Örökségtár

A település belsejében, egy mellékutca és a Séd patak találkozásánál áll az északkelet–délnyugati tengelyű, téglány alaprajzú, egyenes záródású templom, amelynek délnyugati homlokzata előtt torony emelkedik. 

A homlokzatokat támpillérek erősítik, valamint faltükrök tagolják a höbörcsös vakolatú felületeket simított, meszelt sávok tagolják, amelyek a nyílások körül és a széleken keretező hatást keltenek. Az északkeleti oldalon két, a délkeletin négy félköríves ablak sorakozik. A délkeleti homlokzat középtengelyében oromzatos kapuépítményen át vezet a főbejárat. A torony törtvonalú kősisakkal fedett, órapárkányos, lekerekített sarkú tömege tükrös kialakítású falfelületekkel jelenik meg; délkeleti oldalán ajtó nyílik. A torony és a templomhajó között homorú ívű féloromzatok teremtenek átmenetet. A torony alsó szintjén szegmensíves ablak, felette körablak, a harangszinten pedig félköríves, köténydíszes nyílások láthatók.

A belső teret kosáríves, fiókos dongaboltozat fedi, a délnyugati oldalon négy oszlopra támaszkodó, árkádíves karzat áll. A karzat homlokzatán vakolatkeretben az 1745-ös évszám olvasható, fa mellvédje baluszteres. A falazott szószék a bejárattal szembeni hosszoldalon kapott helyet, a templom belsejét pedig újszerű vakolatornamentika díszíti. 

A jelenlegi épület 1745-ben épült, az 1304-ben már létező, fallal körülvett középkori templom helyén. Az 1841-es tűzvész után Pap István lelkész irányításával állították helyre, mai formáját pedig 1935-ben nyerte el.

A templom különlegessége, hogy a középkori előzmény ellenére teljes egészében a 18. századi újjáépítés karakterét hordozza, miközben a torony 20. századi átalakításai is jól felismerhetők rajta. A Séd patak közelsége miatt a templom környezete mindig fontos szerepet játszott a település életében, és a gyülekezet rendszeresen gondoskodott a part menti terület rendezéséről. A karzaton látható évszám a közösség egyik legkorábbi, máig fennmaradt építési emléke, amely a gyülekezet 18. századi megerősödését idézi fel.

A történelmi településmag központjában, a főút északi oldalán álló, keletelt, egyhajós, támpilléres, poligonális szentélyzáródású gótikus templom, amelynek nyugati homlokzata előtt hagymasisakos torony áll.

A templom a 14. sz. végén épült, melyet a 15. sz. végén kelet felé bővítettek és ekkor létesült a hajó északi oldalából nyíló, boltozott kápolna is. A 16. sz. végétől, de legkésőbb 1633-tól a református gyülekezet használatában van, akik a török hódoltság alatt súlyosan megrongálódott épületet 1649-ben újjáépítették. 1891-ben jelentősen átalakították Mikus Sándor és Aughoffer Adolf építészek irányításával. Ekkor a hajó déli oldalához előcsarnokot is építettek. 

A síkmennyezetes templomtérben a szószék a szentély keleti falához van helyezve, míg azzal szemben, a nyugati oldalon széles, öntöttvas oszlopokon nyugvó fakarzat áll. A templom lőréses kerítésfala szabálytalan alaprajzú: északi szakasza mára már hiányzik és a déli falszakaszt is az országút szélesítése miatt átépítették. A falazat keleti és nyugati oldalain egy-egy - 1816-os évszámmal datált - késő barokk, szemöldökgyámos kapu nyílik. A templomkertben egy római kori sírkőtöredék, gótikus faragványok és egy vörösmészkőből faragott, barokk-kori ovális medence is található.

Település központjában, a főút mentén, támfalas emelkedőn álló, kelet-nyugati tengelyű, egyhajós, egyenes záródású, manzárd tetővel fedett templom, keleti homlokzata előtt toronnyal, déli oldalán nyeregtetős előcsarnokkal. A síkfödémes hajó két végben karzat áll.

A templom elődje egy Árpád-kori – vélhetően 13. századi - kisméretű templom volt, amelyet a 14. és 15. században is kibővítettek, és gótikus boltozattal fedtek le. 

A hitújítás idejét követően reformátussá lett lakosság a középkori templomot a 18. században helyreállította. Ekkor festett kazettás mennyezet került a boltozat helyére. A mennyezetet a 18. században többször is kijavították, 1734-ben Miskolci Asztalos Imre végezte a helyreállítását. A leromlott állagú templomot 1928-ban elbontották és helyén új templomot építettek, a középkori templomból csak a déli előcsarnokban lévő gótikus ajtókeret maradt meg. Festett famennyezetét is ekkor bontották el, amelyet jelenleg az egri Vármúzeumban lehet restaurált formában megtekinteni.

A település történeti főutcája mellett, az utcára merőlegesen álló, megközelítően északkelet-délnyugati tengelyű, egyenes záródású, egyhajós, barokk templom, utcai főhomlokzata előtt toronnyal. 

