Adászteveli Református Templom

Az Adásztevel központjában, a főutca kiszélesedő szakaszában álló református templom a település egyik legjellegzetesebb építészeti eleme. Az épület északnyugat–délkelet irányú tengelyre szerveződik, záródása egyenes, amely a 18. századi protestáns templomépítés tipikus megoldása. A főhomlokzat elé emelt, órapárkányos és párnatagos sisakkal fedett torony hangsúlyos vertikális eleme a faluképnek.

A templomhajó homlokzatain két szinten sorakoznak a fűzött vasrácsos ablakok: a földszinten téglány alakú nyílások, az emeleten pedig félköríves záródású ablakok biztosítják a természetes megvilágítást. A torony tükrös tagolású főhomlokzatának középtengelyében található a zár- és vállköves, kőtokos bejárati ajtó, amely fölött tagolt szemöldökpárkány húzódik. E fölött téglány alakú karzatablak, majd a főpárkány felett körablak jelenik meg. A torony legfelső szintjén félköríves záródású, kőkeretes harangablakok láthatók. A toronytest homorú féloromzatokkal csatlakozik a templomhajóhoz, ami ritkább, barokk hatású megoldás a vidéki református templomok körében.

A templom délkeleti véghomlokzatán középen szegmensíves záródású ajtó nyílik, amely a liturgikus tér másodlagos megközelítését biztosítja.

A belső tér meghatározó eleme a gerendás deszkamennyezet, amely a 18–19. századi dunántúli református templomépítés egyik jellegzetes szerkezeti típusa. A hajó három oldalán faragott, fejezetes faoszlopokra támaszkodó, kazettás mellvédű karzatok futnak végig. A karzatok oszlopai egyben a födémet hordozó mestergerendákat is alátámasztják, ami a templom szerkezeti stabilitását és térarányait is meghatározza.

A templom építéstörténete különösen figyelemre méltó. A jelenlegi épületet 1753-ban emelték, részben a település középkori, boltozott szentélyű Szent András-templomának felhasználásával. A középkori eredetű falak beépítése jól illeszkedik ahhoz a gyakorlathoz, hogy a protestáns közösségek a 18. században gyakran alakítottak át vagy bővítettek meglévő templomokat. A torony építését a források 1810 és 1815 közé teszik, ami arra utal, hogy a gyülekezet a 19. század elején jelentős anyagi erőforrásokkal rendelkezett. A templom mai formáját az 1860-as tűzvész utáni helyreállítás során nyerte el, ekkor egységesítették a homlokzati kialakítást és a toronysisak formáját is.

A templom a település történeti magjának meghatározó eleme, és a helyi református közösség több évszázados folytonosságát jelképezi. Építészeti értékei és történeti jelentősége miatt a magyarországi műemléki nyilvántartásban is szerepel.