proletárdiktatúra 1919 augusztusában történt bukása után újra egyházi tulajdon lett a tanoncotthon[15]. Ez eredeti funkciója szerint 1926-ig biztosított lakhatást az arra rászoruló református fiataloknak. Ezután a lakószobákból tantermeket alakítottak ki, majd az épület a jelentős holland támogatással megnyitott Julianna Református Iskola otthona lett tíz éven át. Ezt követően lebontották, helyére az iskola többszintes épületét építették meg, amelyet 1936 novemberében avattak fel.
Református templomépítészet a két világháború között
A két világháború közötti építészet meghatározó jelensége volt az a templomépítési láz, amely országszerte többszáz új templom, imaház, gyülekezeti otthon létesülését jelentette. A Magyarországi Református Egyház egyházkerületei közül a Dunamelléki Református Egyházkerület épületállománya növekedett a legjelentősebb mértékben Ravasz László püspöki szolgálata alatt, 1921 és 1948 között. Különösen Budapesten és a főváros elővárosaiban épültek szép számmal templomok és iskolák. A Budapesten épült templomok sajátossága, hogy majd mindegyik altemplommal épült, így a hitéleti életnek is otthont adtak. Több templom és iskola a holland, illetve a svájci reformátusok hathatós anyagi támogatásával valósult meg.
A Ravasz László püspöksége alatt épült templomok egyedisége, hogy a templomok külön nevet is kaptak, esetenként a püspök javaslata alapján. A korszakban épült templomok a művészeti stílusok tekintetében nagy változatosságot mutatnak. Van olyan, amelynek külső kiképzésén a neobarokk hatást lehet megfigyelni, ilyen az Almási Balogh Lóránt építész által 1927-ben tervezett Magyar Reménység Temploma. Az Árpád-kori művészet díszítőelemei köszönnek vissza a Dudás Kálmán által tervezett Emlékezet Temploma épületén. Ugyanakkor jellemző volt a nemzeti szecesszió, vagy az akkori elnevezés szerint a magyaros stílus térnyerése is. Ez utóbbi irányzat számos figyelemre méltó példája közül a magyar református szakrális építészetnek több szempontból is kiemelkedő alkotása a Medgyaszay István által tervezett, kelenföldi Magyar Advent Temploma[16], amelyre a terméskő és a vasbeton használata mellett a népi építészet formakincsének tudatos alkalmazása jellemző.
A közelmúlt református templomépítészete a Kárpát-medencében
A Kárpát-medencében az elmúlt harmincöt év református templomépítészetében főleg az évszázados hagyományokhoz történő erőteljes ragaszkodás figyelhető meg, de az állandó megújulás igényét képviselve több modern felfogású „Istenháza” mutatja a magyar kálvinisták nyitottságát a 21. század új nyelvet beszélő architektúrája iránt.
Az ezt megelőző időszakban Magyarországon a kommunista diktatúra előbb tiltotta, majd szigorú feltételekhez kötötte új templomok építését. Az 1970-es és 1980-as években házgyári technológiával felépített lakótelepeken nem is tervezték, és a legtöbb esetben nem is engedélyezték templomok megépítését. Változás 1990 után következett be, innentől a magyar templomépítészet reneszánszáról beszélhetünk. A több évszázados református templomépítési tradíciók mellett, azokat figyelembe véve, a magyar organikus építészet két kiemelkedő jelentőségű alkotóművésze, Makovecz Imre és Csete György a Kárpát-medence különböző tájegységein tudtak kiemelkedő értékű református templomokat, valamint több esetben a szakrális térhez kapcsolódó gyülekezeti központot, parókiát tervezni.
Csete György kőszegi templomát 1996-ban szentelték fel. Két nagy egységre bontható: a földszint a gyülekezeti ház szerepét tölti be, míg az első emelet a tulajdonképpeni szakrális tér. A templomtér centrális alaprajzú, az üvegből készített úrasztala a liturgikus tér mértani középpontjában helyezkedik el.
Makovecz Imre protestáns vonatkozású munkái közül kiemelt figyelmet érdemel két erdélyi református temploma, amelyek kapcsolatot mutatnak a helyi építészeti hagyományokkal. Vargyas kálvinista egyházközsége régi, középkori eredetű temploma helyett újat kívánt építeni. Makovecz Imre az eredeti templom kulturális örökségét kiemelve rajzolta meg a terveket, amely alapján a középkori templom töredékei egybeolvadtak a 2005-ben megvalósított épület új részeivel.
