Örökségtár

A település központjában, hagyományos falusias beépítésű utcában áll a református templom, amely a helyi gyülekezet egyik legfontosabb épített öröksége. Az 1857-ben emelt, késő klasszicista stílusú, romantikus elemeket is hordozó templom egyhajós kialakítású, kontyolt nyeregtetővel és a déli homlokzat elé emelkedő toronnyal épült.

A vakolt, meszelt téglatemplom külső megjelenését pilaszterekkel tagolt homlokzatok, félköríves ablakok és az eredeti kőkeretes bejáratok határozzák meg. A torony hagymasisakos lezárása és a gondosan kialakított építészeti részletek a 19. századi vidéki református templomépítészet szép példájává teszik az épületet.

A templom belső tere csehboltozatos kialakítású, két végében karzatokkal. A berendezés legértékesebb darabjai közé tartozik a festett, hangvetős szószék, az 1857-es évszámot viselő Mózes-pad, valamint a korabeli, számozott padsorok és famunkák. Ezek a református egyházművészet és az egykori gyülekezeti élet fontos emlékei.

A templom különleges értéke, hogy eredeti berendezésének jelentős része fennmaradt, így ma is hiteles képet ad a 19. századi református istentiszteleti térről. Az épület a helyi közösség több generációjának hitéletét szolgálta, és ma is a település református örökségének meghatározó jelképe. A gyülekezet számára nemcsak történeti emlékhely, hanem a közösségi és lelki élet ma is élő központja. A jelenleg is álló klasszicista, romantizáló stílusban készült templom 1857-ben épült. 

A település történeti központjától északra elhelyezkedő, kelet-nyugati tengelyű, poligonális záródású, egyhajós templom, amelynek nyugati oldala felett hagymasisakos torony áll, déli oldalához bejárati előcsarnok kapcsolódik.

A torony nyugati oldalának tengelyében áll a templom főbejárata, felette egyenes záródású ablak nyílik. A főpárkány felett körblak látható. A torony osztópárkánya felett, minden oldalon félköríves záródású harangablakok nyílnak.

A templomtér mindkét végében fa karzatok állnak.

A  barokk stílusú templom 1743-ban a hívek közadakozásból építették fel. Felszerelési tárgyai a 17-18. századból valók.

A település főútja kiteresedésében álló, északnyugat-délkeleti tengelyű, támpilléres, egyhajós, romantikus–historizáló stílusú templom, amelynek délkeleti főhomlokzata előtt gúlasisakos torony, délnyugati homlokzatának tengelyében pedig bejárati előcsarnok áll. 

A torony alsó emeletén négy-, felette nyolcszögletű. Nyílásai félköríves záródásúak, bejárata feletti oromzata tört ívű. Belső tere két rövidebb oldalán található karzata négy-négy öntöttvas oszloppal készült. 

Szószéke és padjai a 19. század közepéről származnak. A 16. század közepétől már református felekezetű településnek temploma, lelkészlakja és iskolája is volt. A török háborúk végén a hívek 1690-ben új, paticsfalú, torony nélküli templomot emeltek. Tolnai Mihály lelkészsége (1773–1789) idején, 1787-ben már kőtemplomot is építhettek, kőtornyot csak 1808-ban emelhettek elé. Ezt követően nem sokkal új iskolaépületet tanítói lakást és parókiát is épített a gyülekezet. Az 1867-ben támadt tűzvészben a templom és a torony is kiégett. Ezt követően indult gyűjtésnek köszönhetően, 1870-ben már fel is szentelhették a ma is álló, Ney Béla pesti építész tervei alapján készült templomot.

A település déli oldalán, telekbelsőben szabadon álló, észak-déli tengelyű, nyeregtetős, szerény méretű templom, amelynek északi oldala előtt két pillérrel alátámasztott, sárortetővel fedett, modern torony áll. 

1856-ban épült az imaház, amelyhez tornyot 2013-ban emeltek, addig fa harangláb állt az utca mellett.  

