Örökségtár

A település nyugati szélén elhelyezkedő keletelt, háromhajós, félköríves záródású románkori bazilika, az oldalhajók keleti végén egy-egy torony áll. Keresztelő Szent János tiszteletére, 1175 és 1180 között emelt bencés kolostorról és templomról az első tudósítás 1203-ból való, amikor az épületet tűzvész rongálta meg. Az 1285. évi tatárbetöréskor a szerzetesek elhagyták kolostort és áttelepültek Somogyvárra, így azután az épület már a település plébánia templomaként szolgált. Az 1550-es évektől került a református egyház használatába. Az 1755-ös tűzvész után északi tornyát vissza kellett bontani, és ezt később sem rekonstruálták már. A templom falazata faragott kövekből készült, melyet a külső síkon tégla köpenyezés vastagít. Az épület bejárata a déli oldalon elhelyezett csúcsíves, bélletes keretezésű kapuzaton keresztül nyílik. A templomhajó nyitott fedélszékes, szentélyapszisát boltozat fedi. Itt találhatjuk a templom nagyméretű mérműves ablakát, valamint díszesen faragott pasztofóriumát is. A szentély aljzatán látható lyukak a Kr. e. 3000 körüli, úgynevezett bükki kultúra lakóházainak cölöpfészkei. A 13. századból származó Pray-kódex tanúsága szerint a templom mellett állt az Antiochiai Szent Margit kápolna, melynek köralaprajzú maradványait sikerült a 20. század végén feltárni.

A település északi, úgy nevezett alsóvárosi településrészén elhelyezkedő, szerény méretű, észak-déli tengelyű, poligonális záródású, késő barokk templom, melynek déli oromfala mögött ácsolt, hagymakupolás huszártorony áll. 

A templom bejárata a déli oldalon lévő, falpillérekkel és íves párkányzattal keretezett barokk kapuzaton keresztül nyílik, felette építési tábla és félköríves ablak látható. Az épületen körbefutó főpárkány felett, az összetett ívű oromzat közepén íves záródású ablak nyílik. A templomhajó hosszoldalait falsávok osztják két-két tükrökre, amelyekben két szinten, egymás alatt, íves, illetve szegmens záródású ablakok állnak.  

A Bonyhádon élő kevés számú reformátusságnak a 18. század második felében alakult meg egyházközsége, melynek anyakönyveit 1783-tól vezetik. 1787-től 1887-ig a jóval jelentősebb hidasi egyháznak volt filiája. A templom 1801-ben épült. Tornya 1877-ből való.

A település központjában, útkereszteződésben elhelyezkedő, észak-déli tengelyű, íves záródású, egyhajós templom, amelynek déli homlokzata felett órapárkányos, laternás hagymasisakos torony emelkedik.

A templom főbejárata a torony tengelyében álló, egyenes záródású ajtón keresztül nyílik, keleti oldalának közepén is van egy bejárat. A háromemeletes toronytestet pilaszterek szegélyezik, és párkányok tagolják, főpárkányt cserép fedi. A torony karzati ablaka félköríves záródású, a padlástéri körablak, a harangablakok szintén félköríves záródásúak.

A templomhajó és a torony törtvonalú, hullámíves oromfallal kapcsolódik. A hajó oldalfalait kettős lizénákkal keretezett faltükrökben álló, köríves ablakok törik át, a végfal tengelyében kisméretű körablak található.

A négy szakaszban csehsüvegboltozattal fedett templomtér torony felőli végében falazott, emeletén is árkádíves orgonakarzat emelkedik, a falazott, íveskosarú szószék az nyugati fal közepén helyezkedik el. A Mózes-szék a szószéklépcső elé van helyezve, előtte áll az úrasztala. 

A templom hímes elemei: padvégek. 
A templom építéséhez telket az Eszterházy-uradalom adományozott 1810-ben. A templomhajó klasszicizáló késő barokk stílusban 1822-27 között, a torony 1859-ben épült.

