Örökségtár

Település főútja mentén álló, keletelt, egyhajós, poligonális záródású, támpillérekkel gyámolított templom, amelynek kontyolt nyeregteteje nyugati részén kicsiny huszártorony áll. Bejárata a nyugati oldalon nyílik.

A gótikus eredetű templom a 15. században épült. 1773-ban került a református gyülekezet birtokába, akik 1734-ben felújították. Festett famennyezetén is az 1734-es évszám olvasható, és ebből az időszakból származik faragott koronájú, falazott szószéke is. 
Padjai 1820-ból valók, harangja 1640-ből. A templomot 1938-ban megújították.

A település központjában álló, keletelt, támpillérekkel gyámolított, románkori eredetű templom. A téglalap alaprajzú hajóhoz egy keskenyebb, alacsonyabb, megközelítőleg négyzetes, egyenes záródású szentélyrész csatlakozik. A templom nyugati bejárata fölött szerény méretű huszártorony áll. A hajó déli oldalán három románkori résablak, két gótikus ablak, a szentély déli és keleti oldalán pedig egy-egy kisebb, keskeny gótikus ablak látható. Szintén a hajó déli oldalán egy befalazott kőkeretes ajtónyílás is van. A templom bejárata a nyugati főhomlokzaton lévő újkori ajtón keresztül nyílik, felette kis ablak. A hajó famennyezetes, a szentélyt öntött, kő dongaboltozat fedi. 

A templom alaprajzi elrendezése, méretei, a hajó és a szentély arányai, a szentély dongaboltozata, keskeny, gótikus ablakai, valamint a templom külső megjelenése, tömege arra utal, hogy a templom építése 13-14. század fordulóján történt. A templomot a 15. században gótikus stílusban átépítették. A reformációban a templom és a nép reformátussá lett, azóta református a templom. A templom 1857-ben leégett. A tűz után vették észre, hogy képek lehettek a vakolat alatt, de ezeket a mai napig nem tárták fel. A templomot 1858-ban újjáépítették. A szentély északi falában egy vasszekrényben őrzik Kis Borbála portréját, aki 1874-ben Abaújkéren tartózkodott szüleinél látogatóban, amikor egy ott pusztító tűzvészben gyermekével együtt megégett. Édesanyja adományt tett az egyháznak, hogy helyezzék el a templomban gyermeke képét. 

A falu délkeleti oldalán, kis dombon álló, keletelt, támpilléres, poligonális záródású gótikus templom, amelynek nyugati oldala előtt nyolcszögű, gúlasisakos, neogótikus torony áll. A település egykor a vármegye központját jelentő ispánságnak adott otthont. A templom egy korábbi, a vár területén épült templom köveinek felhasználásával egy kis románkori templom helyére épült 1323-ban. A templomhajóban és a szentélyrészben látható, Szent Mártont, Szent Mihályt, Szent Bertalant, valamint a 12 éves Jézust ábrázoló freskótöredékek ebből az időszakból valók. Királyi adományként a településen földbirtokossá váló Perényi családnak köszönhető a reformáció elterjedése 1530 táján. Perényi Borbála 1580-ban alapította az abaúji egyházközséget, ebből a korszakból származik egy általa készíttetett, aranyozott ezüstből való úrvacsorai kehely. A templomot többször is átépítették a századok során, a legutolsó jelentős átalakítása 1866-ban történt, amikor kőtornyot emeltek eléje. A hajó jelenleg síkmennyezetes, de korábban boltozott volt hasonlóképpen szentélyéhez, ahol a bordaívek két, csillagos zárókőben találkoznak. A szentély falában két szentségtartó fülkét is láthatunk, végfalának tengelyében mérműves ablak áll. Faragott kőszószéke 1652-ben készült, 1806-1807-ben pedig berendezése. Jelenlegi kerítőfala 1793-ban épült, amely így a temetőkertet is övezi. 