A templom egyszerű, arányos tömegformálása jól tükrözi a református egyházi építészet visszafogott, funkcionalitásra törekvő szemléletét. Belső terének kialakításában az igehirdetés kiemelt szerepe érvényesül, amely a református hitgyakorlat egyik alapvető eleme. A szószék és az úrasztala a gyülekezeti élet központi helyei, a keresztség és az úrvacsora jelentőségére is utalva. A templom nemcsak a helyi református közösség lelki otthona, hanem a település vallási és kulturális örökségének is meghatározó része.

A főút kiteresedésében elhelyezkedő kelet–nyugati tájolású, egyhajós, egyenes záródású templom, amelynek keleti oldalán órapárkányos, félpárnatagos, laternás sisakú torony magasodik, északi és déli oldalához pedig bejárati előcsarnok kapcsolódik.

A négyszintes, lekerekített sarkú torony széleit pilaszterek és lizénák keretezik, illetve összetett párkányok tagolják. Alsó szintjén nyílik az egyenes záródású, szalagkeretes bejárati kapuzat, felette timpanon áll. A karzatszinten magas, szegmensíves, könyöklőpárkányos, szalagkeretes ablak látható. A padlásszinten szalagkeretes, zsalus körablak nyílik, a legfelső szinten pedig, mind a négy oldalon félköríves lezárású, zsalus harangablakok állnak. A torony homorú íves falszakasszal kapcsolódik a hajóhoz. Az ívek tengelyében baloldalt ajtó és két négyzetes ablak, jobboldalt vakajtó és két vakablak látható. A falíveken, az attika fölött szögletes volutával és füzérdíszes vázával ékesített féloromfal fut le. 

Az oldalhomlokzatokat falsávok osztják hat mezőre, bennük félköríves záródású, könyöklőpárkányos, szalagkeretes ablakok nyílnak. A második és harmadik tengely között helyezkednek el a bejárati előcsarnokok. A záradék falán két kisebb félköríves ablak között egy egyenes záródású, timpanonos kapu áll, felette félköríves ablak magasodik.

A templomhajót hat szakaszban, csehsüveg boltozat fedi, melyet keskeny faltükrökkel díszített, robusztus pillérekről induló hevederívek tagolnak. A hajó két végében falazott pilléreken nyugvó, árkádíves karzat állnak, mellvédjeiket ovális alakú faltükrök díszítik. Az 1828-ból való, gazdagon faragott, vázadíszes koronájú szószék, a Mózes‑székkel és a rejtett feljáróval egybeépítve az északi fal egyik pillérénél áll, előttük található a kerített úrasztala.

A templom 1782–1783 között épült, egy ismeretlen aradi kőművesmester tervei alapján, a középkori templom egyes falrészeinek felhasználásával. Tornyát 1797–1798-ban emelték, amely eredetileg gyülekezeti magtárként is szolgált - ennek építője Linzbauer, gyulai kőműves volt. A hajót 1825-ben nyugat felé bővítették, ekkor készült ezen az oldalon lévő karzat az orgonával együtt, illetve a templomtér a boltozatos fedése is. A tornyot 1868–1869-ben tovább magasították.

A református templomtól keletre szabadon álló, L alaprajzú, földszintes, részben alápincézett, nyeregtetős épület.

4+3+4 tengelyes homlokzatának középső része enyhén, rizalitszerűen előreugrik, négy, lábazat nélküli, egyszerű párnataggal záródó pilaszter tagolja, melyeken enyhén előreugró díszítőpárkány nyugszik. Az épület bal oldalánál nyíló kaput két kapupillér fogja közre, a jobb oldali eredeti. A négyszögalaprajzú hasábot egy lapos gúlatető zárja. Az udvari szárny részben átalakított: az eredetileg nyitott oszlopos tornác utcai szárnyhoz csatlakozó része üvegezett verandaként kiképzett, míg a szárny hátsó része megőrizte az eredeti kialakítást: három négyzet alaprajzú, enyhén profilozott fejezetű pilaszter szegélyezi a nyitott folyosót. A tetőszint egészében padlás, az udvari szárny alatt pedig pince csatlakozik hozzá.

