Örökségtár

A település fő útja mentén, az utcavonalra merőlegesen elhelyezkedő, észak-déli tengelyű, egyenes záródású, egyhajós templom, amelynek keleti homlokzata előtt gúlasisakos torony áll.

A templom főbejárata a torony tengelyében álló, egyenes záródású, kőkeretes ajtón keresztül nyílik, felette világháborús emléktábla, és egy félköríves falfülkében építési évszám látható. 

A kétemeletes toronytest sarkai visszametszettek, a padlásszinten egyenes záródású, a harangszinten félköríves záródású ablakok állnak faltükörben. 

A templomhajó és a torony tört hullámvonalú féloromzatokkal kapcsolódik, végeiken kővázák állnak. A hajó hosszfalai tagolatlanok, 2-2 félkörív záródású ablak töri át őket.  
A templom 1858-ban késő klasszicista stílusban épült.

A település központjában, az utcavonalra merőlegesen elhelyezkedő, kelet-nyugati tengelyű, visszametszett sarkú, egyenes záródású, egyhajós templom, amelynek keleti homlokzata előtt órapárkányos, laternás, párnatagos sisakú torony áll. A déli oldalon álló oszlopokkal alátámasztott, nyitott bejárati előtér (cintérium) csatlakozik a templomhoz.

A templom főbejárata a torony tengelyében álló, egyenes szemöldök párkánnyal díszített, egyenes záródású ajtón keresztül nyílik.
A háromemeletes toronytestet cseréppel fedett, háromrészes főpárkány és szintén cseréppel fedett, tagolt övpárkány tagolja, a földszinten és a harangszinten pilaszterek keretezik. A karzatszinten szegmensíves ablak, a padlásszinten, faltükörben körablak áll. A harangablakok félköríves záródásúak, csakúgy mint a templomhajó hosszoldalait áttörő 3-3 ablak, melyek között pilaszterek tagolják a falakat.

A templomhajó és a torony egyenes vonalú féloromzatokkal kapcsolódik.
A templom a 19. század második felében épült.

A település egykor Márokhoz tartozó részén, a főút kanyarulatában álló, keletelt, egyhajós, egyenes záródású, torony nélküli, kora gótikus templom. 

A hajó sarkait kétlépcsős, rézsútos támpillérek támasztják meg. Bejárata a nyugati falon lévő, csúcsíves keretezésű, szemöldökgyámos kapun keresztül nyílik, előtte ácsolt bejárati csarnok áll. 

A templom a 13. század végén épült, nyugati homlokzata előtt álló, szoknyás, galériás fa harangtornyát 1717-ben emelték, harangját 1791-ben öntötték. A templomhajó sík deszkamennyezetes, nyugati oldalán fa karzat áll, a keresztboltozatos szentélyét félköríves diadalív választja le. Homlokzatának különleges dísze a 17. századból való virágmintás kifestés, amelyhez hasonló részletek a templombelsőben is megtalálhatók. Itt ugyanakkor 15. századi freskókat is láthatunk, melyek a Háromkirályok vonulását, illetve a halott Krisztus testét magasba emelő angyalokat ábrázolják. A szentély déli oldalán lóhereíves ülőfülke, vele szemben csúcsíves sekrestyeajtó és pasztofórium látható.

A település egykori főútja mentén álló, keletelt, egyenes szentélyzáródású templom. 

Nyugati homlokzata előtt félnyolcszög alaprajzú, támpillérekkel gyámolított, laternás sisakkal koronázott torony áll, amelyet nyugat felől szamárhátíves, későgótikus templomkapu ékesít. Déli homlokzata előtt barokk előcsarnok áll. 

A templomot az 1500-as évek legelején Csaholyi Ferenc csanádi püspök építtette, de már azt megelőzően is állt itt istentiszteleti hely, egy egykori kegyúri templom. A református gyülekezet a 17. században is végzett átalakításokat rajta, de leginkább 1796-ban, amikor északi és keleti irányban jelentősen kibővítették. Ekkor bontották el a diadalívet és a szentélyt a sekrestyével együtt. 

A jelenleg egyterű templom mindkét végében fakarzat áll, berendezése a 19. században készülhetett. A templom keleti homlokzatán a Melith család epitáfiuma látható.

A település déli részén, az utcavonalra merőlegesen és attól kissé beljebb elhelyezkedő, kelet-nyugati tengelyű, poligonális záródású, egyhajós templom, amelynek keleti homlokzata előtt órapárkányos, laternás, párnatagos sisakú torony áll. A déli oldalán emeletes bővítmény csatlakozik a templomhoz.

A templom főbejárata a torony tengelyében álló, köríves záródású nyíláson keresztül közelíthető meg.
A kétemeletes toronytestet párkányok tagolják, és lizénák keretezik. A padlásszinten, faltükörben körablak áll. A harangablakok félköríves záródásúak. A templomhajó hosszoldalait szegmensíves ablakok törik át, a déli oldalon egy, az északin 3. A déli oldalhajó falain is hasonló kialakítású ablakok állnak, a déli oldal tengelyében, a földszinten egy egyenes záródású, kőkeretes ajtó nyílik.