Budapest második legnagyobb református temploma, amely a Duna jobb partján lévő parkban áll. Centrális alaprajzú, téglaarchitektúrás, mázas Zsolnay-cserepekkel fedett épület, melynek a folyó felé forduló, keleti főhomlokzata mellett torony emelkedik. Historizáló, neogótikus stílusban épült 1893 és 1896 között, Pecz Samu tervei alapján. Az építész, a protestáns templomépítészet megújítójaként, a református hitelveknek tökéletesen megfelelő alaprajzi és formai kialakításra törekedett. Az ötkaréjos elrendezéshez társuló gótikus vázszerkezet együttesen biztosítani tudja - a rálátás és hallhatóság követelményei mellett – az „egyetemes papság” eszmeiségét, azaz minden hívő - a szószéken szolgálattévő lelkipásztorral együtt - azonos távolságra helyezkedik el az úrasztalától. A belső tér eszmei középpontja felett tízszögű tambur emelkedik, amely a liturgikus tér fölé boruló égi sátort ábrázolja ki. A templom építéséhez a Szilágyi Dezső téren fekvő telket a főváros elöljárósága adományozta, az építkezés költségeihez az egész ország reformátussága hozzájárult.

A Hold utca Kálmán Imre utca és Alkotmány utca közé eső szakaszán, a nyugati oldalon, két L alakú, háromszintes, historizáló épület között, az utcavonaltól távolabb elhelyezkedő, kelet-nyugati tengelyű, egyhajós neogót stílusú templom, amelynek keleti főhomlokzata előtt bélletes kapuépítmény, oromzata felett pedig huszártorony áll. Nyugati végét a hajónál keskenyebb, poligonális kialakítású liturgikus térbővület zárja le. Az egyházközséget Németországból, Svájcból és Hollandiából Pestre települő, német ajkú protestáns családok alapították 1859-ben, akik 1878-ban építették a budapesti Hold utcai kórház és árvaház épületei közé templomukat. 1945 után a gyülekezet jelentős része elhagyni kényszerült az országot. A megmaradt hívők számára az Alkotmány utca 15. számú háznak egy 60m2-es lakásában tarthattak csak istentiszteleteket, míg magát a templomépület az állam vette birtokba. Megszüntetve az épület szakrális jellegét, és megfosztva a templombelsőt minden építészeti értékétől, itt rendezték be a Magyar Televízió varrodáját és jelmezraktárát. Csak 1996 után nyílt lehetőség a gyülekezet számára, hogy visszakaphassa templomát és visszaállíthassa annak eredeti funkcióját. Az ezt követő átalakítás során megújult az egész épület, az alagsorban gyülekezeti termet alakítottak ki, a kétszintes templomkarzaton pedig tárgyaló, gyermekfoglalkoztató és iroda is helyt kapott. Az újjászületett épületet 2002-ben szentelték fel ismét.

Budapest IX. kerületében, a Kálvin tér déli oldalán elhelyezkedő, észak-déli tájolású, téglalap alaprajzú, kriptával rendelkező, portikuszos templom, melynek hátfalához csatlakozó egyemeletes épület az ún. Kálvin-terem. Kváderezett vakolatú főhomlokzata felett emelkedik a párnatagos sisakkal fedett tornya. A téglalap alaprajzú belső terét közepén csegelyes, cikkelyes kupola fedi. A főbejárat felett kétszintes, U alakú, báboskorlátos orgonakarzat áll, melyet dór oszlopok hordanak. Monumentális orgonája háromtengelyes, korinthoszi pilaszterekkel tagolt, és felül timpanon zárja le. A szoborszerűen megkomponált márványszószék fölé félkupola borul, gyújtópontjában a szószékkorona Lélek lángját szimbolizáló mécstartójával. A templombelső eleganciáját a pilasztereken, és más architektonikus tagozatokon lévő váza-, füzér- és virágdíszek aranyozása különösen is kihangsúlyozza. A 18. század végén megalakult pesti református egyház 1801-ben kapott telket a templom megépítésére az akkori nevén Széna- és disznókereskedők terén. A gyülekezet első pesti templomát 1816-ban kezdték építeni klasszicista stílusban, Hofrichter József és Hild Vince tervei alapján. Az 1830-ra felépült templomban az 1838-as pesti árvíz jelentős károkat okozott. Az épületet Hild József tervei szerint állították helyre, ekkor készült timpanonnal koronázott, korinthoszi oszlopokon nyugvó előcsarnoka is.

