Örökségtár

Nyíracsád központjában, útkereszteződés kiteresedésében álló, szerényméretű, keletelt, késő román, kora gót stílusú, torony nélküli templom. 

A templomhajó és a dongaboltozatos szentély falait támpillérek gyámolítják, a falakat kicsiny résablakok törik át. Délről bejárati előcsarnok, északról sekrestye kapcsolódik hozzá. Nyugati homlokzata közelében harangláb áll, melyet fedett átjáróval kapcsoltak a templomhoz. 

A 13. században épült templom 1567 óta van a reformátusok használatában. A templombelső 14. századi, háromrétegű falképei 1702-ig voltak láthatók, ezután takarták el őket vakolattal. A 18. században épült a déli bejárat elé oromzatos portikusz, ekkor készülhetett a ma is látható faragott tölgyfa ajtó. 1779-ben a templom mellé fatornyot építettek, melyet később elbontottak. A ma látható harangtorony az 1995-ös felújítás során készült, amikor restaurálták többek között a falképeket, valamint a reneszánsz díszítésű szószéket és Mózes-padot is. 

H. Nándori Klára – Deák Zoltán: A nyiracsádi református templom helyreállítása In.: Magyar Építőipar, 1994 (44. évfolyam, 1-12. szám)

A történelmi településközponttól északkeletre, a Báthori-kastély közelében található, keletelt, támpilléres, késő gótikus csarnoktemplom, melynek északkeleti sarkán emeletes sekrestye, nyugati homlokzatának déli sarkán alacsony torony, déli oldalán pedig barokk előcsarnok áll. 

1484-ben kezdte építeni a kenyérmezei csata hőse, Báthori István erdélyi vajda, egy minden főúri reprezentációs igényt kielégítő kegyúri templomként. Valószínűleg több funkciójú épület volt, a Szent György lovagrend gyűléseinek is otthont adhatott, erre utal a szentélyt és a hajót egyesítő térstruktúrában a diadalív hiánya. 

Az épület hazánk egyik legmagasabb színvonalú késő gótikus emléke, amelynek hálóboltozatos tere, hatalmas mérműves ablakai, csúcsíves nyugati kapuja vagy korabeli ácsszerkezete mind kiemelkedő értéket képviselnek. Ugyanakkor a templom 16. századi átépítésének köszönhetően sok reneszánsz részlet is van benne, mint például a szentélyben található pasztofórium, a papi ülőfülke, a kegyúri oratórium baluszteres mellvédje és keresztosztós karzatablaka, továbbá Báthori István vörös márványlapú síremléke vagy a déli oldalon található kettős kapu. Szintén a templomhoz tartozó reneszánsz berendezés volt az a két 50 fős stallum, melyek a magyar bútorművesség kiemelkedő alkotásai. (Jelenleg a kisebb, csonka stallum a Nyírbátori Báthori Múzeumban, a nagyobb stallum pedig a Magyar Nemzeti Múzeumban látható.) 

A templom mellett monumentális fa harangtorony emelkedik, amely az 1640-es években épült. Az építmény készítőinek rendkívüli arányérzékéről és térlátásáról tesz tanúbizonyságot, amellett, hogy díszítményei a magyar népi fafaragás legszebb emlékei közé tartoznak. 

B. Gyürky Margit: A Báthoryak nyírbátori templomai. Hungária Nyomda. Budapest, 1943.

A település központjában, a főút kanyarulatában álló, keletelt, egyhajós, egyenes záródású, nyugati tornyos templom, amelynek déli oldalán bejárati előcsarnok áll.

Három bejárata nyugatról, dél felől és keletről nyílik. A nyugati egyenes záródású bejárata a harangtorony tengelyében található. Felette félköríves záródású zsalus ablak áll. Osztópárkányai két emeletre tagolják a felső szintet. Itt íves szemöldökpárkányos, szalagkeretes körablakok, felette a harangszinten félköríves ablakok nyílnak. Az osztópárkányok közötti szintek sarkai élszedettek, lekerekítettek. Sisakja párnatagos, laternás. A hajó háromszög oromzattal kapcsolódik a toronyhoz. 

A hajó déli oldalán lizénák keretezte faltükörben félköríves záródású ablakok nyílnak. Déli bejárati előtere háromszögű oromzatos, nyeregtetős. A lizénák a hajó keleti harmadában eltűnnek, a falat nem tagolja semmi. A hajó keleti végén egyenes záródású ajtó felett félköríves záródású ablakok nyílnak. Északi oldalán a délihez hasonló keretekben hasonló ablakok ülnek két támpillér keretezésében. 

