Örökségtár

A település központjában, a főutca kanyarulatában elhelyezkedő, északkelet-délnyugati tengelyű, poligonális záródású, egyhajós templom, amelynek délnyugati homlokzata előtt enyhén kilépő, laternás, hagymatagos sisakú torony áll. Délkeleti oldalánál barokkos keretezésű kapuépítmény áll. A templomkertjét vegyes falazatú kerítés övezi, amelyen két bejárat nyílik: a torony előtt összetett vonalú, díszes keretezésű, az északi oldalon szerényebb kivitelű.

A templom főbejárata a torony tengelyében álló, szegmensíves záródású, ajtón, a másik a délkeleti oldalon nyílik. A főbejárat felett füzérdíszes kartusban az építési évszám olvasható. A háromszintes tornyot a cserepezett főpárkány tagolja és vakolatsávok keretezik. A padlásszinten szalagkeretes, ovális ablak áll, alatta geometrikus vakolatdísz. A harangablakok félköríves záródásúak és köténydíszesek. A templomhajó és a torony törtvonalú, hullámíves féloromzatokkal kapcsolódik. Hasonló támfalak gyámolítják a hajó falait is a torony északi oldalának vonalában. A hajó falait szegmensíves záródású ablakok törik át, a végfalon egy befalazott ablak fülkéje látszódik.

A templomtér déli végében öntöttvas oszlopokkal alátámasztott, poroszsüveg aljú orgonakarzat emelkedik. A liturgikus tér a csillaggal díszített koronájú, íves kosarú szószékkel, a magastámlájú Mózes-székkel a templom végében helyezkedik el.
A késő barokk stílusú templom 1780-ban épült.

A templomtól keletre, utcavonalon álló, kelet-nyugati tengelyű, téglány alaprajzú, nyeregtetős, földszintes épület, amelynek utcai főhomlokzatát teljesen átépítették, eredeti nyílászáróit kicserélték.

A parókia a hagyományos református lelkészlakások egyszerű, puritán építészeti karakterét őrzi, amelyet a téglány alaprajz és a hosszgerincű nyeregtető ma is jól kifejez. Bár utcai homlokzata átépült, tömegformálása és telepítése továbbra is a történeti faluközpont szerkezetéhez igazodik. Az épület a gyülekezeti élet mindennapi helyszíne volt: itt lakott a lelkipásztor, és gyakran tartottak bibliaórát vagy konfirmációi felkészítést. A templom közelsége a református egyházi építészet jellegzetes elrendezését tükrözi, ahol a parókia a gyülekezeti központ szerves részeként működött.

A település központjában, mellékutcában, az utcavonallal párhuzamosan elhelyezkedő, kelet-nyugati tengelyű, egyenes záródású, egyhajós templom, amelynek nyugati homlokzata előtt, órapárkányos, gúlasisakú torony áll. Déli oldalához pillérekkel alátámasztott nyitott előcsarnok, cintérium kapcsolódik. 
Nyugati és déli oldalról téglakerítés övezi.

A templom főbejárata a torony tengelyében álló, köríves záródású, ajtón, a másik a déli oldalon nyílik. A torony földszintjét pillérek keretezik, köztük a falfelület kváderezett, a főbejárat felett körablak áll. A toronytestet háromrészes, cseréppel fedett főpárkány tagolja. A szalag keretes, könyöklőpárkányos harangablakok szintjén is pillérek keretezik a homlokzatot. A templomhajó és a torony lépcsős féloromzatokkal kapcsolódik. A hajó falait pillérek tagolják, köztük félköríves záródású ablakok állnak, a végfalon és a bejárati csarnok felett körablakok vannak.

A templom sík mennyezetét stukkóhatású, a falakat márványra emlékeztető festés díszíti. A felületet festett oszlopok tagolják. A szószék téglából rakott, festett falú és barokk stílusú korona díszíti. A kerek, márványból készült úrasztala Mándy Sándor földbirtokos és felesége, Dévay Erzsébet adománya 1918-ban. Hangszere szívós rendszerű, négy és félsípsoros, ötoktávos, 1916-ban készült mesterharmónium. Harangjai 250 kg és 100 kg súlyúak.  A nagyharang felirata: "Isten dicsőségére készíttették a Nagyváty-Kacsóta ref. egyház hívei. A világháborúben elvitt harang helyett 1923. Szlezák László harangöntő által Budapest." A kisharang felirata: "Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek és a földön békesség és az embereknek jóakarat. Lukács 2.14. Nagyváty-Kacsóta 1923. Öntötte Szlezák László harangöntő Budapest."

A falu fatemploma 1787-ben épült, majd 1820-ban épült egy vályogfalú templom, fa toronnyal. A jelenlegi kőtemplom 1865-ben készült el, amit 1892-95-ben átépítettek. A templom a mai formáját 1905-ben nyerte el.  