A templom 1930-as felszentelése az első olyan egyházi esemény volt, amely élő rádióközvetítéssel valósult meg. A gyülekezeti központ jellegű épületegyüttes a korszak egyik legjelentősebb, nagy figyelmet érdemlő alkotása, melyet Medgyaszay István tervezett, a rá jellemző (késő szecessziós) magyaros stílusban. A modern technikával kialakított, vasbeton tartószerkezetű együttes a lábazatot és az épületkontúrokat hangsúlyozó terméskő burkolatot kapott. Ez a templomkülső „mentsvár”, „erős vár” légkörét erősíti, melyhez a tömegformálás egyszerűsége, robosztussága, s a torony monumentalitása is hozzájárul. A négyzet alaprajzú hajóban, a főbejárattal szemben kialakított liturgikus tér - az úrasztala, a szószék és annak hátterében az orgonaház kopjafás tartószerkezete – a tervezői koncepciót egy műalkotássá sűrűsítő, egységes kompozíciót alkot.

Budapest VIII. kerületében, az Üllői út mentén álló, északkelet-délnyugati tengelyű, egyhajós historizáló templom, délnyugati oldala előtt álló gúlasisakos toronnyal és kapuépítménnyel.

Az 1886-tól kiépülő Tisztviselőtelep református lakossága – templom híján – sokféle helyiségben próbált magának istentiszteleti helyszíneket biztosítani, így a Csillag utcai panzióban, a tisztviselőtelepi Kaszinó dísztermében, a Tűzoltó utcai elemi iskolában, majd a Lorántffy Zsuzsanna Diakonissza Otthon udvarán 1909-ben emelt fatemplomban. Ez utóbbit a háború kitörése után hadikórházaként használta a Vöröskereszt, s csak 1919 után kaphatta vissza a gyülekezet. A háborút követően a trianoni menekültek közül sokan ezen környéken leltek átmeneti szállásra barakknegyedekben, ezek a Régi- és Új Mária Valéria-telep, a Fuvartelep és a Zita-telep voltak. Rendkívül szegényes körülmények között éveken keresztül ezrek tengődtek itt, az ő pásztorolásukra is gondolva jött létre 1921-ben a Külső-Ferencváros-Tisztviselőtelepi Református Missziói Egyházközség.
Már ekkor megfogalmazódott a templomépítés gondolata, s az, hogy a felépítendő templom az első világháborúban elhunyt, jeltelen sírban nyugvó katonák emlékére gondolva az Emlékezet Temploma nevet viselje. Ez alapvetően Zakar Albert, az egyházközségi gondnok kérése volt, aki öccsét vesztette el a háborúban. Az 1915. június 28-i lembergi csatában elesett hőst egy hazájától távoli temetőben temették el, így - sok más gyászoló családhoz hasonlóan – az ő sírját sem látogathatták rokonai. Az isteni vigasztalás és kegyeletteli emlékezés jelképes helyszínéül is építtetett ez a templom.
A székesfőváros 1924 decemberében a Nagyvárad tér mellett az Üllői út mentén található egyik telek használati jogát adományozta a gyülekezetnek és ezzel párhuzamosan országos adománygyűjtés is indult. Kivételes találékonyságról tett tanúbizonyságot az egyházközség
elöljárósága a kisösszegű felajánlások beszedése kapcsán: tégla-, gyalogjáró-, böjti étkezési és padjegyeket bocsátottak ki. Ezekből talán leginkább a gyalogjárójegy igényelhet külön kis magyarázatot: aki vállalta ugyanis, hogy villamos helyett gyalog közlekedik, s az így megspórolt jegyárat a templomépítésre szánja, kaphatott egy gyalogjárójegyet cserébe. A templomtervezés pályázatát Dudás Kálmán építész nyerte, s az építési engedély is kiadásra került 1930. elején. Ekkor az egyházközség döntése értelmében Horthy Miklós kormányzót kérték föl a templomépítés védnökségére. Ennek az ünnepélyes eseménynek, majd az alapkőletételnek a beszámolóját – a hitelesség kedvéért – szó szerint idézzük az egyházközség híradásából: „1930. március 13-án a kormányzó úr kihallgatáson fogadta az egyházközség küldöttségét. A kormányzó úrtól három dolgot kértek. Először: járuljon hozzá, hogy a templom alapkőletétele kormányzóságának tíz éves jubileumához kapcsolódjék. Másodszor: hogy a templom falán elhelyezett táblán elsőként a hősi halált halt öccsének, vitéz nagybányai Horthy Szabolcsnak, Szolnok vármegye főispánjának neve szerepelhessen. Harmadszor: fogadja el a
templom alapkőletételének ünnepségére szóló meghívást. Ez utóbbi kérésnek az adott különös jelentőséget, hogy az államfő először jelent meg református templom alapkőletételén. A kormányzó mindhárom kérésre készséggel igent mondott. Az ünnepi alkalomra 1930. április 15-én került sor, melyen a kormányzó úr neves közéleti személyek kíséretében jelent meg. Az alapkőbe elhelyeztek egy díszes alapokmányt, melyet hatvanketten írtak alá. Az első aláíró maga Horthy Miklós volt, de ott olvasható még gróf Klebelsberg Kunó, gróf Bethlen István, Dr. Ripka Ferenc, Dr. Sipőcz Jenő, Dr. Darányi Kálmán és Dr. Ravasz László aláírása is. Az ünnepségen Ravasz László püspök szolgált. A korabeli beszámolók leírták, hogy az ünnepség alatt hatalmas szélvihar és eső csapott le a többezres gyülekezetre. A kormányzó tiszteletére felépített díszsátor összeomlott és rászakadt az alatta álló előkelőségekre. A Kormányzó úr lélekjelenléte oldotta meg a kínos helyzetet. Az összerogyó sátor egy ponton kiemelkedett, s a ponyvát gyorsan megbontó és felgöngyölítő kormányőrök, rendezők
fedezték fel, hogy a kiemelkedő, sátorrúdnak vélt ’dolog’ a vigyázban álló kormányzó volt, aki fegyelmezetten várta kiszabadítását. A zavartan kapkodó rendezőknek és az ünnepély folytatása miatt hozzá kérdéssel forduló gondnokunknak a kormányzó úr ezt válaszolta: ’Nem vagyunk cukorból, folytassuk az ünnepséget.’ Ezzel példamutatóan helyt állt a váratlan helyzetben. A vihar lecsendesülte után minden felkért vendég, élükön az államfővel, egy ezüstözött kalapáccsal ráütött az alapkőre és ezt mondta: ’Isten dicsőségére, az elesett hősök emlékezetére!’ Ezt a mondatot később bevésték a templom főbejárata fölé, ahol a mai napig
is olvasható. A kormányzó azt a tollszárat, mellyel aláírta az alapokmányt, és az ezüstözött kalapácsot az egyházközségnek ajándékozta, melyeket mind a mai napig őrizzük.”
1931-ben készült el a templomtorony, majd 1932-ben a rendezvénytermet befogadó altemplom, s ugyanebben az évben lett önálló anyaegyházközség a gyülekezet. Végül 1935. szeptember 25-én szentelték fel a templomot. A két harangot (Hála harang és az Ifjúság harangja) 1937-ben öntötték. Az eredeti tervek a templom jobb oldalához kapcsolódóan egy parókiát, bal oldalán pedig egy református elemi iskolát is tartalmaztak, de ez utóbbi pénzhiány miatt nem valósulhatott meg.

