A település déli részén, a széles főúttól távolabb, az utcavonalra merőlegesen elhelyezkedő, kelet-nyugati tengelyű, egyenes záródású, egyhajós templom, amelynek keleti homlokzata előtt hagymatagos, gúlasisakú torony áll.
A templom főbejárata a torony tengelyében álló egyenes szemöldökű, kőkeretes ajtón át nyílik, mellékbejárata a déli oldalon van. A kétemeletes toronytestet főpárkány, osztópárkány tagolja, széleit lizénák keretezik. A karzatszinten félköríves ablak, a padlásszinten körablak, a harangszinten ugyancsak félköríves záródású ablakok állnak. A toronytest és a hajó hullámíves féloromzatokkal csatlakozik.
A hajó hosszfalain félköríves szemöldökű ablakok nyílnak.
A síkmennyezetes templombelső két végében boltozott aljú, árkádíves, falazott karzatok állnak.
A mai klasszicista templomot 1834-ben építették egy, a Dráva áradásakor elpusztult korábbi fatemplom helyett. A festett deszkák feltehetően az 1789-ben épült előd mennyezetéről származnak.
A templom asztalosműveit háromféle, különböző korú festés borítja.
A legfelső réteg „kálomista szürke”, fekete-fehér márványerezettel. E 19–20. századfordulón általánossá váló monokróm olajfestés Zalátán az 1919. évi tetőfedést követően, 1928-ban vagy 1929-ben készülhetett, eltakarva az építéskori dekorációt.
Az 1834-ben befejezett „kőtemplom” berendezésének fő felületeit élénk árnyalatú királykékre pingálták, és patronos, klasszicizáló, biedermeier jellegű mintával díszítették. Az előpadok és a Mózes-szék mezőin egyforma rozetták és sarokminták ismétlődnek. Az összetett kompozíciókat fehérrel kontúrozott, fekete levelű szárak, egy gyűrűbe foglalt, négyágú vörös-sárga csillag és két vörös-sárga sakktáblás szívelem alkotja. A sarokdíszek leveles indájú, margarétaszerű virágok.
A legrégibb hímes festést az előző, 1789-ben épült templom deszkái őrzik.
A mennyezettáblák festése kék, sárga, vörös és fehér négyszögekre osztott. Némelyik világos háttér alatt élénk ultramarin alapréteg húzódik. A mezőket sokszínű, nagyvonalú, aszimmetrikusan komponált késő rokokó minta díszíti, melynek sima szélű, többnyire vörös ecsetvonásait részben sablonnal készült előrajzra festették, fehérrel és feketével vastagon kontúrozva. A tágas ívek, S és C alakú indákból szerkesztett rocaille-motívumok közé egy-egy csillag, kartus és forgórózsa illeszkedik. A hat- és nyolcágú csillagokon fehér, vörös, sárga és zöld színek váltakoznak. A különféle alakú kartusok belseje rácsos, de van közöttük olyan is, amelybe tulipáncsokros, idomtalan vázát helyeztek. Néhány mező egészét spirálinda foglalja el, egyikük nagy, hatágú csillagot ölel magába. Az elvont – távolról növényi ornamentikát idéző – mustrát szabadkézi, zöld levelű, fehér „rokokó rózsaszálak” szövik át."