A település főútja mellett álló, keletelt, egyhajós, egyeneszáródású, nyugati tornyos templom, amelynek kelet oldala előtt bejárati előcsarnok áll. Az 1787-ben épült templom mai formáját az 1859-es átépítésekor nyerte el.

A templom főbejárata a toronyaljon keresztül egy szegmensíves, kőkeretű vasajtón át nyílik. Felette az átépítést megörökítő márványtábla. A toronytestet minden oldalról faltükrök és párkányok tagolják. A harang magasságában zsaluzott, félkörív záródású ablakok nyílnak. Az órapárkány felett gúlasisak áll. A tornyot és a templomtestet törtvonalú oromzat kapcsolja össze. A templomhajót délről két szegmensíves ablak tagolja, köztük helyezkedik el a bejárati előcsarnok, melynek déli oldalán kőkeretes ajtó található, szemöldökére az 1767-es évszám van vésve.

A síkmennyezetes templombelső mindkét végén fakarzat áll, a szószék az északi oldalon található.

A település főutcájának orsós kiteresedésében álló, megközelítően kelet-nyugati tengelyű, poligonális záródású, egyterű, késő barokk templom, amelynek déli oldalán előcsarnok áll, keleti szomszédságában pedig egy fiatornyos, galériás, zsindellyel fedett harangtorony emelkedik. 

A középkori települést erős kerítés és árokrendszer vette körül és ennek az Ú alakú beépítésnek a szívében már korábban is templom állt. A jelenlegi épület 1810-1830 között épült. A síkmennyezetes csarnoktemplom nyugati részén fakarzat áll, berendezése 1818-ból való. Egykori, 1794-re datált harangtornya, melyet a túristvándi gyülekezettől vettek 1858-ban, 1973-ban lett a Szentendrei Szabadtéri Múzeumba áttelepítve, helyére 2001-ben készült el az eredeti pontos másolata. 

BÁLINT JÁNOS: A nemesborzovai harangtorony. Ház és ember. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 2. (szerk.: Kecskés Péter) Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1984

Útkereszteződésben, a főutca déli oldalán elhelyezkedő, észak-déli tengelyű, egyhajós, egyeneszáródású templom, amelynek északi oldala előtt gúlasisakos torony, nyugati homlokzata közepén pedig nyitott bejárati előcsarnok, cintérium áll. Főbejárata északra tekint, mellékbejárata a cintériumból nyílik. 

A toronytest felületét erőteljes párkányok három szakaszra osztják, alsó szintjén egy boltíves ajtó, fölötte egy szegmensíves ablak, a felső szinten félköríves záródású harangablakok nyílnak. A téglalap alaprajzú, vakolt, síkmennyezetű templomhajó állószékes tölgyfa tetőszerkezetét szürke műpala fedél védi. A torony és a hajó hullámíves féloromzatokkal csatlakozik.

Belső terét boltíves fülkébe helyezett ablakok világítják meg: kettő a nyugati, egy a keleti oldalon, egy kisebb pedig a toronnyal átellenben lévő végfalban. A homlokzati felületeket függőlegesen és vízszintesen vakolt falsávok tagolják és keretezik.

A későbarokk stílusú templom egy 1715 -ben készült, szalmával fedett, sövényfalú oratórium helyére épült 1792-ben, eredetileg festett famennyezettel. Hímes festésű karzata 1850-ben készült, ebbl mára csak a kórusaljon látható festett deszkák maradtak meg. A templomot 1858-ban részlegesen átalakították, 1926-ban felújították. 1971-ben átépítették, ekkor tették tönkre festett kazettáit és a karzat tábláinak egy részét.
Harangjai 110 és 75 kg-osak. 

A település belsejében, egy mellékutca és a Séd patak találkozásánál áll az északkelet–délnyugati tengelyű, téglány alaprajzú, egyenes záródású templom, amelynek délnyugati homlokzata előtt torony emelkedik. 

A homlokzatokat támpillérek erősítik, valamint faltükrök tagolják a höbörcsös vakolatú felületeket simított, meszelt sávok tagolják, amelyek a nyílások körül és a széleken keretező hatást keltenek. Az északkeleti oldalon két, a délkeletin négy félköríves ablak sorakozik. A délkeleti homlokzat középtengelyében oromzatos kapuépítményen át vezet a főbejárat. A torony törtvonalú kősisakkal fedett, órapárkányos, lekerekített sarkú tömege tükrös kialakítású falfelületekkel jelenik meg; délkeleti oldalán ajtó nyílik. A torony és a templomhajó között homorú ívű féloromzatok teremtenek átmenetet. A torony alsó szintjén szegmensíves ablak, felette körablak, a harangszinten pedig félköríves, köténydíszes nyílások láthatók.

A belső teret kosáríves, fiókos dongaboltozat fedi, a délnyugati oldalon négy oszlopra támaszkodó, árkádíves karzat áll. A karzat homlokzatán vakolatkeretben az 1745-ös évszám olvasható, fa mellvédje baluszteres. A falazott szószék a bejárattal szembeni hosszoldalon kapott helyet, a templom belsejét pedig újszerű vakolatornamentika díszíti. 