Az Üllői út ezen szakaszának beépítése meglehetősen vegyes, de ezen belül üde színfoltot jelent a tágas kertben álló templom, melynek 45 méter magas tornya messziről is vonzza a tekintetet. A templomkülsőre egyértelműen a neoromán stílus jellemző, mind tömegformálásában, mind részletképzésében. A torony a hossztengelyben a templomhajóval összeépítve áll, azon keresztül menve lehet a templombelsőbe jutni. A főbejárat erőteljesen hangsúlyozott kialakítása egy koraközépkori bélletes kapuzat motívumait idézi. Ugyancsak történelmi utalásszerű a bejárat fölötti karzatablak hármas árkádívsora, és a toronytest, valamint a mellette álló lépcsőtornyok kettős ablakai. A homlokzatok díszítése és színezésének árnyalatai a templombelsőben is visszaköszönnek. Az oldalhomlokzatokon három hármas tagolású ablak található, amelyeket félköríves ablakok koronáznak, de ezek már a tetősíkból emelkednek ki, s így - kivált ekkora formai elemnél - kissé szokatlan megoldásnak tűnnek. A torony pártázatos zárópárkányát egy palmettás fonat kíséri körbe. A historizáló-neoromán megjelenés, tömegformálás, mind az alkalmazott díszítő motívumok azt igazolják, hogy a tervező itt is törekszik a magyar történelmi hagyományok felvállalására és egy olyan fényes kor megidézésére, mely a Trianon utáni Magyarországon fájóan hiányozhatott.
A templombelső neoromán elemek mellett már későbarokk, sőt szecessziós stílusjegyeket is hordoz magán. A falak, a dongaboltozat és a mellvédek díszítettsége lizénákkal és stukkódíszekkel, mindezek pasztellszínezettsége, valamint a vegyes anyaghasználat a református elvektől kissé idegen és összességében nem szolgálja maradéktalanul a meghitt, bensőséges hangulatot. A tartószerkezeti elemek belülről láthatóvá tett nagymértékű összetettsége kissé rendezetlen benyomást kelt, különösen a bejárattal szembeni apszisban és annak a hosszházzal történő csatlakozásánál. Az itt kialakított liturgikus térben áll a mózesszékekkel közrefogott, műmárvány-tölgyfa szószék, azelőtt pedig a hasonlóan kialakított úrasztala. A szószék alatt, annak tartóoszlopai között levő vitrinben az elesett hősök neveit tartalmazó album és emléktárgyak láthatóak. A szószéket keretező diadalívbe van belekomponálva az orgona, amely a híres pécsi Angster gyárban készült. Amellett az apszis íveiben háromnyílású árkádívsor van bevágva, - egyértelműen a romanika formavilágának képviselői - s az ezek mögötti karzatok volnának hivatva a kórust befogadni. Mellettük, szintén mindkét oldalon egy-egy mellvédes ajtónyílás található az emeleti szinten, ami egy színházi proszcénium páholy benyomását kelti; szerepük mindenesetre a református liturgia szerint nehezen értelmezhető.
A templom tagadhatatlanul legfigyelemreméltóbb alkotórészei a színes ólombetétes üvegablakok. A történelmi Magyarország vármegyéinek címerei a hármasosztású ablakokon négyesével vannak bemutatva. A hatalmas üvegfelületek kiegészülve a felettük lévő félöríves ablaktáblákkal – melyek szintén színezettek, de geometrikus díszítésük van – csodálatos fényjátékot biztosítanak. Az ilyen nagyméretű ólombetétes ablakok használata – akár figurális, akár ornamentális-geometrikus díszítéssel – a korszak egyik jellegzetessége. A szecesszió utóhatásaként éppúgy értelmezhetjük, mint a népi díszítőformák magasépítészetbe történő átemelésének egyik lehetséges útjaként. 

