Ugrás a tartalomra

Örökségtár

Szilvásváradi Református Templom

A település keleti oldalán emelkedő domboldalon áll a kör alaprajzú református templom, amelynek hármas kapuzata előtt timpanonos portikusz ad hangsúlyos előteret.

A centrális teret falpillérek fölött futó párkányra ültetett lapos kupola fedi, amelynek közepéből kisebb, másodlagos kupola emelkedik ki. A fal mentén, egy lépcsőfokkal megemelt körbefutó folyosó húzódik, belső oldalán tizenhat dór oszloppal, amelyek a kupola párkányát és egyben a felső karzat falazott mellvédjét is alátámasztják. A földszinten a déli és északi oldalon nagyméretű, egyenes szemöldökű ablakok biztosítják a megvilágítást, míg az emeleten kis körablakok nyílnak. 

A templom klasszicista tölgyfa berendezése és kőszószéke 1830 körül készült, orgonáját az Angster‑orgonagyár építette 1907-ben.

A templomot 1825-ben Keglevich Miklós katolikus földbirtokos építtette református jobbágyai számára, az elbontott régi templom helyén, Povolni Ferenc tervei alapján.

 A kör alaprajzú, kupolás elrendezés ritkaságnak számít a magyar református templomépítészetben, és inkább a klasszicizmus reprezentatív középületeinek formavilágát idézi. A dór oszlopsor és a karzat körbefutó kialakítása különleges térhatást eredményez, amely egyszerre monumentális és harmonikus. 

A templom domboldali elhelyezése tovább erősíti az épület szimbolikus jelenlétét, mintegy uralva a település keleti részének látképét. A közösség számára a templom nemcsak istentiszteleti hely, hanem a 19. századi társadalmi összefogás egyik legfontosabb emléke is.

Szinpetri Református Templom

A település központjában, a főút közelében álló, megközelítően kelet-nyugati tengelyű, egyhajós, poligonális záródású templom, amelynek nyugati homlokzata felett torony emelkedik, déli homlokzata előtt bejárati előcsarnok áll.

A nyugati homlokzatot négy széles, fejezetes pilaszter tagolja, a két szélső csak a toronytestet a hajóval összekapcsoló féloromzatokig folytatódik, a két belső viszont a torony főpárkányáig. A homlokzat tengelyében található a templom egyenes szemöldökű bejárati kapuja, felette félköríves záródású ablak nyílik. A két további falmezőben ugyanilyen kialakítású vakablakok állnak. A templom déli falát is hasonló ablakok tagolják. A féloromzatok szélén csúcsos díszek láthatók. A torony órapárkánya felett laternás hagymasisak emelkedik.

Az 1595-ös egyházkerületi összeírás már létező református templomról szól, de ennek későbbi sorsát nem ismerjük. 1748-ban egy fatornyos templom épült, ami 1791-ben leégett. A mai, késő barokk templomot 1792-ben, nyugati homlokzati tornyát pedig 1793-ban emelték. Egy 1877-es tűzvészben az egész templom leégett, de 1878-ban újjáépítették. A templom tetőzetében él hazánk legnagyobb, fokozottan védett denevér kolóniája.

Szokolyai Református Templom

A település északi részén, dombon elhelyezkedő, keletelt, egyeneszáródású, egyhajós, középkori templom, amelynek nyugati homlokzat előtt támpillérekkel gyámolított torony áll. 

A négyzetalakú torony két sarkán, átlós elrendezésben egy-egy támpillér áll, köztük egyenes záródású kőkeretes, vasajtós bejárat. Felette lépcsőzetes záródású ablak látható, a barokk időszakra utaló, didaktikus bemutatással. Az ezt következő szinten középkorias ablak, csonka mérművel. Ugyanilyen kialakítású ablakok állnak egymás felett a torony déli oldalán is. A középkori párkány felett félköríves záródású, barokk harangablakok nyílnak a torony mind a négy oldalán. A tornyot hagymasisak koronázza. 

A hajó hosszoldalain, lizénákkal elválasztott falmezőkben négy, vakolt keretelésű,  félköríves záródású ablak áll. Az északi homlokzat közepén félköríves ablak nyílik. A templomhajó erőteljes falpillérekkel és hevederívekkel osztott, négyszakaszos csehsüvegboltozattal van fedve. 