A jelenlegi épület 1745-ben épült, az 1304-ben már létező, fallal körülvett középkori templom helyén. Az 1841-es tűzvész után Pap István lelkész irányításával állították helyre, mai formáját pedig 1935-ben nyerte el.

A templom különlegessége, hogy a középkori előzmény ellenére teljes egészében a 18. századi újjáépítés karakterét hordozza, miközben a torony 20. századi átalakításai is jól felismerhetők rajta. A Séd patak közelsége miatt a templom környezete mindig fontos szerepet játszott a település életében, és a gyülekezet rendszeresen gondoskodott a part menti terület rendezéséről. A karzaton látható évszám a közösség egyik legkorábbi, máig fennmaradt építési emléke, amely a gyülekezet 18. századi megerősödését idézi fel.

A történelmi településmag központjában, a főút északi oldalán álló, keletelt, egyhajós, támpilléres, poligonális szentélyzáródású gótikus templom, amelynek nyugati homlokzata előtt hagymasisakos torony áll.

A templom a 14. sz. végén épült, melyet a 15. sz. végén kelet felé bővítettek és ekkor létesült a hajó északi oldalából nyíló, boltozott kápolna is. A 16. sz. végétől, de legkésőbb 1633-tól a református gyülekezet használatában van, akik a török hódoltság alatt súlyosan megrongálódott épületet 1649-ben újjáépítették. 1891-ben jelentősen átalakították Mikus Sándor és Aughoffer Adolf építészek irányításával. Ekkor a hajó déli oldalához előcsarnokot is építettek. 

A síkmennyezetes templomtérben a szószék a szentély keleti falához van helyezve, míg azzal szemben, a nyugati oldalon széles, öntöttvas oszlopokon nyugvó fakarzat áll. A templom lőréses kerítésfala szabálytalan alaprajzú: északi szakasza mára már hiányzik és a déli falszakaszt is az országút szélesítése miatt átépítették. A falazat keleti és nyugati oldalain egy-egy - 1816-os évszámmal datált - késő barokk, szemöldökgyámos kapu nyílik. A templomkertben egy római kori sírkőtöredék, gótikus faragványok és egy vörösmészkőből faragott, barokk-kori ovális medence is található.

Település központjában, a főút mentén, támfalas emelkedőn álló, kelet-nyugati tengelyű, egyhajós, egyenes záródású, manzárd tetővel fedett templom, keleti homlokzata előtt toronnyal, déli oldalán nyeregtetős előcsarnokkal. A síkfödémes hajó két végben karzat áll.

A templom elődje egy Árpád-kori – vélhetően 13. századi - kisméretű templom volt, amelyet a 14. és 15. században is kibővítettek, és gótikus boltozattal fedtek le. 

A hitújítás idejét követően reformátussá lett lakosság a középkori templomot a 18. században helyreállította. Ekkor festett kazettás mennyezet került a boltozat helyére. A mennyezetet a 18. században többször is kijavították, 1734-ben Miskolci Asztalos Imre végezte a helyreállítását. A leromlott állagú templomot 1928-ban elbontották és helyén új templomot építettek, a középkori templomból csak a déli előcsarnokban lévő gótikus ajtókeret maradt meg. Festett famennyezetét is ekkor bontották el, amelyet jelenleg az egri Vármúzeumban lehet restaurált formában megtekinteni.

A település történeti főutcája mellett, az utcára merőlegesen álló, megközelítően északkelet-délnyugati tengelyű, egyenes záródású, egyhajós, barokk templom, utcai főhomlokzata előtt toronnyal. 

Homlokzatainak szélét lizénák keretezik. A lekerekítettek sarkú torony alsó szintjén, a nyitott toronyaljon keresztül nyílik a templom bejárata. Felette háromszögletű keretezésű építési felirat és egy kis körablak áll. A főpárkány és az osztópárkány között téglány formájú ablak van. A harangablakok félköríves záródásúak, vállköves tagolásuk párkányként folytatódva fut körbe. A tornyot az óraíves párkány felett törtvonalú, szoknyás gúlasisak koronázza. A délkeleti hosszfalat három, az oromfalas, északkeleti homlokzatot egy vállas, kosáríves záródású ablak töri át. A tornyot és a hajót összekötő féloromzatok vége egy-egy volutában záródik.

A síkmennyezetes belsőtérben faoszlopokra támaszkodó, L alaprajzú fakarzat áll. A rombuszmintás bejárati ajtó, a késő barokk stílusú szószék és padok 1790-ből valók.

A templom 1788-1790 között épült. Építőmestere Oszwald, mihályházi kőműves volt, az asztalosmester a tapolcafői Johannidesz. 1847-ben felújították az épületet, és akkor valószínűleg meg is magasították a tornyot.