Örökségtár

A település főutcájának keleti oldalán álló, keletelt, támpilléres, poligonális záródású gótikus stílusú templom, amelynek nyugati homlokzata előtt gúlasisakos torony áll. 1333-ban már létezett a templom tornya, és annak bélletes románkori kapuzata alapján feltételezhető, hogy már maga a templom is állhatott. 

A 15. században épülhetett a gótikus templomhajója, tornyát 1600 körül alakították a ma is látható formára. A templomot négy, csúcsíves ablak világítja meg, egy ötödik ablak a szentély végfalán be van már falazva. A templombelső síkmennyezetes, a szentélyben még láthatók az egykori boltozat vállkövei. 

A hajót és a szentélyrészt záróköves diadalív választja el, amelynek északi száránál áll a falazott szószék pelikános koronával. A nyugati falon fa karzat helyezkedik el, a keleti végén emelkedő orgonakarzatot 1934-ben építették. A templomot a középkorban temető vette körül, melynek körítőfala részben ma is áll.

A település főútjának nyugati oldalán álló, keletelt, nyugati tornyos, román kori templom. A templom tömege három részből áll: a félköríves szentély és a szentélynégyszög a 11-12. században, a főhajó a 13. században épült. A nyugati homlokzat előtt álló torony gótikus stílusban, a 14. században létesült. 

A templomtérbe a boltozott toronyalj csúcsíves átjáróin keresztül juthatunk be. Az eredeti, déli oldalon álló bélletes kapukat mind a hajón, mind pedig szentélynégyszögön befalazták. A templomhajó nyugati oldalán karzat áll, innen lehet feljutni a toronyba is. 

Az apszis félkupolával, a szentélynégyszög bordás keresztboltozattal fedett, a hajó síkmennyezetes. A belsőben látható, 13-14-15. századi falképtöredékek összességében Magyarország leggazdagabb középkori freskóegyüttesét alkotják. Az apszis képei Krisztus születését, a Szentháromságot és egy mennyei szeráfos jelenet ábrázolják. A diadalív belső oldalán látható a tizenkét apostol, Keresztelő János és Heródes Agrippa találkozása. A szentélynégyzet falai Krisztus mennybemenetelét, a fájdalmas Krisztus imádságát, az utolsó ítéletet, a nagy halfogást és a Hegyi Beszéd képeit mutatja be. Ugyanitt boltozaton a Pantokrátor, angyalok és evangélisták ábrázolásával, a templomhajóban pedig szentek legendáival találkozhatunk. A szószék szépen faragott, festett koronája, valamint az úrasztala 1792-ben készült. A vizsolyi templom 2017 óta hivatalos Történelmi Emlékhely, hiszen egykori sekrestyéjében állították fel Mantskovit Bálint nyomdáját, amelyen 1589-90-ben nyomtatták ki a Károli Gáspár által készített első teljes, magyarnyelvű bibliafordítást.

A Veszprémbe vezető út mellett, kis domb tetején álló, körítőfallal övezett, téglány alaprajzú, keletelt templom, amelynek déli homlokzata nyugati része előtt zsindellyel borított, hagymasisakos torony áll. Az eredete szerint 12. századi templomot oklevelek először csak 1297-ben említik, mint Szent Márton tiszteletére szentelt templomot. 

A 15. században a hajóhoz átlós támpillérekkel erősített tornyot építettek. Noha a templom a reformáció kezdetétől már vélhetően református kézben volt, azt a török kiűzése után 1700-ban a jezsuiták visszafoglalták. Az ezután kezdődő hosszú viszálykodás során a templom többször gazdát cserélt. 1739-ben a reformátusok templomukat védelmi célból lőrésekkel ellátott magas kőfallal veszik körül, hogy szükség szerint fegyverrel is megvédjék jogaikat. Végül a helyi lakosság hithűségének köszönhetően 1773-tól véglegesen a református gyülekezeté lett. 