Az épület egyedülálló értéke az utcai szárny - rizalit mögött lévő - nagytermének mennyezetfestése. A téglalap alapterületű mennyezet három részre tagolt. Középen négyzet alapon, zöld pálcákkal négy részre osztott kör alakú mező található, melynek közepén gazdag, gipszstukkót utánzó, plasztikus hatású rozetta bontakozik ki. A körívek között lévő zöld mezőben tarka virágcsokrok. A négyzet és a körmező által kivágott sarkokba vörös alapon okker színnel festett plasztikus minta. A körív két oldalán lévő, 1-1, nyújtott téglalap alakú mező további három részre tagolódik. A szélső mezőkben színes, leveles-virágos keretelésben katonafigurák. A viseletek és fegyverzetek alapján a magyar történelem egyes korszakait (honfoglalás, lovagkor, 17-18.sz., 19.sz.) képviselő, idealizált figurákat jelenítenek meg. A középső mezőben színes gyümölcscsendéletet láthatunk.

A vésztői református templom és parókia Erdély Sámuel lelkészsége idején (1780-93) épült. A parókiát 1785-86-ban építették az alföldi "népies klasszicizmus" stílusjegyeivel. A nagyterem mennyezetét díszítő freskót 1825-30 körül festhették. 1911-ben a falképeket megtisztították. 1993-ig parókiaként működött. Utcai nagytermét ebédlőként használták. 1993-ban egyházi szeretetotthonná alakították, ekkor a tetőszerkezetet nem érintő felújítási munkálatokat, csatornázást és kisebb belső átalakításokat hajtottak végre, melynek során beépítették az udvari oszlopos tornác egy részét, és ebédlőt alakítottak ki. A nagytermet társalgónak, közösségi helyiségnek használják. 

A település főutcájának keleti oldalán álló, keletelt, támpilléres, poligonális záródású gótikus stílusú templom, amelynek nyugati homlokzata előtt gúlasisakos torony áll. 1333-ban már létezett a templom tornya, és annak bélletes románkori kapuzata alapján feltételezhető, hogy már maga a templom is állhatott. 

A 15. században épülhetett a gótikus templomhajója, tornyát 1600 körül alakították a ma is látható formára. A templomot négy, csúcsíves ablak világítja meg, egy ötödik ablak a szentély végfalán be van már falazva. A templombelső síkmennyezetes, a szentélyben még láthatók az egykori boltozat vállkövei. 

A hajót és a szentélyrészt záróköves diadalív választja el, amelynek északi száránál áll a falazott szószék pelikános koronával. A nyugati falon fa karzat helyezkedik el, a keleti végén emelkedő orgonakarzatot 1934-ben építették. A templomot a középkorban temető vette körül, melynek körítőfala részben ma is áll.

A település főútjának nyugati oldalán álló, keletelt, nyugati tornyos, román kori templom. A templom tömege három részből áll: a félköríves szentély és a szentélynégyszög a 11-12. században, a főhajó a 13. században épült. A nyugati homlokzat előtt álló torony gótikus stílusban, a 14. században létesült. 

A templomtérbe a boltozott toronyalj csúcsíves átjáróin keresztül juthatunk be. Az eredeti, déli oldalon álló bélletes kapukat mind a hajón, mind pedig szentélynégyszögön befalazták. A templomhajó nyugati oldalán karzat áll, innen lehet feljutni a toronyba is. 

Az apszis félkupolával, a szentélynégyszög bordás keresztboltozattal fedett, a hajó síkmennyezetes. A belsőben látható, 13-14-15. századi falképtöredékek összességében Magyarország leggazdagabb középkori freskóegyüttesét alkotják. Az apszis képei Krisztus születését, a Szentháromságot és egy mennyei szeráfos jelenet ábrázolják. A diadalív belső oldalán látható a tizenkét apostol, Keresztelő János és Heródes Agrippa találkozása. A szentélynégyzet falai Krisztus mennybemenetelét, a fájdalmas Krisztus imádságát, az utolsó ítéletet, a nagy halfogást és a Hegyi Beszéd képeit mutatja be. Ugyanitt boltozaton a Pantokrátor, angyalok és evangélisták ábrázolásával, a templomhajóban pedig szentek legendáival találkozhatunk. A szószék szépen faragott, festett koronája, valamint az úrasztala 1792-ben készült. A vizsolyi templom 2017 óta hivatalos Történelmi Emlékhely, hiszen egykori sekrestyéjében állították fel Mantskovit Bálint nyomdáját, amelyen 1589-90-ben nyomtatták ki a Károli Gáspár által készített első teljes, magyarnyelvű bibliafordítást.