A korábbi, gótikus templom helyén 1856-ban épült az új, késő barokk templom.
 

Szolnoki Református Templom

A Tiszaparti sétány közelében álló templom vörös téglából és műkő részletekkel épült, szabályos ötszög alaprajzú, neogótikus tömegként jelenik meg. 

A főbejáratot timpanonos, előreugró portikusz hangsúlyozza, amelyet kétoldalt négyzetes alapú, felül hengeres, csúcsban végződő lépcsőtornyok fognak közre. A tornyokon keskeny, lőrésszerű ablakok sorakoznak, a főpárkány felett pedig páros, karcsú nyílások jelennek meg; sisakjuk körkúp alakú, egyszerű toronygombbal. A kapu fölött hármas csúcsíves ablaksor nyílik, a keresztszár oromzatát rózsaablak töri át. A homlokzat fölött a templomtest középső tömbjét lezáró, törtvonalú oromzat emelkedik, amelyet rácsos harangház nyit meg.

A további homlokzatokon magas, csúcsíves hármasablakok és fölöttük kerek, áttört timpanonok jelennek meg. A keresztszárakat támpillérek erősítik, közöttük egyenes falszakaszok húzódnak, amelyek két oldalról külön bejáratú helyiségeket rejtenek. A szószék mögött belülről nyíló, szabálytalan alaprajzú tér található. A templom központi terét az ötszög négy oldalán elhelyezett kerek ablakok világítják meg, fölöttük karcsú, kakassal koronázott lanternatorony magasodik.

A belső tér centrális elrendezésű, középen ötszög alakú, korláttal övezett úrasztalával. A sarkokat karcsú, hengeres oszlopok hangsúlyozzák. A keresztszárak csúcsíves boltozattal fedettek, íves nyílásokkal kapcsolódnak a központi térhez; oromfalaikat színes üvegbetétes, csúcsíves hármasablakok törik át. A bejárat felett és két oldalán páros öntöttvas oszlopokra támaszkodó fakarzatok húzódnak, mellvédjük háromkarélyos motívumokkal díszített kazettákból áll. A bejárat fölötti karzaton áll az Angster József által 1894-ben készített orgona. A szószék faragott, mózesszékkel egybeépített, hangvetőjét gótizáló díszítés és magas lanterna koronázza. A templom teljes fabútorzata vörösfenyőből készült, historizáló, neogótikus formavilággal.

Az épület 1893–1894 között készült el Sztéhlo Ottó tervei alapján, kivitelezője Kocsis Lajos aradi építőmester volt, felszentelésére 1895 júliusában került sor.

A 19. század végén a szolnoki református közösség még csak egy kisebb imaházzal rendelkezett, ezért a város vezetése telekadománnyal támogatta az új templom felépítését. A három torony közül a legmagasabb 28 méterre emelkedik, tetején a jellegzetes kakassal. A templom négy harangja közül három — a 412, 245 és 50 kg-os harangok — Szlezák Ráfael műhelyében készült 1948-ban, míg a 145 kg-os, legrégebbi harangot id. Walser Ferenc öntötte 1894-ben, a templom építésének évében.

Tákosi Református Templom

A település egykori főutcája mentén álló, északnyugat-délkeleti tengelyű, szerény méretű templom, amelynek bejárata a délnyugati homlokzat előtt álló csarnokon keresztül nyílik. Mellette fa harangláb magasodik. 

A település fából készült imaházáról 1733-ban történik először említés. A jelenlegi „mezítlábas Notre Dame-nak” is nevezett templom 1766-ban épült, amelyet 1784-ben nyugat felé kibővítettek. Malomköveken álló, favázas szerkezetű épület, melynek gerendaváza közé vesszővel befont lécekre tapasztották a pelyvás sárból készült paticsfalazatot. 

Szószéke és 58 egyedi festésű fakazettája Asztalos Lándor Ferenc mester kimagasló művészi színvonalú munkája 1766-ból. A mennyezet kései reneszánsz, virágos-gránátalmás úrhímzésre emlékeztető motívumkincse jelenik meg a karzat 1779-ben készült tábláin és a Mózes-pad mellvédjén is, amelyek így tökéletes összhangot teremtenek, kiábrázolva ezáltal is az Édenkert gazdagságát. A templom mellé Lukács János ácsmester épített 1767-ben szoknyás és galériás tornyot. A jelenleg látható építmény ennek 1985-ben készült pontos rekonstrukciója, amelyhez felhasználták az eredeti torony faanyagát is.