A templom 1789-es barokk átépítésének eredménye a templomhajó háromszakaszos csehsüveg-boltozata. Az 1966-1968-as helyreállításkor váltak újra láthatóvá falain - a félköríves, vállas, 18. századi ablakok mellett - középkori ablakai, a belsőben pedig a levésett szentségház és a középkori kifestés maradványai. 

Koppány Tibor: A Balaton környékének műemlékei (Művészettörténet – műemlékvédelem 3 Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993) Koppány Tibor: Középkori templomok és egyházas helyek Veszprém megyében In.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Veszprém, 1967) Rainer Pál (szerk.): Veszprém megye egyházi élete a középkorban (Veszprém, 2009)

A település déli részén, a főút kiteresedésében, parkban, az utcavonalra merőlegesen elhelyezkedő, kelet-nyugati tengelyű, poligonális záródású, egyhajós templom, amelynek nyugati homlokzata előtt párnatagos, laternás sisakú torony áll. A hajó keleti vége kissé keskenyebb, mint annak nyugati része. Déli oldalához bejárati előcsarnok csatlakozik.

A templom főbejárata a torony tengelyében álló szemöldökgyámos ajtón át nyílik, mellékbejárata az előcsrnokon van. A háromemeletes toronytestet főpárkány, osztópárkány tagolja, széleit lizénák keretezik. A karzatszinten lunetta, a padlásszinten és a harangszinten félköríves záródású ablakok állnak. A toronytest és a hajó homorú íves féloromzatokkal csatlakozik.

A hajó hosszfalain 3-3 félköríves szemöldökű ablak nyílik, szabálytalan rendben.
A szószék téglából készült, oszlopos. A kerek, fa úrasztala zárt.
Egymanuálos orgonáját Mayer Albert készítette Pécsett 1940-ben.

Egy korábban itt álló templom a 14. század elején épült, amelyet 1456-ban bővítették, átépítették. 1834-ben újjáépítették, torony, boltozatok, karzatok készültek. 1872-ben részlegesen átalakították. A templom egyszerre hordoz gótikus, klasszicista és historizáló stílusjegyeket.

A nagyharang tömege 179 kg, alsó átmérője 70,2 cm. Felirata: A világháborúban elvitt harang helyett öntette a zádori egyház 1925. évben. / Seltenhofer Frigyes harangöntö gyárában Sopronban. A peremen: T. J. CS. J. L. Kisharang: 112 kg-os, alsó átmérője 58,6 cm. Felirata: IOHANNES FISCHER GOSS MICH IN 5 KIRCHEN 1793. 
 

A település déli részén, a széles főúttól távolabb, az utcavonalra merőlegesen elhelyezkedő, kelet-nyugati tengelyű, egyenes záródású, egyhajós templom, amelynek keleti homlokzata előtt hagymatagos, gúlasisakú torony áll.
A templom főbejárata a torony tengelyében álló egyenes szemöldökű, kőkeretes ajtón át nyílik, mellékbejárata a déli oldalon van. A kétemeletes toronytestet főpárkány, osztópárkány tagolja, széleit lizénák keretezik. A karzatszinten félköríves ablak, a padlásszinten körablak, a harangszinten ugyancsak félköríves záródású ablakok állnak. A toronytest és a hajó hullámíves féloromzatokkal csatlakozik.

A hajó hosszfalain félköríves szemöldökű ablakok nyílnak.
A síkmennyezetes templombelső két végében boltozott aljú, árkádíves, falazott karzatok állnak. 
A mai klasszicista templomot 1834-ben építették egy, a Dráva áradásakor elpusztult korábbi fatemplom helyett. A festett deszkák feltehetően az 1789-ben épült előd mennyezetéről származnak. 

A templom asztalosműveit háromféle, különböző korú festés borítja. 
A legfelső réteg „kálomista szürke”, fekete-fehér márványerezettel. E 19–20. századfordulón általánossá váló monokróm olajfestés Zalátán az 1919. évi tetőfedést követően, 1928-ban vagy 1929-ben készülhetett, eltakarva az építéskori dekorációt.

