Örökségtár

Miskolc belvárosától északra a tetemvári temetőkertben bejáratánál álló, kelet-nyugati tengelyű, boronafalú, népi szecessziós stílusú fatemplom. Déli homlokzatánál álló oldalépítmény felett fiatornyos, galériás torony emelkedik. 

A templom és a harangtorony tetőzetét zsindely borítja. Főbejárata a keleti oldalon nyílik, mellette alacsony lépcsőtorony áll. A jelenlegi templom legkorábbi elődje 1637-ben épült. Ehelyett 1724-ben emeltek újat, amit Bató István miskolci kereskedő saját pénzen újítatott fel 1874-ben. Azonban, állagromlás miatt, ezt a templomot is el kellett bontani, helyére 1938-ban Szeghalmy Bálint tervei szerint építettek új, „magyaros stílusú”, azaz erdélyi építészeti hagyományokat tükröző templomot. Ez a templom vandál pusztítás eredményeként 1997-ben leégett. Az 1999-ben készült rekonstrukció a korábbi tervek felhasználásával készült és így megőrizte az épület eredeti formavilágát és stílusjegyeit.

A település északi részén, az utcavonaltól kissé beljebb, szabadon álló, megközelítően észak-déli tengelyű, keresztszárnyakkal bővített modern templom, tőle keletre gúlasisakos torony magasodik. A két építményt árkádíves folyosó köti össze. A templom déli, oromfalas főhomlokzatán árkádíves tornác fut végig, amelynek közepén nyílik a templom bejárata. A tornác felett nagyméretű, virágmintás körablak áll.

A templombelső faburkolatos koporsófödémmel fedett, északi végében az orgona áll. A liturgikus tér a keleti oldal közepén van elhelyezve, a mellette lévő térbővület (keresztszárny) el van falazva.

Az Árpád-kori település a törökdúlás idején teljesen elnéptelenedett, majd 1622-ben református magyarokkal telepítették újra. 1650-ben már állt a templomuk, amelyet azonban az ellenreformáció idején leromboltak, jelenleg ennek helyén áll a katolikus templom. 1784-ben új kőtemplomot építettek, amelyet 1945 virágvasárnapján a visszavonuló német csapatok felgyújtottak. Helyét ma szerény méretű, téglából falazott emlékhely és emléktábla jelzi a Templom közben, melyet 1995-ben állítottak. 1952-54 között épült meg a mai templom, tornyát 1968-ban kapta, melyben két harang lakik, az 1924-ből származó 220 kg-os, melynek felirata: „Isten dicsőségére öntette a mocsai ref. egyház buzgó hívei közadakozásából. Jöjjön el a Te országod.” A 133 kg-os harang Budán készült, 1787-ben. Az orgonát, amely hat regiszteres, Várady Ottó építette 1973-ban.

Egy mellékutcában, az észak–déli tengely mentén áll ez az egyhajós, egyenes záródású templom, amelynek déli, utcai homlokzata előtt karcsú torony emelkedik. A bejáratok a torony alatt és a nyugati homlokzat középtengelyében nyílnak. 

A déli homlokzat és a torony csúcsíves nyílásai szalagkeretesek, vállkővel tagoltak, a harangablakok felett csúcsíves vakárkádsor húzódik, fölöttük háromszögű oromzat áll. A tornyot nyolcoldalú, szoknyás gúlasisak zárja le. A toronytestet a hajóval összekapcsoló féloromzatok szintén csúcsíves vakárkádsorral díszítettek. A templomhajó lekerekített sarkait kváderezés hangsúlyozza, az oldalhomlokzatok höbörcsös felületét vakolatsávok tagolják. Fent szegmensíves, alul egyenes záródású, szalagkeretes ablakok sorakoznak, a keleti oldalon pedig egy vakablak jelenik meg. Az északi véghomlokzat barokkos, törtíves oromzatát három ovális ablak töri át.

