Ugrás a tartalomra

Örökségtár

Szendrői Református Templom

A település központjában álló, kelet-nyugati tengelyű, egyhajós, poligonális záródású neogótikus templom, amelynek nyugati homlokzata előtt bejárati előcsarnok áll. A templom délnyugati sarkának közelében fűrészelt mellvédes-galériás kőtorony áll, amit szoknyás gúlasisak koronáz. 

A település első, középkori temploma után 1663-1664-ben épült fel a város központjában, a Bebek család főúri magánvára mellett, az úgynevezett nagytemplom. Ezen épület állaga a 19. sz. végére annyira leromlott, hogy elbontása mellett döntöttek. Az egykori nagytemplom anyagából és annak helyére építették meg aztán a jóval kisebb, új templomot 1897-ben, melynek tervezője Dvorzsák Ferenc rudabányai építész volt. Orgonája a pécsi Angtser-féle műhelyben készült 1938-ban.

A harangtorony építését egyes források 1520-ra datálják, és az Alsó-vár egyik őrtornyaként említik. Valószínűbb azonban, hogy az 1664-es nagytemplom idejében és annak részeként épülhetett. Alaprajza négyzet alakú, terméskőből épült. Ablakai félköríves záródásúak. Fagalériás, sisakos tetőzetét 1786-ban kapta.  A toronyban 3 harang lakik, a legrégebbit (egy 250 kg-os) 1726-ban Oláhpatakon öntötték.

Szennai Református Templom

A település központjában, a főúttól délre fekvő, észak-déli tengelyű, szabadon álló, egyhajós, íves záródású, késő barokk stílusú templom 1785-ben épült. Napjainkban a templomot a Szennai Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény építményei veszik körbe, amelynek fogadóépülete az egykori paplak épülete. 

A templom északi homlokzata előtt torony emelkedik, nyugati oldalán pedig nyeregtetős cintérium áll. A háromszintes toronytestet párnatagos sisak fedi. A torony alján nyíló, kosáríves záródású, szalagkeretes kapun keresztül juthatunk a templomba, ahol elénk tárul az a pompás virágmintás dekoráció, mely ezt az épületet hazánk egyik legszebb műemlékévé teszi. A fakarzat, a padok és azok előlapjai, a Mózes-szék, a gazdagon faragott koronájú szószék, az úrasztala, valamint a mennyezeti kazetták mind Nagyváti János asztalos 1787-ből származó munkái, melyek Soós István restaurátor által 1948-ban lettek helyreállítva, illetve részben rekonstruálva. A templom gyönyörű, reneszánsz díszítőművészeti hagyományokat őrző motívumai közül külön is megemlítendő egy sellőt ábrázoló kazetta.

Szentendrei Református Templom

Szentendre központjában, a történeti településmag keleti részén álló, keletelt, egyhajós, nyugati tornyos, barokk templom, melynek oldalait kétlépcsős támpillérek gyámolítják. 

Az 1620 óta létező református gyülekezet az ellenreformáció idején menekülésre kényszerült, és ekkor lelkipásztorukkal együtt Csapdira költöztek. A később újranépesülő szentendrei egyházközség 1835-ben a hívek adományából imaházat alakított ki a Szamár-hegy tetején. 1913-ban a gyülekezet az akkor már hosszú évek óta elhagyott, pusztulófélben lévő görögkeleti Opovacska-templom megvásárlása mellett döntött. Ezt még a 17. század végén Opovácból menekült szerbek építették 1746-ban, majd 1770-ben nyugati irányban kibővítették, és 1777-ben tornyot is emeltek elé. Az új tulajdonos református egyház az összes korábbi berendezést eltávolította, így az 1748-as ikonosztáz a hercegszántói görögkeleti szerb templomba került.

Szentesi Református Nagytemplom

A Kossuth tér északi oldalán álló, kelet-nyugati tengelyű, egyhajós, egyenes záródású, copf stílusú templom, melynek keleti homlokzata előtt tűzkiáltó erkélyes, félgömb kupolás, klasszicista torony emelkedik. A hatszakaszos, csehsüveg boltozatos templomtér északi és keleti oldalán kétemeletes, kosáríves karzat, a nyugati oldalán orgonakarzat áll. 

A reformáció kezdetekor létrejövő gyülekezet kétszáz évig, azaz 1746-ig a mai Szent Anna katolikus templom elődjét használta, míg azt a Helytartótanács át nem adatta a katolikus közösségnek. Ekkor a reformátusok csak egy fatemplom építésére kaptak engedélyt a város egykori szemétlerakójának telkén. Az 1747-ben elkészült új épület 1760-ban tűzvészben elpusztult, helyette azonban már téglatemplomot és tornyot is építhettek, amelyet később, 1776-ben Mária Terézia engedélyével megmagasíthattak. A 18. század végén az egyháztagok gyors gyarapodása miatt sürgetővé vált a templom bővítése. A Fischer Ágoston, majd Jauernik Ferenc tervei alapján folyó építkezések végül 1825-ig tartottak, ezután láttak hozzá a torony átépítéséhez a debreceni Nagytemplom mintájára. 1827-es felszenteléskor egy “Teher alatt nő a pálma” feliratú cserépdobozt helyeztek el a toronygombban, melyben megörökítették az egyházközség történetét.