Az 1834-ben befejezett „kőtemplom” berendezésének fő felületeit élénk árnyalatú királykékre pingálták, és patronos, klasszicizáló, biedermeier jellegű mintával díszítették. Az előpadok és a Mózes-szék mezőin egyforma rozetták és sarokminták ismétlődnek. Az összetett kompozíciókat fehérrel kontúrozott, fekete levelű szárak, egy gyűrűbe foglalt, négyágú vörös-sárga csillag és két vörös-sárga sakktáblás szívelem alkotja. A sarokdíszek leveles indájú, margarétaszerű virágok.
A legrégibb hímes festést az előző, 1789-ben épült templom deszkái őrzik. 

A mennyezettáblák festése kék, sárga, vörös és fehér négyszögekre osztott. Némelyik világos háttér alatt élénk ultramarin alapréteg húzódik. A mezőket sokszínű, nagyvonalú, aszimmetrikusan komponált késő rokokó minta díszíti, melynek sima szélű, többnyire vörös ecsetvonásait részben sablonnal készült előrajzra festették, fehérrel és feketével vastagon kontúrozva. A tágas ívek, S és C alakú indákból szerkesztett rocaille-motívumok közé egy-egy csillag, kartus és forgórózsa illeszkedik. A hat- és nyolcágú csillagokon fehér, vörös, sárga és zöld színek váltakoznak. A különféle alakú kartusok belseje rácsos, de van közöttük olyan is, amelybe tulipáncsokros, idomtalan vázát helyeztek. Néhány mező egészét spirálinda foglalja el, egyikük nagy, hatágú csillagot ölel magába. Az elvont – távolról növényi ornamentikát idéző – mustrát szabadkézi, zöld levelű, fehér „rokokó rózsaszálak” szövik át."

A főút kiszélesedő szakaszán, az utcavonalra merőlegesen áll a keletelt, egyhajós, egyenes záródású, nyugati homlokzati tornyos, nyeregtetős templom. 

A torony délnyugati sarkához lépcsőzetes kerítésfal csatlakozik, benne egyenes záródású, kőkeretes ajtóval és egy újabb kori kapuval. A torony déli oldalán válltagos, festett és faragott barokk ajtószárnyakkal ellátott kapu nyílik, eredeti vasalatokkal. A nyugati homlokzaton tardosi mészkőbe vésett kronosztikonos építési tábla látható, fölötte a karzatszinten szegmensíves ablak. A főpárkány felett a torony egyenes vonalú féloromzatokkal kapcsolódik a hajóhoz, ebben a magasságban a hajó oldalain fekvő ovális ablakok nyílnak. Az osztópárkány fölötti, lizénákkal keretezett felső szinten mélyített faltükörben félköríves, szalagkeretes harangablakok sorakoznak. A tornyot az órapárkány fölött párnatagos, laternás sisak koronázza.

A templomhajó oldalhomlokzatait lizénák tagolják három mezőre, amelyekben füles keretelésű, szegmentíves záródású hajóablakok állnak. A déli oldal középtengelyében nyeregtetős cinterem található, szegmentíves bejárattal. A keleti végfal egytengelyes, szegmentíves záródású ablakkal áttört. 

A dongaboltozatos cinteremből válltagos kőkeretes ajtó vezet a síkmennyezetes templomhajóba, amelynek barokk, festett ajtószárnyai eredeti vasalatokkal maradtak fenn. A templomtér északi falán copf stílusú szószék áll, hatszögű kosárral és négyzetes hangvetővel. A keleti végben két festett, faragott faoszlopra támaszkodó, fagerendákon nyugvó karzat húzódik, festett táblás famellvéddel. A nyugati orgonakarzatot csavart faragású oszlopok tartják, festett táblás mellvédjén református címerrel.

A templom 1784–1785 között épült, a padsorok 1802-ben készültek el, a toronyórát 1808-ban helyezték el. 1829-ben tűz pusztította el a templomot és a tornyot, amelyet 1859-ben állítottak helyre, majd 1882-ben ismét felújították a toronysisakon lévő évszám tanúsága szerin. A második világháború végén, 1945-ben szovjet katonák a faberendezés egy részét elpusztították, a hajót istállóként használták, az orgona pedig megsemmisült. Az 1950-es években új padsorokat készítettek és a berendezést helyreállították. 