A belső tér gerendás deszkafödémmel fedett, két végében karzat áll. A liturgikus tér a keleti fal középtengelyében kapott helyet; a szószékkosár mellvédjét betétmezők díszítik, alsó párkánya konzolos kialakítású. A bejárati ajtók rombuszmintásak, vasalataik a 18–19. század fordulójának kézműves munkái. A templom 1782–1783 között épült barokk stílusban, tornya 1799-ben készült el, majd 1906-ban romantikus formában alakították át.

A templom építéstörténete jól mutatja, hogyan rétegződnek egymásra a barokk és a 19. századi romantikus jegyek, miközben a gyülekezet folyamatosan alkalmazkodott a kor igényeihez. A rombuszmintás ajtók és a korai vasalatok különösen értékes kézműves emlékek, amelyek ritkán maradnak fenn ilyen jó állapotban. A templom szerényebb települési környezetben áll, mégis a környék egyik legkarakteresebb református épületeként őrzi a 18. század végi falusi templomépítészet hangulatát.

A település középpontjában, a kiszélesedő főutca tengelyében álló, egyhajós, íves záródású, keletelt barokk templom, nyugati homlokzata felett toronnyal, déli oldala előtt előcsarnokkal. 

A 15. században a Báthory-család építette az eredetileg gótikus stílusú templomot. 1748-as felújítása során bonthatták el a középkori jellegét adó stílusjegyeit. A korábban a templom mellett álló fatornyot elbontva 1800-1802 között építették a ma is álló tornyot. 1836-ban további átalakításokat végeztek, ekkor készült a templom copf stílusú szószéke és hangvetője, a hasonló korú berendezéssel együtt, valamint a portikusz is. 

Mennyezetet 1882-ben újították fel, amikor romantikus stílusban ki is festették azt. 1936-ban Váradi Miklós rákospalotai mester készítette el a ma is működő orgonát. A templombelső két végében korinthoszi fejezetes faoszlopokra állított fakarzat áll. 

A templom épületének kutatását Szekér György építész végezte 1990-ben. Ekkor kerültek elő – más középkori részletekkel együtt – az északi hajófal falképei. A freskótöredékek két sávba rendezett, 10 jelenetből álló ciklusa a Passió történetét meséli el.

A település központjában, a főút kiteresedésében álló, keletelt, nyugati tornyos, egyhajós templom. A 13. században épített, majd a 15. század végén gótikus stílusban bővített épület a török hódoltság első évtizedeiben előbb az unitáriusoké, majd a reformátusoké lett. Szentélyét - mely idomtéglákból kialakított hálóboltozattal van fedve - három kőrácsos, mérműves ablak világítja meg és csúcsíves diadalívvel kapcsolódik az Árpád-kori hajóhoz. 

A szentély érdekessége a központjában emelkedő, idomtéglából falazott nyolcszögű pillér, melyre a későgótikus hálóboltozat támaszkodik. 1896-ban a középkori torony ledőlt, ennek helyébe 1900-ban épült a neogótikus torony, és ezzel egy időben megtörtént a teljes épületkülső historizáló átépítése is. A templombelsőt a reformátusok gazdagon díszítették, erről tanúskodik a boltozati bordák és a diadalív kifestése az 1640-es évekből, illetve az 1687-ből való virágmintás ornamentika a szentély déli falán. Később 1782-ben újabb festést kapott a templom, amely a reneszánsz ornamentikát idézi, illetve azt újította meg. 

Forrás: Dercsényi Balázs: A magyar keresztény államiság építészeti emlékei a Dél-Dunántúlon – Baranya megye középkori templomai In.: Huszár Zoltán (szerk.): Kereszténység és államiság Baranyában (Pécs, 2000)

A település keleti végén, a Hernád partja mellett álló, kelet-nyugati tengelyű, egyhajós, egyenes záródású, torony nélküli templom. A templom nyugati végét támpillérek erősítik. 