Taktabáji Református Templom

A főút mentén, emelt helyen álló, északkelet-délnyugati tengelyű, félköríves záródású, egyhajós templom, az északkeleti főhomlokzata elé enyhén kilépő toronnyal és nyitott árkádú bejárati előtérrel. A hajó déli oldalán nyeregtetős kriptabejárat áll. 

A kétszakaszos csehsüveg boltozattal fedett templombelső torony felőli végén falazott, árkádíves karzat áll, amelynek mellvédje ívesen domborodik előre. A záradék félboltozattal fedett. A hajó falait áttörő kosáríves ablakokat széles hevederívek és pillérkötegek választják el. A szószék copf stílusban készült. A falakat a templommal egyidős, rokokó falfestmények díszítik. Az egyik süvegboltozaton az építtető Patay-család kastélya látható címerükkel együtt. Orgonája valamikor a Rákóczi-családé volt, később a Patay kastély orgonája lett, innen került a templomba. 

A templomot Báji Patay Sámuel helybeli főbirtokos építtette fel 1782-84-ben, 1867-ben renoválták és bejárati előcsarnokot építettek eléje. A templom kriptájába temették a Patay család tagjait. 

Tapolcafői Református Templom

A település főutcája mentén, támfallal körülvett kis dombon álló, ÉNy-DK-i tengelyű, téglány alaprajzú, hátul kontyolt nyeregtetős, cseréppel fedett épület, DK-i homlokzatához épített toronnyal és ÉNy-i véghomlokzatához kapcsolódó, bejárati előcsarnokkal.

Az épület sarkai visszametszve lekerekítettek. A homlokzatokat fent félköríves, lent téglány alakú, vakolatkeretes ablakok törik át. A tornyot óraíves, óralapos párkány koronázza, és törtvonalú sisak fedi. Harangszinti ablakai kosáríves záródásúak, vakolatkeretesek és könyöklőpárkányosak. Az egyenes szélű féloromzatokkal közrefogott toronyszinten ovális ablak nyílik. 

A belő tér síkfödémes. A DNy-i falhoz sajátos, hasáb alakú alépítményen pilaszterekkel és füzéres betétmezőkkel díszített szószék kapcsolódik, a másik három fal előtt váz-táblázatos szerkezetű faragott rozettákkal díszített mellvédű, vasoszlopokra és "I" tartós poroszsüveg-boltozatokra támaszkodó karzat áll. Angster-orgonája 1908-ban készült. A mennyezetet három, festett rozetta és stilizált kompozíciók díszítik.

A templomot az 1768-ban emelték az akkor lebontott középkori eredetű templom mellett. Tornya 1788-ban épült. 1891-ben Besenbach Károly pápai építőmester újjáépítette, magasította, és vörösrézzel fedte az addig fazsindellyel fedett tornyot. 1901-ben leégett, mai formáját a Faa Mihály pápai építőmester által végzett 1907-es felújítás során kapta.

Tassi Református Templom

A település központi terén áll az északkelet–délnyugati tengelyű, egyhajós, egyenes záródású, kontyolt nyeregtetős templom, amelynek északkeleti homlokzata előtt torony emelkedik. A hajó és a torony, valamint a hajó és a délnyugati térbővület találkozásánál négyzetes alaprajzú lépcsőépítmények kapcsolódnak az épülethez. 

A torony és a templomhajó találkozásánál kétoldalt emeletes saroképítmények állnak, ezekben kaptak helyet a karzatfeljárók. A torony alján félköríves főbejárat nyílik, amely előtt két-két ión oszlopra támaszkodó, timpanonos portikusz áll. A bejárat fölött félköríves ablak, majd a főpárkány húzódik. A torony mind a négy oldalán félköríves záródású ablakok sorakoznak, felettük órákkal. A torony minden oldala timpanonnal zárul, fölötte törtvonalú, laternás sisak emelkedik. A karzatfeljárók homlokzatain, az oldalhomlokzatokon és a végfal közepén egyenes záródású kapuk állnak, mindegyik előtt ión oszlopos, timpanonos előcsarnokkal. Az oldalfalak emeletén 1+3+1 kiosztásban félköríves ablakok nyílnak.