A templom mellett délre álló parókia eklektikus stílusú, 4+1 tengelyes épület, amely egy 19. századi, hosszú téglány egytraktusos alaprajzú lakóház századforduló idején épült, utcafronti, L alakú bővítésével jött létre.

A parókia északi oldalához 1975-ben hozzátoldott emlékszoba, amely Fülep Lajos művészettörténész, az egyházközség 1927 és 1947 közötti lelkipásztora, emlékeit mutatja be. 

Az épületrész kialakítása illeszkedik a parókia építészeti karakteréhez, megőrizve annak egyszerű, a református hagyományokhoz méltó megjelenését. Az emlékszoba nemcsak egy jelentős tudós és lelkipásztor életművének állít emléket, hanem a református értelmiségi örökség fontos helyszíne is. Kiállítása betekintést nyújt Fülep Lajos lelkipásztori, tudományos és közéleti munkásságába, amely szorosan összekapcsolódott a zengővárkonyi gyülekezet életével. Az emlékszoba a helyi református közösség identitásának és szellemi örökségének megőrzését szolgálja, egyben hozzájárul az egyháztörténeti emlékek bemutatásához és továbbadásához.

A parókiához nyugat felől kapcsolódó, L-alakú, földszintes, nyeregtetős gazdasági épület, amelynek keresztszárnyában istálló és pajta volt.

A templomtól délre, utcavonaltól kissé beljebb elhelyezkedő, támpilléres kőfallal övezett, L alaprajzú, nyeregtetős (déli végében csonkakonytyos), földszintes épület, amelynek utcai főhomlokzata négytengelyes. 1886-ban épült. 

A parókia tömegformálása és visszafogott homlokzati kialakítása jól illeszkedik a dunántúli református egyházi épületek hagyományaihoz. Az épület a lelkipásztori szolgálat és a gyülekezeti élet fontos központjaként működött, szorosan kapcsolódva a templom és az egyházközség mindennapjaihoz. Egyszerű, funkcionális kialakítása a református értékrend mértéktartását és gyakorlati szemléletét tükrözi. A parókia egyháztörténeti jelentőségét növeli, hogy falai között több nemzedéken át folyt lelkipásztori munka, hozzájárulva a zengővárkonyi református közösség szellemi és lelki örökségének megőrzéséhez.

A település északi részén, emelt helyen, az utcavonalra merőlegesen elhelyezkedő, kelet-nyugati tengelyű, egyenes záródású, egyhajós, déli oldalán keresztszárnnyal bővített, késő barokk templom, amelynek nyugati homlokzata előtt hagymatagos, laternás sisakú torony áll. A templomot az utcafelől támpillérekkel gyámolított kőfal övezi.

A templom főbejárata a torony tengelyében álló kosáríves, kőkeretes ajtón keresztül nyílik, mellékbejárata a keresztszárny déli oldalán található. A kétemeletes toronytestet főpárkány és osztópárkány tagolja. A harangszinten félköríves záródású ablakok állnak. A toronytest és a hajó homorúíves féloromzatokkal csatlakozik. A hajó oldalfalain a földszinten egyenes szemöldökű ablakok, a karzatszinten félköríves záródású ablakok nyílnak.

A csehsüveg boltozatos hajó két végében és a keresztszárnyban balusztrádos korlátú, ácsolt karzatok állnak. A hangvetős fa szószék az északi fal közepén helyezkedik el, a szószéklépcső mellett magastámlájú Mózes-szék, előttük pedig a fakorláttal kerített úrasztala áll.

A jelenlegi templom helyén két fából templom is állt már az idők folyamán. A türelmi rendeletet követően 1786-ban először tornyot építettek a fatemplomhoz, majd 1802-ben már kőből emeltek egyhajós templomot, amely festett kazettás, vízszintes mennyezetű volt. Ezt 1841-ben keresztszárnnyal bővítették és mennyezetét beboltozták. Az 1877-ben beépített orgona Lesnyik József és Kész Ernő mesterek munkája.