A jelenlegi épület keskenyebb nyugati része a 14. században épített gótikus templom. A 16. században református használatába ment át. A templomot 1760-ban barokk stílusban megnagyobbították, ekkor toldották hozzá a szélesebb, oromfalas keleti részt.  A kő szószékre az egykori diadalívben vágott nyíláson át lehet feljutni. A belsőtér famennyezete egyszínűre mázolt, kazettás jellegű, két végében fakarzat áll.

A templom 1865-ben leégett, de ugyanabban az évben megújították. Későbbi javítások ideje: 1903, 1929 és 1967. A templomot a középkorban temető vette körül. A templom északkeleti sarkánál áll egy egyszerű, 1800 körül ácsolt fa harangláb. 

Nagykőrös szívében, a Szabadság tér keleti oldalán álló, keletelt, háromhajós templom, amelynek nyugati tornyát kétszintes, tűzkiáltó körárkád és körerkély, valamint sisak koronázza. 

A templom a gyülekezet növekedésével együtt épült ki az évszázadok során. Egy 12. századi kicsiny templom helyére a 14-15. században egyhajós, gótikus templom épült. Majd a templomot a reformáció korai térhódítását követően két felekezet, a reformátusok és katolikusok együtt használták. De a hívők számának gyors növekedése szükségessé tette, hogy a templomot egy északi oldalhajóval tovább bővítsék, ami végül két szakaszban, 1560-ban, majd 1696-ban történt meg. Időközben felekezeti nézeteltérések miatt, a templom végül kizárólag a reformátusok használatába került, akiknek gyarapodása újabb templombővítéshez vezetett. Így épült meg a harmadik, déli hajó is 1748-88 között. 

A templomot a 19. század közepén több lépcsőben felújították, egységesítették belső terét, melynek során elkészültek a nagy boltívek, a déli homlokzat nagy ablakai feletti félköríves záródású ablakok, majd a dekoratív vasoszlopokon nyugvó, U alakú karzat, és megépültek a toronytest melletti csigalépcsős toronyfeljárók is. 1890-től a református templomba helyezték át a korábban a városháza tornyában működő tűzjelző szolgálatot. Erre a célra körerkélyt létesítettek, és a toronyőr szobáját a toronytestben alakítottak ki. Ám a régi torony időközben annyira megrongálódott, hogy 1900-ban szükségessé vált teljes átépítése, mely Foerk Ernő és Sándy Gyula építészek historizáló tervei szerint valósult meg a ma is látható formában.

A település főútja mellett, útkereszteződésben álló, észak-déli tengelyű, egyhajós, poligonális záródású, zsindelyfedésű barokk templom, északi oldala előtt fiatornyos, gúlasisakos toronnyal, keleti oldala előtt pedig bejárati előcsarnokkal. 

A síkmennyezetes templombelsőben két karzat áll, az északi oldalon fa oszlopokkal alátámasztott ácsolt, a déli oldalon falazott, enyhén íves mellvédű, gazdagon díszített, árkádos orgonakarzat van. A liturgikus tér a nyugati oldal közepén, a belülről nyitott előcsarnokkal szemben áll. A szószéket, szószékkoronát, a kerített úrasztalát ás a Mózes-széket 1809-ben Meyer János nagyváradi műasztalos készítette klasszicista stílusban, ugyanekkor készültek a padok is. Aljzata téglával van burkolva.

A 17. századból ismert paticsfalú temploma, amely mellett fa torony is állt. A jelenlegi épületet 1809-ben építették. 

A település központjában, több út találkozásánál emelkedő kisebb dombon áll a két, egymáshoz kapcsolódó templomból álló együttes: egy középkori eredetű, keletelt, egyhajós templom, valamint annak délkeleti sarkához illeszkedő, késő barokk kori, szintén egyhajós épület. A régebbi, téglalap alaprajzú, nyeregtetős templom délkeleti sarkánál lépcsőzetes támpillérekkel megerősített torony áll, amely a hajó síkjából előrelép. A támpillérek közé épített, félnyeregtetős előtérből nyílik a bejárat, fölötte feliratos táblával. A hajó déli oldalán csúcsíves, élszedett kőkeretű kapu látható, a déli és nyugati falakon újabb ablakok mellett egy-egy félköríves, rézsűs nyílás is megmaradt. A belső tér síkmennyezetes, az apszist dongaboltozat fedi, a nyugati oldalon falazott oszlopokra támaszkodó fakarzat áll. A hajó déli falában kisebb falfülkék, a diadalív északi oldalán pedig kőkeretes fülke mélyed.