Bartos György – Farbakyné Deklava Lilla: Abaújvár, református templom In.: Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2003/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2003)

A település déli végében épült, szerény méretű, egyeneszáródású, kőtorony nélküli, románkori templom, amely elé dolngaboltozatos előcsarnokot építettek. A templomhajót fedő nyeregtetőn kicsiny ácsolt huszártorony áll. A templom a tatárjárás utáni években létesült, amikor a pusztítás után újból benépesült Borsod megyének ezen területe. A téglalap alaprajzú, síkmennyezetes hajó és a négyzetes alaprajzú, dongaboltozatos szentély falait a déli oldalon íves záródású ablakok törik át. Diadalíve félkörzáródású. Amikor a templomot 1928-ban renoválták, egy páncélos alakot és egy szentet ábrázoló festménytöredék került elő, amelyet később lemeszeltek.

A település központjában, egy útkereszteződés mellett, kis magaslaton, körbekerített telken áll a keletelt, egyhajós barokk templom, melynek nyugati homlokzata előtt nyolcszögű gúlasisakos torony magasodik. A templom déli homlokzatához két, négyzetes alaprajzú előcsarnok csatlakozik, a keleti homlokzat sarkait és közepét egy-egy támpillér támasztja meg. 

A templom telkének délnyugati sarkán az L alaprajzú, földszintes parókia, a délkeleti, útkereszteződésre néző sarkán pedig a szintén L alakú, földszintes iskolaépület található. A templom egy korábbi, 13. századi templom felhasználásával épült 1742-ben, majd az idők folyamán többször is bővítették. Tornya 1802-ben épült, melyet 1879-ben megmagasítottak. A parókia és iskola a 19. századból származhatnak. A templomhajó két végén vasoszlopokon nyugvó fakarzatok állnak. Az 1879-ben készült Mózes-szék és szószék együttese az északi oldal közepén helyezkedik el. Előttük áll az 1900-ból származó fehérmárvány úrasztala és keresztelőkút.

Az Adásztevel központjában, a főutca kiszélesedő szakaszában álló református templom a település egyik legjellegzetesebb építészeti eleme. Az épület északnyugat–délkelet irányú tengelyre szerveződik, záródása egyenes, amely a 18. századi protestáns templomépítés tipikus megoldása. A főhomlokzat elé emelt, órapárkányos és párnatagos sisakkal fedett torony hangsúlyos vertikális eleme a faluképnek.

A templomhajó homlokzatain két szinten sorakoznak a fűzött vasrácsos ablakok: a földszinten téglány alakú nyílások, az emeleten pedig félköríves záródású ablakok biztosítják a természetes megvilágítást. A torony tükrös tagolású főhomlokzatának középtengelyében található a zár- és vállköves, kőtokos bejárati ajtó, amely fölött tagolt szemöldökpárkány húzódik. E fölött téglány alakú karzatablak, majd a főpárkány felett körablak jelenik meg. A torony legfelső szintjén félköríves záródású, kőkeretes harangablakok láthatók. A toronytest homorú féloromzatokkal csatlakozik a templomhajóhoz, ami ritkább, barokk hatású megoldás a vidéki református templomok körében.

A templom délkeleti véghomlokzatán középen szegmensíves záródású ajtó nyílik, amely a liturgikus tér másodlagos megközelítését biztosítja.

A belső tér meghatározó eleme a gerendás deszkamennyezet, amely a 18–19. századi dunántúli református templomépítés egyik jellegzetes szerkezeti típusa. A hajó három oldalán faragott, fejezetes faoszlopokra támaszkodó, kazettás mellvédű karzatok futnak végig. A karzatok oszlopai egyben a födémet hordozó mestergerendákat is alátámasztják, ami a templom szerkezeti stabilitását és térarányait is meghatározza.

A templom építéstörténete különösen figyelemre méltó. A jelenlegi épületet 1753-ban emelték, részben a település középkori, boltozott szentélyű Szent András-templomának felhasználásával. A középkori eredetű falak beépítése jól illeszkedik ahhoz a gyakorlathoz, hogy a protestáns közösségek a 18. században gyakran alakítottak át vagy bővítettek meglévő templomokat. A torony építését a források 1810 és 1815 közé teszik, ami arra utal, hogy a gyülekezet a 19. század elején jelentős anyagi erőforrásokkal rendelkezett. A templom mai formáját az 1860-as tűzvész utáni helyreállítás során nyerte el, ekkor egységesítették a homlokzati kialakítást és a toronysisak formáját is.