A templomhajó kereszt alaprajzú, terét hatalmas pillérekre támaszkodó hevederek tagolják. A falak mentén körbefutó karzat húzódik, amelyet a pilléreken kívül tíz egyszerű oszlop is alátámaszt. A délkeleti pillérek között félköríves nyílású, ión pilaszterekkel tagolt, diadalívre emlékeztető szószéképítmény áll, középső ívében a Mózes‑székkel. Az orgona 1888-ban készült, Országh Sándor munkája. A korábbi, 1743-ból való református templom úrasztalának márványlapja egy tűzvészben kettérepedt; a megmaradt darab ma a jelenlegi úrasztalába van beépítve.

A templom 1886 és 1888 között épült Benkó Károly tervei alapján, és a korszak alföldi református templomépítészetének egyik legmonumentálisabb alkotása. A négy irányba nyíló karzat és a diadalívszerű szószékmegoldás különleges térhatást eredményez, amely ritkaságnak számít a magyar református templomok között. A torony laternás sisakja és a portikuszok klasszicizáló részletei jól mutatják, hogyan ötvöződött a historizáló formai világ a 19. század végi protestáns építészet igényeivel.

Tatabánya, Bánhidai Református Templom

A település Bánhidai településrészének központjában álló, északkelet-délnyugati tengelyű téglány alaprajzú, kétszintes épület, amelynek földszintjén iskola, emeletén templom helyezkedett el. Északi sarkához tagolt tömegű torony kapcsolódik. 

Az együttest Szeghalmy Bálint tervezte egy 1937-ben vásárolt telekre, amelynek kicsiny mérete miatt döntött az emeletes kialakítás mellett. 1940-ben megtörtént az iskola műszaki átadása, azonban a háború miatt leállt az építkezés. 1951-ben pénzszűke miatt az eredeti tervekhez képest alacsonyabb torony készült. Az épület a Kós Károly által megteremtett „magyar népies stílus” formajegyeit viseli magán.

Tatai Református Templom

A történeti belváros déli részén, az utcavonaltól beljebb, egy tömbbelsőben áll az északnyugat–délkeleti tájolású, egyhajós, egyenes záródású templom, amelynek délkeleti homlokzata előtt torony, délnyugati oldalán pedig bejárati előcsarnok található. Az épület 1783 és 1786 között készült el, tornyát 1793-ban emelték hozzá. 

A torony bal oldalán kőkeretes kapu vezet a templomba, zárókövén koronadísszel. A hajó és a torony találkozásánál törtívű féloromzatok teremtenek átmenetet, szélükön nagyméretű kővázákkal. A torony földszintjén kosáríves záródású, mélyített fülkében kis ablak nyílik, felette két emléktábla, majd egy nagyobb ablak zárókő‑imitációval és zöld zsalugáterrel. A triglifes főpárkány fölött fekvőtéglány alakú ablak látható, az osztópárkány felett pedig minden oldalon félköríves harangablakok sorakoznak, szemöldökükben zárókőimitációval. A felső szinten a torony sarkai armírozottak, a tornyot törtívű órapárkány és összetett sisak koronázza.

A hosszoldalak ablakai félköríves és szegmensíves záródásúak, vakolatkeretezéssel, vörös mészkő könyöklőkkel. A templom végfalához garázsépítmény csatlakozik. A síkmennyezetes hajó két végében és délnyugati oldalán nyolcszögletű, festett faoszlopokra támaszkodó karzat áll. A karzat mellvédje fehérre festett, dór jellegű pilaszterekkel mezőkre tagolt, a mezők közepén virágdíszítéssel. A hajó északkeleti oldalán található az 1825-ben készült, festett és aranyozott díszítésű szószék. A vörös mészkő úrasztala 1786-ban, a keresztelőmedence 1842-ben készült, az orgonát Schack János építette 1839-ben.

A templom építéstörténete jól mutatja a tatai református közösség 18–19. századi megerősödését, hiszen a torony későbbi hozzáépítése és a belső berendezés folyamatos gazdagodása a gyülekezet növekvő erejét tükrözi. A féloromzatok kővázái és a triglifes párkány klasszicizáló részletei ritka eleganciát kölcsönöznek az épületnek. A templom elhelyezkedése — kissé elvonulva az utcavonaltól — sajátos, bensőséges térélményt teremt a történeti városszövetben.