A középkori templomot 1789-ben, a másik templom építésekor alakították át, ekkor bontották el részben a szentélyt, és feltehetően ekkor készült a torony is, amelyet később gótizáló részletekkel láttak el. A késő barokk templom félköríves záródású hajója kontyolt nyeregtetővel fedett, délkeleti homlokzata előtt torony áll, amely vázadíszes féloromzatokkal kapcsolódik a hajóhoz. A toronyaljba vezető kapu szemöldökgyámos, füzérdíszes kőkeretű, felette 1801-es évszámot viselő márványtábla. Az északkeleti oldalon kőkeretes kapu található, fölötte kőtábla 1789-es évszámmal, a délnyugati oldalon pedig aszimmetrikusan elhelyezett bejárat nyílik. A hajót csehsüveg boltozat, az apszist félkupola fedi, mindkét végében falazott, síkmennyezetes karzat áll. A berendezés a 18. század végéről származik, Németh József és Török János munkája. Az orgona 1926-ban készült az Angster-orgonagyárban.

A templomegyüttest a német ajkú református közösség építtette 1789 és 1801 között, a gróf Limburgh–Styrum család támogatásával. A templom előtt ma is áll az I. és II. világháborúban elesettek emlékoszlopa, amely a gyülekezet 20. századi történetének fontos mementója. A két templom egymás mellé építése ritka megoldás, amely jól mutatja a közösség növekedését és azt a törekvést, hogy a régi szentélyt ne bontsák el teljesen, hanem új funkcióval illesszék a későbbi épülethez. A templomok környezetét a 19. század folyamán többször rendezték, a dombtetőn álló elhelyezés pedig máig meghatározza Nagyszékely településképét.

A gyülekezet történetében különösen fontos szerepet játszott, hogy a reformátusok már a 17. század elején jelen voltak a faluban, így a templomegyüttes nemcsak építészeti, hanem identitásképző jelentőséggel is bír. A két templom együttese ma is jól érzékelteti a közösség több évszázados folytonosságát és alkalmazkodóképességét.

A Gőgő-Szenke patak által közrefogott kis szigeten álló, keletelt, egyhajós, sokszögzáródású, kétlépcsős támpillérekkel megtámasztott, gótikus templom, amelynek déli és délkeleti homlokzatán osztósudaras, mérműves ablakok állnak. A templom nyugati homlokzatának tengelyében fiatornyos, zsindelyezett harangtorony áll, amelyet a templommal ácsolt előcsarnok köt össze. 

A templomnak két bejárata van, a nyugati oldalon faragott kőkeretű, csúcsíves kapu, a déli oldalon – egy falazott előcsarnok alatt - szemöldökgyámos kapu nyílik. A 15. században épült templom a történelem során védelmi funkciókat is ellátott, ezért is lehetett csak hídon keresztül megközelíteni a palánkkal körülvett templomszigetet. Sajnos az 1717-es tatárdúlás ellen ez sem jelentett biztonságot, mert amellett, hogy a települést felégették a betörő csapatok, a templomba menekülőket mind megölték. 

A síkmennyezetes templombelsőt csúcsíves diadalív választja el a szentélyrésztől, melynek falába egy kagylómotívummal díszített reneszánsz pasztofórium mélyül. 1773-ban készült szószékkoronáját és 1783-as karzatát Vasvári Ódor Gábor asztalosmester készítette. A harangtorony is feltételezhetően a 18. század végén készült.