Homlokzatainak szélét lizénák keretezik. A lekerekítettek sarkú torony alsó szintjén, a nyitott toronyaljon keresztül nyílik a templom bejárata. Felette háromszögletű keretezésű építési felirat és egy kis körablak áll. A főpárkány és az osztópárkány között téglány formájú ablak van. A harangablakok félköríves záródásúak, vállköves tagolásuk párkányként folytatódva fut körbe. A tornyot az óraíves párkány felett törtvonalú, szoknyás gúlasisak koronázza. A délkeleti hosszfalat három, az oromfalas, északkeleti homlokzatot egy vállas, kosáríves záródású ablak töri át. A tornyot és a hajót összekötő féloromzatok vége egy-egy volutában záródik.

A síkmennyezetes belsőtérben faoszlopokra támaszkodó, L alaprajzú fakarzat áll. A rombuszmintás bejárati ajtó, a késő barokk stílusú szószék és padok 1790-ből valók.

A templom 1788-1790 között épült. Építőmestere Oszwald, mihályházi kőműves volt, az asztalosmester a tapolcafői Johannidesz. 1847-ben felújították az épületet, és akkor valószínűleg meg is magasították a tornyot.

Nyíracsád központjában, útkereszteződés kiteresedésében álló, szerényméretű, keletelt, késő román, kora gót stílusú, torony nélküli templom. 

A templomhajó és a dongaboltozatos szentély falait támpillérek gyámolítják, a falakat kicsiny résablakok törik át. Délről bejárati előcsarnok, északról sekrestye kapcsolódik hozzá. Nyugati homlokzata közelében harangláb áll, melyet fedett átjáróval kapcsoltak a templomhoz. 

A 13. században épült templom 1567 óta van a reformátusok használatában. A templombelső 14. századi, háromrétegű falképei 1702-ig voltak láthatók, ezután takarták el őket vakolattal. A 18. században épült a déli bejárat elé oromzatos portikusz, ekkor készülhetett a ma is látható faragott tölgyfa ajtó. 1779-ben a templom mellé fatornyot építettek, melyet később elbontottak. A ma látható harangtorony az 1995-ös felújítás során készült, amikor restaurálták többek között a falképeket, valamint a reneszánsz díszítésű szószéket és Mózes-padot is. 

H. Nándori Klára – Deák Zoltán: A nyiracsádi református templom helyreállítása In.: Magyar Építőipar, 1994 (44. évfolyam, 1-12. szám)

A történelmi településközponttól északkeletre, a Báthori-kastély közelében található, keletelt, támpilléres, késő gótikus csarnoktemplom, melynek északkeleti sarkán emeletes sekrestye, nyugati homlokzatának déli sarkán alacsony torony, déli oldalán pedig barokk előcsarnok áll. 

1484-ben kezdte építeni a kenyérmezei csata hőse, Báthori István erdélyi vajda, egy minden főúri reprezentációs igényt kielégítő kegyúri templomként. Valószínűleg több funkciójú épület volt, a Szent György lovagrend gyűléseinek is otthont adhatott, erre utal a szentélyt és a hajót egyesítő térstruktúrában a diadalív hiánya. 

Az épület hazánk egyik legmagasabb színvonalú késő gótikus emléke, amelynek hálóboltozatos tere, hatalmas mérműves ablakai, csúcsíves nyugati kapuja vagy korabeli ácsszerkezete mind kiemelkedő értéket képviselnek. Ugyanakkor a templom 16. századi átépítésének köszönhetően sok reneszánsz részlet is van benne, mint például a szentélyben található pasztofórium, a papi ülőfülke, a kegyúri oratórium baluszteres mellvédje és keresztosztós karzatablaka, továbbá Báthori István vörös márványlapú síremléke vagy a déli oldalon található kettős kapu. Szintén a templomhoz tartozó reneszánsz berendezés volt az a két 50 fős stallum, melyek a magyar bútorművesség kiemelkedő alkotásai. (Jelenleg a kisebb, csonka stallum a Nyírbátori Báthori Múzeumban, a nagyobb stallum pedig a Magyar Nemzeti Múzeumban látható.) 

A templom mellett monumentális fa harangtorony emelkedik, amely az 1640-es években épült. Az építmény készítőinek rendkívüli arányérzékéről és térlátásáról tesz tanúbizonyságot, amellett, hogy díszítményei a magyar népi fafaragás legszebb emlékei közé tartoznak. 

B. Gyürky Margit: A Báthoryak nyírbátori templomai. Hungária Nyomda. Budapest, 1943.

A település központjában, a főút kanyarulatában álló, keletelt, egyhajós, egyenes záródású, nyugati tornyos templom, amelynek déli oldalán bejárati előcsarnok áll.

Három bejárata nyugatról, dél felől és keletről nyílik. A nyugati egyenes záródású bejárata a harangtorony tengelyében található. Felette félköríves záródású zsalus ablak áll. Osztópárkányai két emeletre tagolják a felső szintet. Itt íves szemöldökpárkányos, szalagkeretes körablakok, felette a harangszinten félköríves ablakok nyílnak. Az osztópárkányok közötti szintek sarkai élszedettek, lekerekítettek. Sisakja párnatagos, laternás. A hajó háromszög oromzattal kapcsolódik a toronyhoz. 