Szentgáli Református Templom

A település főutcájának közepén, kőfallal körülvett telken áll az észak–déli tájolású, egyhajós, egyenes záródású templom, amelynek északi homlokzata előtt torony, nyugati oldalán pedig emeletes, félnyeregtetős bővítmény található. 

A homlokzatokat höbörcsös vakolat borítja, a széleken és a nyílások körül simított, meszelt sávokkal. A torony óralappal ellátott, összetett vonalú sisakkal zárul, alsó két szintjén keskeny ablakokkal. A templom földszinti, rácsos ablakai téglány alakúak, az emeleti nyílások, a torony és a déli homlokzat kőtokos ajtaja, valamint a harangablakok vállas kialakításúak és kosáríves záródásúak. A déli homlokzatot a főbejárat és két ablak tagolja, az oromzaton három ovális nyílás látható. A torony oldalbejáratának rombuszmintás ajtólapján az 1774-es, a nyugati bővítmény ácstokos ajtaján pedig az 1820-as évszám olvasható.

A belső tér ötszakaszos csehsüveg boltozattal fedett, az északi, nyugati és déli oldalon balusztrádos mellvédű fakarzat húzódik. A keleti falon gazdagon faragott, rokokó szószék áll, fölötte vázákkal és bojtokkal díszített szószékkoronával, amelynek csúcsán felhőcsoportra helyezett, dicsfénykoszorús táblán a Zsoltárok könyvéből a 119:105 idézete olvasható. A korona hátoldalán Auer Simon és Ignaz Auer szignója látható, 1843-as dátummal. A szószék feljárójának mellvédjén szintén vázák sorakoznak.

A templom a 13. században, 1281-ben már álló, majd a 16. századtól protestánsok által használt középkori épület helyén épült, annak falait részben felhasználva, miután a tatárjárás 1681-ben elpusztította az eredeti templomot. A 18. század eleji helyreállítást követően 1774-ben királyi engedéllyel kezdték meg az új templom építését. Egy 1779-es jóváhagyás után elbontották a rossz állapotú nyugati tornyot, és helyette az északi oldalon emeltek újat.

A templom különlegessége, hogy a középkori eredet és a 18. századi barokk átépítés rétegei jól felismerhetők rajta, így az épület egyszerre őrzi a falu középkori múltját és a későbbi református közösség megerősödésének nyomait. A rokokó szószék és a díszes szószékkorona a Dunántúl egyik legszebb református belső berendezésévé teszik a templomot.

Szentgyörgyvölgyi Református Templom

Kisszeg településrész közepén álló, egyhajós, kelet-nyugati tájolású, téglány alaprajzú templom, nyugati homlokzata előtt barokk hagymasisakos toronnyal, míg keleti homlokzata előtt csonkakontyolt, nyeregtetős bejárati előcsarnokkal. Az 1762-ben épített sárfalú imaház helyére 1787-ben emelt a gyülekezett téglatemplomot. Tornyát 1792-93-ban létesítették. 

A templom mennyezetén 88, a karzat alján 37 fakazetta, mellvédjén 20 tábla látható, melyeket Patkó András nyugalmazott tanító, a gyülekezet első iskolamestere festett ki 1829-ben. A mennyezet bárányfelhős motívumai az égboltozatot ábrázolják. A különösen is ékes királykazettán az „E Hely nem egyéb, hanem Istennek Háza, és a Mennyeknek kapuja. 1Móz.28:17” és a „Mily szerelmetesek a Te Hajlékaid, Seregeknek Ura! Zsolt. LXXXIV,2” felirat látható.

Szentkirályi Református Templom

A településtől keletre, kis magaslaton álló, északkelet-délnyugati tengelyű, rombusz sisakos északkeleti tornyos, egyhajós historizáló templom. A templom záródása az Árpád-kori templom egyeneszáródású, támpilléres szentélye. A torony háromszintes: a földszinten körablakkal, első emeletén félköríves záródású keskeny ablakkal, és körülötte ion oszlopfejezetes falfülkékkel. Második emeletén, a torony minden oldalán, félköríves záródású ikerablakok nyílnak. A toronyalján és az északnyugati hoszoldal közepén kapuépítmények állnak, egyenes záródású bejárati ajtókkal, amelyeket háromkarélyos, ívsoros béllettel díszített timpanon koronáz. A templomhajó hosszanti oldalain három-három félköríves záródású ablak nyílik. A templomteret dongaboltozat  fedi.

