Örökségtár

A település főutcáján álló parókia kertjében, az utcavonaltól kissé beljebb emelkedik egy kelet–nyugati tengelyű, egyhajós, egyenes záródású barokk templom, amelynek nyugati homlokzata előtt torony, déli oldalán pedig oromfalas előcsarnok található. 

A höbörcsös, színezett meszelt homlokzatokat fehér vakolatsávok keretezik, ami finom kontrasztot ad az épület tömegének. A torony jobb oldalán egyenes záródású, szalagkeretes ajtó nyílik; a torony nyugati oldalának alsó szintjén félköríves ablak, a felső szinten pedig minden oldalon kosáríves, szalagkeretes toronyablak látható. Az órapárkány fölött gúlasisak emelkedik. A déli oldalhomlokzaton, az előcsarnok két oldalán alul egyenes záródású, felül kosáríves, szalagkeretes ablakok sorakoznak, míg az északi oldalhomlokzaton és a véghomlokzaton egy-egy kosáríves záródású, szalagkeretes ablak található.

A síkmennyezetes, stukkódíszes templomhajó mindkét végében fakarzat áll, tükrös kialakítású mellvédekkel. Az északi oldalon helyezkedik el az oszlopon nyugvó, harang alakú, falazott szószék, fa szószékkoronával és falazott feljáróval. A templom egy 14. századi épület helyén épült 1782-ben, tornya 1789-ben készült el, majd 1827-ben megmagasították. Az 1868-as tűzvészben elpusztult berendezést 1911-ben pótolták, ekkor készült a fakarzat és az orgona is, amely azonban 1944-ben megsemmisült.

A templom építéstörténete jól tükrözi a település református közösségének folyamatos megújulását: a középkori eredetű helyszín, a 18. századi barokk átépítés és a 19. századi toronymagasítás egymásra rétegződő korszakokat jelenít meg. A 20. század eleji berendezés pótlása a gyülekezet kitartását mutatja, hiszen a tűzvész után is igyekeztek visszaállítani a templom eredeti jellegét. A templom kertbe helyezett elhelyezése és a parókiával való szoros kapcsolata a hagyományos falusi református településszerkezet egyik szép példája.

A település központi részén, tömbbelsőben álló, megközelítőleg kelet-nyugati tengelyű, egyhajós, egyeneszáródású barokk templom, keleti homlokzata előtt hagymasisakos toronnyal. A templomteret a csehsüvegboltozatot alátámasztó széles falpilléreken osztják három részre, melyeket kosáríves hevederek kapcsolnak össze.

A templombelső három oldalán öntöttvas oszlopokkal alátámasztott ácsolt karzat áll. A liturgikus tér a déli oldalon található, ahol az egyik falpillér homlokfelületéhez van a szószék építve, mellette a báboskorláttal körbevett úsztala áll.

A református gyülekezet 1747-ig a falu régi körtemplomát használta, majd az ellenreformáció idején elveszítette azt, és helyette 1792-ig a jelenlegi templom helyén álló, paticsfalazatú templomban tartották az istentiszteleteket. Új, barokk stílusú templom 1792–1794 között épült jakabszállási mészkőből. Negyven méteres tornya tizennégy évvel később, 1806-ban készült el. A toronyban jelenleg három harang van, amelyeket 1839-ben, 1922-ben és 1981-ben öntöttek. A templombelső mai formáját 1892-es átépítésekor kapta.  Orgonája 1869-ből való.

A történeti városközpont északi részén, az utcától távol, egy hosszúkás telek belsejében álló, északkelet-délnyugati tengelyű, egyhajós, egyenes záródású, klasszicizáló, késő barokk templom, melynek északkeleti homlokzata előtt torony emelkedik. Főbejárata a toronyaljból nyílik, de a délkeleti hosszoldalon is van egy kapu. Hosszoldalait 3-3 félköríves ablak tagolja.

A jászberényi reformátusok első templomát 1639-ben építették, amelyet az ellenreformáció során 1688-ban Eszterházy Pál leromboltatott. 1724-ben épült fel a második református templom, de ezt is, Jászberény tanácsa döntése alapján, 1760-ban romba döntötték. Végül a Türelmi Rendelet után 1782 és 1784 között emelhettek kőtemplomot maguknak a reformátusok. Ehhez 1863-ban építettek egy sátortetős tornyot, amelyet azonban csak 1870-ben kapcsoltak össze a templommal. A ma látható párnatagos, laternás toronysisak 1900-ból való. 

A síkfödémes hajó mindkét végében árkádíves, falazott mellvédű karzat áll, a toronyhoz közelinek az emeleti szintjén is árkádív húzódik. Liturgikus tere a délkeleti oldal közepén helyezkedik el.