A templomhajó és a torony homorú íves féloromzatokkal kapcsolódik.
A templomtér torony felőli oldalán háromárkádú, falazott karzat áll, amely a templom építésekor készült, vele szemben egy 1830-as datálású karzatot láthatunk.
A fából készült, barokk szószékkosár volutákkal, füzérekkel, applikációkkal díszített, a felette álló hangvetőről már hiányzik a korona.
Hímes elemei: karzatfeljáró, padelőlapok.
A templom 1795-1800 között épült barokk stílusban egy korábbi fatemplom helyén.

A település központjában, kis magaslaton álló, észak-déli tengelyű, egyhajós barokk templom, déli homlokzata elé kilépő toronnyal, poligonális záródású, kontyolt nyeregtetős hajóval. A templom bejárata a toronyaljon keresztül, egy kőkeretes kapuzaton át nyílik, a keleti oldalhomlokzat középtengelyében hasonló kapu áll. A hajó északi sarkait egy-egy támpillér gyámolítja. Dongaboltozatos belsőtérének mindkét végében fakarzatok emelkednek.  A liturgikus tér a hajó nyugati oldalán áll, a  falazott szószékkosár felett népies barokk stílusú szószékkorona látható. 

A település legelső református templomát 1755-1760 között emelték, akkor még sövényfalazattal. Az ellenreformáció idején fegyveres sereg gyújtotta fel ezt az épületet, és a támadásnak Czigány István prédikátor is áldozatául esett. 1787-ben kapott új templomépítési helyet és lehetőséget a gyülekezet. A Szőner Ferenc kőműves mester tervei szerint megvalósult templom felszentelése 1790-ben történt, akkor még torony nélkül. 1837-ben megnagyobbították az épületet, tornyát is ekkor emelték. A toronysisak 1890-ből való. 
Úrasztalát 1860-ban, klenódiumait 1833-ban készítették. 
 

A település központjában, kis emelkedőn elhelyezkedő, sarokbástyás fallal erődített helyen álló, egyhajós, keresztházas, poligonális szentélyzáródású, keletelt templom, a nyugati homlokzat előtt álló toronnyal. Az épület sarkait támpillérek erősítik. A keresztszárnyak nyugati oldalához nyeregtetővel fedett kis előterek kapcsolódnak.
A templombelső toronyhoz közeli részén U alakú, faoszlopokkal alátámasztott karzat áll, amely a keresztház nyugati, déli és északi oldalain is folytatódik. Az hossz- és keresztház találkozásának északkeleti sarkánál áll a carrarai márványból készült, nyolcszögletű, neogótikus stílusú szószék. Az egykori szentélyrész falain lehet látni a korábbi kazettás mennyezet elemeinek másolata.
Valószínűleg 1352 után a földbirtokos Czudar-család építette a gótikus templomot, amely 1534-ben került protestáns használatba. Az 1599-ben törökök által elpusztított faluban, kicsit később, 1606-ban hajdúk telepedtek le, akik újjáépítették a templomot és négy sarokbástyás lőréses erődfallal vették körbe. 1645-ben császári csapatok akarták a templomot visszafoglalni a katolikus egyház számára, de a gyülekezet asszonyainak hősies ellenállásával sikerült ezt megakadályozni. 1704-ben épült a nyugati homlokzat előtt álló torony. 1713-ban földrengés rongálta meg a templomot. Az 1734-es újjáépítés során 100 táblából álló kazettás famennyezetet készítettek, melyet Asztalos Imre és István festett. 1856-ban másfél öllel emelték meg a torony falát, és új sisakot készítettek négy fiatoronnyal. 1902-ben neogótikus stílusban felújították az épületet, ekkor épült az észak-déli kereszthajó is. Az építkezés során eltávolították el a kazettás mennyezetet (megmaradt darabjait a miskolci múzeumnak ajándékozták) és templomhajót rabitz-boltozattal fedték le, ugyanakkor a szentély gótikus boltozatát meghagyták. 
A templomban keresztelték Mészáros Lőrincet, a későbbi ceglédi főpapot, aki Dózsa György hadainak fővezére lett. 

A település főutcájának tengelyében, egy villás útkereszteződésben álló, kelet-nyugati tengelyű, támpilléres, mindkét végén poligonális záródású templom, amelynek északi oldalához – egy rövid keresztházzal - alul négyszög, felül nyolcszög alaprajzú, gúlasisakos torony csatlakozik. 

A templom feltehetően a 15. században épült, amelyet 1653 körül átépítettek, majd 1777-ben felújítottak. Ekkor az eredetileg egyhajós, támpilléres szentélyű, gótikus templomnak festett fakazettás mennyezete és különálló fatornya volt. Amikor 1929-ben kibővítve átalakították a templomot, északi homlokzata elé egy új, neogótikus tornyot emeltek. A templombelső síkmennyezetes, a bejárattal szemben áll a szószék, a nyugati végében pedig egy támaszték nélküli fakarzat. Az északi falon pillérekkel alátámasztott hármasnyílással kapcsolódik össze a keresztház két szintje a templomtérrel.