Makovecz Imrének másik említést érdemlő református temploma Kolozsvárott épült 1999 és 2008 között, és az „Isten Csodáinak Temploma" nevet kapta. A Kolozsvár-Törökvágási Református Egyházközség templomának sarkain bástyaként jelenik meg négy torony, amely a középső nagyobb gúla mellett három kisebb tornyocskából áll. Az egyéni „makoveczi ízt" mind a négy toronynál az egyedi sarokkialakítás adja. A tornyok talpazatánál megjelenő kváderköves kialakítás az erdélyi erődtemplomok, a négy fiálés lezárás pedig a Kolozsvárhoz közeli Kalotaszeg vidékén gyakori építészeti megoldást idézi.
Összegzésképpen elmondható, hogy a fentiekben is bemutatott református templomok, ha olykor nagy nehézség árán is, de nemes összefogást példázva készültek el. A magyar református közösség pedig Istennek ad hálát gyülekezetei és templomai megmaradásáért. Nyitott szívvel és nyitott ajtóval várják azokat, akik meg kívánják ismerni a magyar református épített örökséget.
[1] A Heidelbergi Káté 1646 óta a magyar reformátusok hitvallási irata, amelyet a Szatmárnémetiben megtarott zsinaton fogadtak el.
[2] A római katolikus egyház hivatalos kánonkönyve meghatározása szerint: ”Az oltár, amelyen jelenvalóvá lesz a keresztáldozat a szentségi színek alatt, egyúttal az Úr terített asztala is: a szentmisén erre hivatalos az Isten népe, hogy része legyen benne; az oltár a középpontja annak a hálaadásnak is, amely az Eucharisztiában nyeri el a tökéletességét”. Római Misekönyv Általános Rendelkezése 296.
[3] A török hódoltság korában mecsetté alakították át Budán a keresztény templomokat, a Nagyboldogasszony templomot már 1541-ben történt megszállása után azonnal, míg a Mária Magdolna templomot a 17. század elején. Ennek a dzsámivá alakított templomtornyát minaretként használták, óraszerkezete miatt Órás dzsáminak is hívták.
[4] Szilágylompértben a református templom festett kazettás mennyezetének Ádám – Éva kazettája a 18. századból való.
[5] A „Kánaáni követjárás” megtalálható többek között a kárpátaljai técsői református templom festett kazettáján is.
[6] Marosi Ernő: Magyar református templomok - (ide gondolatjel kell kötőjel helyett) művészettörténeti áttekintés. In.: Református templomok Magyarországon. Szerk.: Dercsényi Balázs. Budapest, 1992; 29. old.
[7] Szoboszlay István: A türelmi rendelet mai templomai. In: Confessio 1981/1. 3. évfolyam. 38-47. old.
[8] Balogh István: A debreceni Nagytemplom. Bp., 1962. 13. old.
[9] Debrecen templomai. Szerk.: Szűcs Ernő. Debrecen, évszám nélkül, 8. old.
[10] A sárospataki bibliotéka Kelet-Magyarország egyik legjelentősebb, a Debreceni Református Kollégium könyvtárához mérhető protestáns gyűjteménye, közel négyszáznegyvenezer kötetet számlál.
[11] Bibó István: Pollack Mihály. Bp., 2008. 92-93.old.
[12]Napjainkban az épületben az 1999-ben alapított Tompa Mihály Református Gimnázium működik, amely a Rimaszombati Egyesült Protestáns Főgimnázium szellemi örökségének továbbvivője.
[13] Szappanos Károly: A kecskeméti református egyház és iskolái története 1564-1931. Kecskemét, 1931. 23. old.
[14] Gerle János: Mende Valér. In: Magyar Építőművészet 1987/4-5. 78. évfolyam, 43-48. old.
[15] Gál Lajos: A Fasori Református Tanoncotthon, A fasori református templom építésének 25 éves jubileumi ünnepére (alkalmi kiadvány), Bp., 1938. 22. old.
[16] A Magyar Advent Temploma aranykönyve. Szerk.: Samu János – Sebestyén Andor. Budapest, 1935.