Sáros András: Jászberény műemlékei. Jászberény, 2006.

A település nyugati oldalán emelkedő domb lábainál elhelyezkedő, kelet-nyugati tengelyű, téglalap alaprajzú, kőtorony nélküli barokk teremtemplom, melynek déli oldalán két bejárati előcsarnok áll. A templomot lőréses körítőfal övezi. Egy Árpád-kori templom helyén, annak kőanyaga felhasználásával épült a jelenlegi istenháza 1790-ben. Jósvafőn a 16. század végétől már létezik református egyházközség, amelynek hosszú időn keresztül Aggtelek volt a fíliája. A gyülekezet létszámának jelentős gyarapodása tette szükségessé a korábbi templom bővítését. 1851-ben az egykori fa harangtorony helyett új, órapárkányos, hagymakupolás harangtornyot építettek a templomtól mintegy 50 méterre délre. Festett famennyezete 1734-ből, falazott szószéke 1792-ből való.

A település belvárosában, zártsorú beépítésben álló, L alaprajzú, egyemeletes, eklektikus lakóházból átalakított templom épület. Az érseki székhelyen csekélyszámú református hívőben a 19. század végén merült fel az igény, hogy állandó istentiszteleti hely létrehozására. Az 1929-30-ban jött létre az önálló anyaegyházközség számára a gyülekezet lelkes patrónusa volt Kaszai István ügyvéd lakóházának egyes helyiségeit átengedte a gyülekezeti alkalmak megtartására. Kaszai István 1934-ben halt meg, végrendeletében az egyházra hagyta Hunyadi utcai lakását, ebben működik ma is a kalocsai lelkészi hivatal, illetve itt alakították ki a kis templomot is.

Az épületbelső teremszerűen kialakított, modern stílusú. Északi oldala közepén helyezkedik el a liturgikus tér. A szószék feletti felirat: "Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz" /Zsid.13.8/.

A templomkertben álló, kb. 8-10 m magas haranglábon egy 1904-ben öntött, 50 kg súlyú harang van, melyet felirata szerint a Zasztói Gazdaság készíttetett. Szintén a harangpaláston olvashatjuk: ""Jöjjetek, imádjuk az Urat!"". Ez a kis harang valaha Kisfoktőn, egy út menti, elhanyagolt faharanglábon függött kötél nélkül, gazdátlanul. Amikor az elnéptelenedett településről a katolikusok be akarták vinni a Főszékesegyházba, akkor derült ki, hogy a reformátusoké, ezért egy szép ökumenikus gesztusként visszaadták azt eredeti gazdájának.
 

A település központjában, a főút kanyarulatában álló, észak-déli tengelyű, egyenes záródású, egyhajós templom, déli oldalán toronnyal, keleti oldalán bejárati előcsarnokkal.
A toronyaljon egyenes záródású ajtó nyílik, felette szemöldökpárkány és vakolatdísz, majd egy körablak, illetve a főpárkány felett egy félkörablak áll. Harangablakai csúcsívesek és köténydíszesek. A tornyot falpillérek keretezik. A torony egyenes, osztott zárópárkányának közepén festett órák láthatók. A tornyot szoknyás gúlasisak koronázza. 
1596-ban épült templomát 1804-ben késő barokk stílusban építették át, 1929-ben renoválták. A déli homlokzat előtti torony 1886-ban épült a templomhoz.
A belsőtér négy falpilléren álló három szakaszos csehsüveg-boltozattal fedett. Az úrasztala 1782-ben, egyéb berendezése 1804-ben készült.  A külső falon van az I. világháborús emléktábla.

A város főterén, parkban álló, egyhajós, íves záródású, klasszicizáló késő barokk templom. Északi homlokzata előtt neogótikus torony áll, melynek legfelső szintjén vasrácsos tűzkiáltó erkély fut körbe. A templom elődje valamikor a 16. században épülhetett. Ehhez 1633-ban emeltek tornyot, amelybe a harang Eperjesen készült 1636-ban. Ezen torony mellé - az ellenreformációs korlátozással szemben a karcagiak saját kegyúri jogukra hivatkozva - 1743-ban rakták le egy új, impozáns templom alapjait. A Helytartótanács felfüggesztette a munkálatokat, és csak jelentős anyagi áldozatvállalással sikerült elérni a folytatás engedélyezését. Így az épület csak 1756-ban készült el, amelyet azonban 1793-97 között szerkezet-megerősítés érdekében újjáépítették. A 2500 fő befogadására alkalmas templombelső kéthajós, csehsüvegboltozatos, minden oldalán árkádíves karzatok állnak, amelyek közül a keleti oldalon lévő keskeny, a nyugati hajó felett széles, boltozott aljú. A boltozatokat, s pilléreket, de a karzatok mellvédtükreit is rozetták, fehér-sárga füzéres virág- és drapériadíszek ékesítik.