A hajó déli oldalán lizénák keretezte faltükörben félköríves záródású ablakok nyílnak. Déli bejárati előtere háromszögű oromzatos, nyeregtetős. A lizénák a hajó keleti harmadában eltűnnek, a falat nem tagolja semmi. A hajó keleti végén egyenes záródású ajtó felett félköríves záródású ablakok nyílnak. Északi oldalán a délihez hasonló keretekben hasonló ablakok ülnek két támpillér keretezésében. 

A 16. század közepén reformátussá lett a lakosság és a templom is. Az 1696. évi katolikus templom összeírás idején református használatban volt, 1762-ben Csanádi István építette és a belsejét megújította. 1895-ig zsindellyel fedett fatornya volt. Ez évben kapta a mai formáját a templom: a keleti és nyugati végét lebontották, kelet felé hat méterrel kitoldották, a nyugati homlokzata elé építették a 30 méter magas tornyot. A sík, vakolt mennyezetű belsőtérben falazott szószék, két támasz nélküli vasbeton karzat van. Orgonáját Angster József építette 1913-ban.

A település történeti utcasorában, a telkén szabadon álló, északnyugat-délkeleti tengelyű, egyhajós templom, amelynek délkeleti oldala előtt gúlasisakos torony, délnyugati homlokzata előtt pedig előcsarnok áll. Északnyugati végéhez toldalék építmény kapcsolódik. A templomhajó mindkét hosszoldalán két-két egyenes záródású ablak áll.

A síkmennyezetes templombelső mindkét végében ácsolt karzatok állnak, az alátámasztó oszlopokat fűrészelt deszkacsipke díszíti. A szószék a délnyugati előcsarnokon keresztül nyíló bejárattal szemben áll.

1867-ben épült a templom, amely elé 1910-ben emeltek tornyot.

A templom nyugati oldala közelében álló, négyzetes alaprajzú, zsindellyel burkolt, szoknyás, hegyes, törtvonalú, nyolcszögű gúlasisakkal fedett, fa harangláb, amely 1782-ben épült. 

A toronytörzs felett lévő, kissé kiszélesedő galériaszint zárt, csak kisméretű, zsaluzott ablakok nyílnak a deszkaborításon. A torony kifejezetten közel helyezkedik el a templomhoz, ennek oka, hogy ez utóbbit éppen a nyugati irányba bővítették ki 1783-ban. 

A harangláb a középkori eredetű, népi faépítészet szép példája harmonikus arányaival, magabiztos anyaghasználatával. A nyírmihálydi harangláb a helyi reformátusság évszázados jelenlétének és hitéletének fontos szimbóluma, egyben a település egyházi és néprajzi örökségének meghatározó eleme.

A település központjától északra, az utcavonaltól távol, tömbbelsőben álló, keletelt, egyhajós, félköríves szentélyzáródású téglatemplom déli oldalán bejárati előcsarnokkal. A templomtól kissé nyugatra fazsindely borítású, négyszög alaprajzú, fa harangtorony helyezkedik el. A templomhoz még a középkor folyamán dongaboltozatos sekrestyét építettek, amelyet a 17. században elbontottak.

A szentélyét és téglány hajójának sarkait egykor körben támpillérek erősítették, melyekből ma csupán a hajó két keleti lépcsős kialakítású támpillére áll. A hajó déli és északi homlokzatát téglából falazott farkasfogas koronázópárkány díszíti. A hajó déli falát három csúcsíves záródású ablak törte át. A hajó nyugati végfalát a későbbi átalakítások során elbontották és a harangtorony felé 5 méterrel bővítették. A szentélyen három, kifelé-befelé tölcséres, félköríves záródású ablak van. A román kori ablakok kávájában középkori geometrikus festés részletei kerültek elő. A szentélybelsőben az északi oldalon egy téglából falazott, kisméretű pasztofórium van, melynek felső záródását két ferdén egymásnak támasztott téglából alakították ki. A szentélyt a hajótól diadalív választotta el, melyet később visszabontottak.

A középkorban került sor a templombelső kifestésére, melyből ma már csak a hajó déli falán figyelhető meg egy nagyobb töredék. A pokoljelenet ábrázolás egy 15. századi Utolsó ítélet jelentből maradt ránk, mely valószínűleg a déli fal egyetlen ikonográfiai témája volt. A hajó északi falán szintén megtalálhatók a 15. századi kifestés csekély nyomai. A 17. század közepén készült reformációkori virágos reneszánsz belső kifestés a hajó középkori ablaknyílásai körül látható. A virágos kifestessél egyidőben készült el a hajó északi falának felső harmadában lévő bibliai idézet is.

Nyírmihálydi 13. századi építésű temploma legkésőbb a 17. század elején a reformátusok birtokába került. Az 1793-as átépítéskor a középkori ablaknyílások többségét megszüntették, illetve átépítették. Ekkor történt a déli előcsarnok megépítése is, melynek oromzatát kagylódísz ékesíti. Az előcsarnokot csehsüvegboltozattal fedték le. A templom melletti fatornyot 1782-ben építették fel.