A templom a település történeti magjának meghatározó eleme, és a helyi református közösség több évszázados folytonosságát jelképezi. Építészeti értékei és történeti jelentősége miatt a magyarországi műemléki nyilvántartásban is szerepel.

A főút mentén álló, keletelt, oromzatos, nyeregtetős, torony nélküli románkori eredetű templom. Az épületbe az északi oldalhoz toldott előtéren át juthatunk be. A tetőteret vakolt, sík mennyezet zárja le. A templomot középkori fal veszi körül, ezen belül volt a középkorban a temető.

A jelenlegi templom elődje a 12-13. században épült, melynek bejárata és két kis ablaka megmaradt a déli falban. Az előző templom padlószintje egy méterrel mélyebben volt a mainál. A templomot 1785-ben bővítették keleti irányba és alakították mai formájára, ekkor épült az északi, bejárati előcsarnok is. 1858. április 20-án nagy tűzvész támadt, amelyben a templom és a falu házai majdnem mind leégtek, ekkor pusztult el kazettás famennyezete is, amelyet Bede Pál és legényei készítettek. 1861-64 között építették újjá a templomot. 1944 végén a községet elérte a front, a templom hadikórházként működött. Berendezését szétrombolták, a szószéket, szószék-koronát, mózesszéket, padokat, karzatokat elégették. A háború után olyannyira elszegényedett a lakosság, hogy a gyülekezetnek nem volt pénze a kazettás mennyezet helyreállítására, a templom síkmennyezetet kapott, a jelenlegi berendezés pedig fokozatosan, a hívek adományaiból állt össze. 

A település központjában álló, keletelt, poligonális záródású templom, amelynek nyugati homlokzata előtt klasszicista torony áll. A templomot valószínűleg Chire Ferenc építtette a 13. században román stílusban. A község plébániáját 1536-ban említik utoljára, azután a lakosság református hitre tért át. A templomot körülvevő erőd-kőfalat Dobó István építtette az 1552-ben. A lelkészlak a 18. században épült. Átépítették 1805-ben és 1822-1824 között. A szentélyrészt 1877-ben a hajó magasságához emelték, s ekkor déli ajtaját befalazták. Tornyát 1830-ban emelték. A templomhajó alatt található a Chire család temetkezési helye. A templomhajó síkmennyezetes, két végében fakarzatok állnak.

A település egykori főutcája mentén álló, kelet-nyugati tengelyű, íves záródású, egyhajós templom, melynek nyugati homlokzata előtt torony emelkedik. 1792-ben, késő barokk stílusban épült. Az épület déli oldalánál fallal kerített kert helyezkedik el. Déli kapuja felett elhelyezett latin nyelvű kőtábla a templom építését örökíti meg. A templombelső síkfödémes, mindkét végén fakarzat áll, berendezése a 19. században készült. A templom építésének történetét Pál András az akkori prédikátor 1790-1794 között gondosan feljegyezte, a református egyház viaszpecsétjével hitelesítette.

A Somlyó hegy oldalában, a jelenlegi település szélén elhelyezkedő, keletelt, téglány alaprajzú templom, amelynek nyugati homlokzata felett gúlasisakos torony, déli oldalán pedig bejárati előcsarnok áll. A templom egy először 1318-ban említett Mária-templom falait rejti magában. Miután 1548-ban felégették a törökök, a 17. század végén helyreállították, majd újabb pusztulása után 1740-körül ismét kijavították. Nagyobb átalakítására 1788-ban került sor, erről az előcsarnok homlokzatán szereplő 1788-as évszám tanúskodik. Ekkor bontották el középkori szentélyét és sekrestyéjét. Ugyanakkor máig megmaradt a déli fal románkori résablakai mellett egy hatalmas méretű, figurális falfestmény. Az előcsarnokból csúcsíves, tagozott, kőtokos gótikus ajtó vezet a templomba. A háromszakaszos csehsüveg-boltozattal fedett templombelső különös ékessége a kőoszlopokra támaszkodó karzatok alatti deszkázaton látható festett virágdíszes mennyezet.

Veress D. Csaba: Felsőörs évszázadai. A község története a kezdetektől napjainkig – A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 8. (Veszprém, 1992)