A település északi részén álló, egy téglalap alaprajzú hajóból és egy ahhoz szabálytalanul kapcsolódó rotundából álló, keletelt, románkori templom, amelytől északnyugatra faszerkezetű harangláb áll. 

A templomot már egy 1186-ban kiadott pápai oklevél is említi mint egy, a III. Béla által az esztergomi stefanita kereszteseknek adott, Szent Margit tiszteletére szentelt épület. 

A templom régebbi része a téglából emelt, hatkaréjos alaprajzú körtemplom. Emellett a 13. században egy új, színes kváderkövekből épült templom felépítését kezdték el, amelynek azonban csak a hajója készült el, így végül a rotunda lett az új templom szentélye. A templomot minden részletében magasszintű, művészi igényű megmunkálás jellemzi. A rotunda homlokzatát felül fűrészfogas, alatta ívsoros párkányzattal összekapcsolt lizénák tagolják. 

Egykori bejárati ajtaja a déli oldalon látható befalazva. A templomhajó homlokzatán is párkányzat fut körbe: felül fogrovatos párkány, alatta pedig csúcsíves elemekből álló ívsor húzódik. A déli homlokzat tengelyében egy félköríves bélletű kapu, míg a nyugati homlokzat előtt három oszloppárral alátámasztott, bélletes kapuépítmény nyílik, amely felül háromszögletű oromzattal záródik. Ennek homlokoldalát bimbós fejezetű oszlopocskákról induló félköríves záradékú árkádsor tölti ki. A kapuépítmény sarkain egy-egy torzfigura is látható. 

A templombelső nyugati részén levéldíszes fejezetű oszlopokon nyugvó, boltozott aljú karzat áll. Különös érdekessége a templomnak, hogy az oszlopok egyik fejezetét alkotó figurális díszítés két emberalak küzdelmét ábrázolja, amely valószínűleg a jó és rossz küzdelmét jelenítheti meg. 

A templom 1969-es műemléki helyreállítása során készült az új harangláb, valamint a templomhajó nyitott fedélszékét megosztó két vasbeton lemez, amely a templom egykori háromhajós kialakítására utal. A helyi hagyomány szerint a templomot tündérek építették. A tündéreknek a boszorkányok miatt el kellett menekülniük, s közben a templom harangját a Karcsa-patak vízébe ejtették el, amit a helyiek azóta sem találnak. A harang azonban száz évente egyszer megszólal a tündérekre emlékeztetve.

Az északi településrész, Felső-Barczika főutcájának kiteresedésében álló, keletelt, egyenes záródású, egyhajós, keleti tornyos templom, amelynek déli homlokzata előtt bejárati előcsarnok található.

A toronyaljon lévő, egyenes záródású ajtón keresztül nyílik a templom bejárata, felette kisméretű félköríves ablak áll. A főpárkány felett körablak található. A harangablakok félköríves záródásúak. A toronytestet lizánák keretezik. A torony tagolt főpárkányát festett órák szakítják meg, efelett szoknyás gúlasisak áll. A templombelső kékre festett kazettás mennyezetét, szószékkosarát és a templom két végében álló karzatok mellvédjét aranyszínű, szögletes minták és csillagok ékesítik.

A templom egyes falrészletei már a 12. században állhattak, de a jelenlegi templom valószínűleg 15. századból való. A hitújítás után a református gyülekezet használta. Az 1600-as évekre romos állapotba került, de az 1700-as évek első felében újjáépült. 1791-ben barokk stílusban átalakították. Ekkor egy fa tornyot is építettek mellé. 1882. július 10-én leégett az egész falu, így a templom és a harangláb is a tűz martaléka lett. 1883-ban, bár még torony nélkül ugyan, de újjáépítették a templomot. 1891-ben épült a keleti homlokzat elé az új torony. 1931-ben állították az I. világháborús emlékművet a templom elé.

A település keleti oldalán, útkereszteződés kiteresedésében álló, keletelt, támpillérekkel gyámolított, egyhajós, poligonális záródású templom, amelynek nyugati oldala előtt gúlasisakos torony áll. Homlokzatát a déli oldalon nagyméretű, csúcsíves ablakok törik át.
A boltozott templombelsőben az egykori szentélyrészt és a hajót köríves diadalív választja el, ennek jobb szárára támaszkodik a barokk szószékkorona és a vörösmárvány szószékkosár. Két végében festett kazettás mellvédű fakarzatok állnak.
A templom gótikusban a 14. században épült, 18-19. században átépítették. Festett karzatmellvédjei 1760-ból valók.