A település észak-keleti oldalán, útkereszteződésben, az utcavonaltól távolabb elhelyezkedő, kelet-nyugati tengelyű, a hajónál keskenyebb, támpillérekkel gyámolított szentélyrésznél poligonális záródású, egyhajós templom, amelynek nyugati oldala előtt órapárkányos, párnatagos, laternás sisakú torony áll.

A templom barokkos ívű, kőkeretes bejárata a torony nyugati oldalán van. A toronytestet a főpárkány és az övpárkány tagolja részekre, legfelsőbb szinten lizénák keretezik. A padlásszinten szegmensíves, a harangszinten félköríves záródású, szalagkeretes ablakok vannak. A torony és a hajó egyenes vonalú féloromzatokkal csatlakozik. A hajó és a szentélyrész déli oldalán félköríves záródású ablakok nyílnak, a keleti végfalon egy kváderkövekkel kirakott eredetileg csúcsíves nyílás áll.
A sík, vakolt mennyezetű templombelsőben félköríves diadalív választja el a hajót és az egykori szentélyt, amelynek déli homlokfalánál helyezkedik el az íves kosarú, falazott szószék és a korona. A tér két végében fakarzatok állnak. A teljes belsőteret márványutánzatos, illetve architektonikus mintázatú, 20. századi kifestés borítja.

Az eredetileg 12. századi, román stílusú templomot már a hitújítástól a református gyülekezet használta. 1794-ben leégett és ezt követően 1795-1811 között építették újjá, majd 1825-ben tornyot emeltek elé. 
A 200 (63 cm) kg-os harangjának felirata: „A megégett felsőmérai református ecclesiának hamvaiból újonnan öntette 1794-ben.” A 100 kg-os (55 cm) felirata: „Tebenned bíztunk eleitől fogva. Isten dicsőségére és megboldogult gyerekeinek, Sándor és Annuska, Zsuzsika és Margitka emlékére a felsőmérai ref. egyháznak ajándékozták szülei, Hallgató János és neje Matusz Margit az Úrnak 1934. esztendejében. Öntötte Szlezák László Magyarország aranykoszorús harangöntőmestere Bp-en.”

A református lelkészlak Merenye történeti településközpontjában, a református templom közvetlen szomszédságában áll. Elhelyezkedése szorosan kapcsolódik a református egyházi élet évszázados helyszíneihez, hiszen a templom és a parókia együtt alkotják a gyülekezet hagyományos központját. A lelkészlak nem csupán lakóépületként szolgált, hanem a lelkipásztori munka, a gyülekezeti találkozások és az egyházi adminisztráció fontos helyszíne is volt.

Az 1849-ben épült ház a késő klasszicizmus és a korai historizmus átmeneti korszakának építészeti jegyeit hordozza. Kelet-nyugati tájolású, téglány alaprajzú, földszintes, nyeregtetős, részben alápincézett téglaépület. Egyszerű, kiegyensúlyozott tömegformálása és visszafogott homlokzati kialakítása jól tükrözi a református építészeti hagyományokra jellemző puritánságot.

Homlokzatain kevés díszítőelem található. Az utcai oromfal vakolt sarokkváderezése és a fekvőlizéna szerény hangsúlyt ad az épület megjelenésének, miközben a vakolt, festett felületek és az egyszerű nyíláskialakítás megőrzik annak letisztult karakterét. A déli homlokzat hat tengelyre szerveződik, ahol a főbejárat eredeti részletei közül több is fennmaradt. Különösen értékesek a kétszárnyú faajtók, a hagyományos sarokvasalatok, valamint az épület számos eredeti ablakszárnya, amelyek a 19. századi falusi építőmesterség hiteles emlékei.

Az épület belső tereinek jelentős része ma is őrzi eredeti szerkezetét és hangulatát. A részben alápincézett ház kéttraktusos alaprajzi rendszerű. A pincéhez vezető eredeti fakapu, a stukatúros fafödémek, a hajópadlóval burkolt szobák, valamint a múlt század fordulójáról származó cementlap burkolatok különleges értéket képviselnek. A lakóhelyiségekben található cserépkályhák és a konyha egykori tűzelőberendezései jól szemléltetik a 19-20. század fordulójának vidéki életmódját.

A parókia épülete a helyi református közösség történetének kiemelkedő emléke. A lelkész és családja számára biztosított otthont, ugyanakkor a gyülekezeti élet szervezésének központjaként is működött. Itt zajlottak a lelkipásztori beszélgetések, az egyházi ügyintézés és számos közösségi alkalom előkészítése. A református hagyományban a parókia mindig a szolgálat, a vendégszeretet és a közösségépítés színtere volt, ezért az épület nemcsak építészeti, hanem szellemi és vallási örökséget is hordoz.

Merenye református templomával együtt a lelkészlak a település meghatározó egyházi épületegyüttesét alkotja. Fennmaradt eredeti részletei, történeti hitelessége és a helyi református közösség múltjához fűződő kapcsolata miatt fontos örökségi értéket képvisel, amely ma is emlékeztet a somogyi reformátusság több évszázados jelenlétére és hagyományaira.