1901-1902-ben épült egy 13. századi templom helyén Varga Adolf és Kerekes Ferencz tervei alapján neogótikus stílusban. A templom telkén még három épület áll keretes elrendezésben: két kisebb, téglalap alaprajzú között helyezkedik el a templom oldalfalára néző, "T" alaprajzú, földszintes, egykori lelkészlak. 

A templom záródásától délnyugatra a középkori Szentkirály falu feltárt maradványai találhatók.

Szentkirályszabadjai Református Templom

A település középpontjában, kis tér sarkán álló, részben kőfallal kerített, téglány alaprajzú, északkelet-délnyugati tengelyű barokk templom, délnyugati, főhomlokzatához épített, törtvonalú sisakkal koronázott, óraíves, óralapos toronnyal. 

A templom és a torony homlokzatai tükrös tagolásúak. A tornyot homorúíves féloromzatok fogják közre. Harangszinti ablakai félköríves záródásúak, keretelésük zárköves, köténydíszük baluszterimitáció. A torony homlokzatát az oromfal magasságában masni-motívumos körablak, oldalhomlokzatát ajtó töri át. A templom különös jellegzetessége a délkeleti oldalán lévő négy, illetve a végfalán lévő egy, díszített vakolatkeretű lantablak. A délkeleti homlokzaton a középső ablakok alatt két ajtó, a két szélső alatt pedig egy ovális és egy fűzött vasrácsú, négyszögű ablak nyílik. A körítőfal délkeleti és délnyugati oldalán egy-egy, többszörösen ívelt oromzatú kapu nyílik. 

A templomteret négyszakaszos csehsüveg-boltozat fedi. A boltozatokat és az azokat elválasztó hevedereket barokk vakolatdíszítés gazdagítja. Az egyik boltmezőn a magyar címer, egy másikon a királyi korona látható. A templomtér két végében "U" alakú, árkádíves karzatok állnak, mellvédjük áttört, fűrészelt deszkás. Kőből faragott és falazott barokk szószékének kosara jellegzetes, tölcsér formájú. 

Az 1730 előtt kezdték építeni a tornyos templomot, de csak 1785-re fejezték be. A torony Hausensteiner Vencel veszprémi kőművesmester műve.

Szentmártonkátai Református Templom

A település történeti központjában, az utcavonalon álló, északkelet-délnyugati tengelyű, egyenes záródású copf templom, északkeleti homlokzata elé enyhén kilépő, párnatagos sisakú, klasszicizáló toronnyal. A templom telkét az utcától magas falazat választja el. A templom hosszoldalait négy-négy nagyméretű, köríves záródású tagolja, a szélsők alatt körablakokkal.

A síkmennyezetes templombelső két végén záróköves árkádívekkel alátámasztott karzat áll. Az ablakok körül tagolt párkányzatú falpillérekkel gyámolított, széles hevederek futnak.

A templom a 1785-ben, tornya 1822-1823-ban épült.

Szerencsi Református Templom

A település központjában elhelyezkedő, erődfallal övezett, keletelt, támpilléres, sokszögzáródású gótikus templom, amelynek déli oldala előtt rombusztus harangtorony, nyugati homlokzatánál pedig előcsarnok áll. 

A románkori templomot 1220 körül építették, melyet 1480-ban gótikus stílusban átépítettek. Tornyát 1480 körül emelhették. 1583-ban Rudolf császár Rákóczi Zsigmondnak adományozta Szerencset, ezután vált reformátussá a mezőváros. 1595-re megszűnt a katolikus plébánia és Rákóczi Zsigmond át is építtette a templomot. Az ellenreformációs törekvések sok viszályt okoztak a településen, de végül a Thököl-szabadságharc idején végleg a reformátusok használatába került a templom, amelyet 1791-ben helyre is állítottak. Amikor 1903-ban is renoválták a templomot, a templomhajót fiókos dongaboltozattal fedték le, és új berendezést készítettek. 

A templom közepén áll Rákóczi Zsigmondnak és nejének, Gerendy Annának késő reneszánsz síremléke, amelyet 1618-ban készítettek vörös márványlapokból. A síremlék alatt kripta van, ahol egy üveggel fedett urnában láthatók a neves halottak földi maradványai. A templom északi falán elhelyezett emléktáblán ezt olvasható: „E szent hajlékban szervezkedtek hős elődeink Bocskay István vezérlete alatt a nemzeti és vallásszabadság védelmezésére. 1605. április 17-20. Örök tisztelet nevöknek.” Egykori lelkészét, Németi Istvánt 1674-ben a pozsonyi vésztörvényszékre idéztek, elítéltek, de rabságából szerencsésen megszökött.