A templomhajóban 25 emléktábla őrzi a hősi halált halt katonák emlékét.
 

Szabadon álló templomépület, egyhajós belső térrel, egytornyos copf homlokzattal. A templom 1785-86-ban, az addig itt álló plébániatemplom helyén épült.
Alatta az Árpád-kori alapítású, 14-15. században épített királyinői vár részben feltárt maradványai találhatók, közel négyzet alaprajzú épülettömb kettős védőfallal körülvéve, egy részük visszatemetve, másik részük a református templom és parókia pincéjében.
 

Az 1860-as években létrejövő Erzsébetfalván, a reformátusok 1936-ban alakították meg anyaegyházközségüket. Ezt követően rögtön templomépítésbe is fogtak, Szeghalmy Bálint építész tervei szerint. Az 1939-es alapkőletétel után 1940-ben már elkészült az épület alagsori terme. Ezután a világháború miatt leállt az építkezés, amely végül csak 2019-ben fejeződött be Nagy Béla tervei szerint, de az eredeti Szeghalmy-féle elképzeléseknek megfelelően. Az épületet az erdélyi erőd templomok robosztussága és egyben formagazdagsága jellemzi. Az összetett tömegű templom hossztengelyében, az északi főbejárat előtt áll a galériás-mellvéddeszkás torony, melyet gúlasisak koronáz. A nagyfesztávú, egy hajós, 340 ülőhelyes templombelsőben, a főbejárattal szemben helyezkedik el a liturgikus tér: középen a szószék, előtte az úrasztala, kétoldalt pedig a Mózes-székek. A szószék mögött, az azt keretező diadalíven túl egy karzat található, melynek rózsaablakszerű nyílása napkorongként világítja meg a templomot. A berendezés fafaragásait a népi díszítőművészet ihlette.