Kemsei Református Templom

A település központján elhelyezkedő, észak-déli tengelyű, poligonális záródású, egyhajós templom, melynek északi oldala előtt gúlasisakos torony emelkedik. 
A toronytestet széleit vakolatsávos lizénák erősítik és tagolt párkányok osztják meg. A főpárkányt és a torony koronázópárkányát alul fogazott díszítés egészíti ki. A templom főbejárata rusztikázott keretelésű, félköríves záródású. A padlásszinten körablak áll, amely körül a faltükör vakolatkváderes. A harangszinten zsaluzott, félköríves záródású ablakokat láthatunk.

A hajó és a toronytest vakolatkváderes féloromzatokkal kapcsolódik, amelyek végén hengeres lezárású törpepillérek állnak. A hosszoldalak háromtengelyesek, a dísztelen falakat vakolatkeretes, félköríves záródású ablakok törik át.
A boltozott templombelső déli végében helyezkedik el a liturgikus tér: a magas oszloptestre támaszkodó, hangvetős szószék a középtengelytől kissé jobbra található, e mellett baloldalon az orgona, jobbra a Mózes-szék áll. Ezen berendezési tárgyakat szürke alapszínű festés és márványozás fedi. Az északi oldalon karzat emelkedik.

A településen 1834-ben építettek fatalpas templomot különálló faharanglábbal. A templombelső festett kazettás famennyezettel, L-alakú karzattal, szószékkel látták el. 1901-ben emeltek toronyot a templom elé. Majd 1913-ban kőtemplom építéséről döntött a gyülekezet, és ekkor Csikesz Sándor lelkész és Szentpétery Pál tanító közbenjárására a Szépművészeti Múzeumba kerültek a régi templom festett berendezései. Csikesz Sándor a múzeum számára így írt a templomról:
„A templomhoz most torony van építve. Eredetileg külön templom és külön harangláb állott. A templom typikus ’ormánsági’, talpas templom. Fundamentom nélkül épült. A templom helyét agyaggal feltöltötték és jól lesulykolták. Erre feltették a négyszögbe összerótt hatalmas talpgerendákat. A talpakba megtámogatott oszlopokat. Ezekre a tetőt. A közét rekesztett fallal vagy sövény tapasztással falnak készítették. Valamikor itt az Ormánságban mind ilyen templomok voltak. Száz évvel ezelőtt a mi falunké is ilyen volt. S mikor az árvíz többször fenyegette, emelőrudakkal egyszerre megemelték s alája csúsztattak hengeresre faragott fatörzseket és a templom elé fogták a falu össze lovait és úgy húzatták fel a dombtetőre a völgyből teljes egészében. A drávapalkonyait pedig az 1832-iki nagy árvízkor kivitte a temetőbe (2 kilométerre) a víz s ott akadt meg egy nagy nyárfában. Ehhez pányvázták a templomot és úgy vonszolták vissza. Ma már talpas templom nincs több nálunk. Csak a kemsei! Ennek a napjai is meg vannak számlálva! Még ezen a nyáron újat építenek helyette!”