A Veszprémbe vezető út mellett, kis domb tetején álló, körítőfallal övezett, téglány alaprajzú, keletelt templom, amelynek déli homlokzata nyugati része előtt zsindellyel borított, hagymasisakos torony áll. Az eredete szerint 12. századi templomot oklevelek először csak 1297-ben említik, mint Szent Márton tiszteletére szentelt templomot. 

A 15. században a hajóhoz átlós támpillérekkel erősített tornyot építettek. Noha a templom a reformáció kezdetétől már vélhetően református kézben volt, azt a török kiűzése után 1700-ban a jezsuiták visszafoglalták. Az ezután kezdődő hosszú viszálykodás során a templom többször gazdát cserélt. 1739-ben a reformátusok templomukat védelmi célból lőrésekkel ellátott magas kőfallal veszik körül, hogy szükség szerint fegyverrel is megvédjék jogaikat. Végül a helyi lakosság hithűségének köszönhetően 1773-tól véglegesen a református gyülekezeté lett. 

A templom 1789-es barokk átépítésének eredménye a templomhajó háromszakaszos csehsüveg-boltozata. Az 1966-1968-as helyreállításkor váltak újra láthatóvá falain - a félköríves, vállas, 18. századi ablakok mellett - középkori ablakai, a belsőben pedig a levésett szentségház és a középkori kifestés maradványai. 

Koppány Tibor: A Balaton környékének műemlékei (Művészettörténet – műemlékvédelem 3 Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993) Koppány Tibor: Középkori templomok és egyházas helyek Veszprém megyében In.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Veszprém, 1967) Rainer Pál (szerk.): Veszprém megye egyházi élete a középkorban (Veszprém, 2009)

A település déli részén, a főút kiteresedésében, parkban, az utcavonalra merőlegesen elhelyezkedő, kelet-nyugati tengelyű, poligonális záródású, egyhajós templom, amelynek nyugati homlokzata előtt párnatagos, laternás sisakú torony áll. A hajó keleti vége kissé keskenyebb, mint annak nyugati része. Déli oldalához bejárati előcsarnok csatlakozik.

A templom főbejárata a torony tengelyében álló szemöldökgyámos ajtón át nyílik, mellékbejárata az előcsrnokon van. A háromemeletes toronytestet főpárkány, osztópárkány tagolja, széleit lizénák keretezik. A karzatszinten lunetta, a padlásszinten és a harangszinten félköríves záródású ablakok állnak. A toronytest és a hajó homorú íves féloromzatokkal csatlakozik.

A hajó hosszfalain 3-3 félköríves szemöldökű ablak nyílik, szabálytalan rendben.
A szószék téglából készült, oszlopos. A kerek, fa úrasztala zárt.
Egymanuálos orgonáját Mayer Albert készítette Pécsett 1940-ben.

Egy korábban itt álló templom a 14. század elején épült, amelyet 1456-ban bővítették, átépítették. 1834-ben újjáépítették, torony, boltozatok, karzatok készültek. 1872-ben részlegesen átalakították. A templom egyszerre hordoz gótikus, klasszicista és historizáló stílusjegyeket.

A nagyharang tömege 179 kg, alsó átmérője 70,2 cm. Felirata: A világháborúban elvitt harang helyett öntette a zádori egyház 1925. évben. / Seltenhofer Frigyes harangöntö gyárában Sopronban. A peremen: T. J. CS. J. L. Kisharang: 112 kg-os, alsó átmérője 58,6 cm. Felirata: IOHANNES FISCHER GOSS MICH IN 5 KIRCHEN 1793.