A 16. század közepén reformátussá lett a lakosság és a templom is. Az 1696. évi katolikus templom összeírás idején református használatban volt, 1762-ben Csanádi István építette és a belsejét megújította. 1895-ig zsindellyel fedett fatornya volt. Ez évben kapta a mai formáját a templom: a keleti és nyugati végét lebontották, kelet felé hat méterrel kitoldották, a nyugati homlokzata elé építették a 30 méter magas tornyot. A sík, vakolt mennyezetű belsőtérben falazott szószék, két támasz nélküli vasbeton karzat van. Orgonáját Angster József építette 1913-ban.

A település történeti utcasorában, a telkén szabadon álló, északnyugat-délkeleti tengelyű, egyhajós templom, amelynek délkeleti oldala előtt gúlasisakos torony, délnyugati homlokzata előtt pedig előcsarnok áll. Északnyugati végéhez toldalék építmény kapcsolódik. A templomhajó mindkét hosszoldalán két-két egyenes záródású ablak áll.

A síkmennyezetes templombelső mindkét végében ácsolt karzatok állnak, az alátámasztó oszlopokat fűrészelt deszkacsipke díszíti. A szószék a délnyugati előcsarnokon keresztül nyíló bejárattal szemben áll.

1867-ben épült a templom, amely elé 1910-ben emeltek tornyot.

A templom nyugati oldala közelében álló, négyzetes alaprajzú, zsindellyel burkolt, szoknyás, hegyes, törtvonalú, nyolcszögű gúlasisakkal fedett, fa harangláb, amely 1782-ben épült. 

A toronytörzs felett lévő, kissé kiszélesedő galériaszint zárt, csak kisméretű, zsaluzott ablakok nyílnak a deszkaborításon. A torony kifejezetten közel helyezkedik el a templomhoz, ennek oka, hogy ez utóbbit éppen a nyugati irányba bővítették ki 1783-ban. 

A harangláb a középkori eredetű, népi faépítészet szép példája harmonikus arányaival, magabiztos anyaghasználatával. A nyírmihálydi harangláb a helyi reformátusság évszázados jelenlétének és hitéletének fontos szimbóluma, egyben a település egyházi és néprajzi örökségének meghatározó eleme.

A település központjától északra, az utcavonaltól távol, tömbbelsőben álló, keletelt, egyhajós, félköríves szentélyzáródású téglatemplom déli oldalán bejárati előcsarnokkal. A templomtól kissé nyugatra fazsindely borítású, négyszög alaprajzú, fa harangtorony helyezkedik el. A templomhoz még a középkor folyamán dongaboltozatos sekrestyét építettek, amelyet a 17. században elbontottak.

A szentélyét és téglány hajójának sarkait egykor körben támpillérek erősítették, melyekből ma csupán a hajó két keleti lépcsős kialakítású támpillére áll. A hajó déli és északi homlokzatát téglából falazott farkasfogas koronázópárkány díszíti. A hajó déli falát három csúcsíves záródású ablak törte át. A hajó nyugati végfalát a későbbi átalakítások során elbontották és a harangtorony felé 5 méterrel bővítették. A szentélyen három, kifelé-befelé tölcséres, félköríves záródású ablak van. A román kori ablakok kávájában középkori geometrikus festés részletei kerültek elő. A szentélybelsőben az északi oldalon egy téglából falazott, kisméretű pasztofórium van, melynek felső záródását két ferdén egymásnak támasztott téglából alakították ki. A szentélyt a hajótól diadalív választotta el, melyet később visszabontottak.

A középkorban került sor a templombelső kifestésére, melyből ma már csak a hajó déli falán figyelhető meg egy nagyobb töredék. A pokoljelenet ábrázolás egy 15. századi Utolsó ítélet jelentből maradt ránk, mely valószínűleg a déli fal egyetlen ikonográfiai témája volt. A hajó északi falán szintén megtalálhatók a 15. századi kifestés csekély nyomai. A 17. század közepén készült reformációkori virágos reneszánsz belső kifestés a hajó középkori ablaknyílásai körül látható. A virágos kifestessél egyidőben készült el a hajó északi falának felső harmadában lévő bibliai idézet is.

Nyírmihálydi 13. századi építésű temploma legkésőbb a 17. század elején a reformátusok birtokába került. Az 1793-as átépítéskor a középkori ablaknyílások többségét megszüntették, illetve átépítették. Ekkor történt a déli előcsarnok megépítése is, melynek oromzatát kagylódísz ékesíti. Az előcsarnokot csehsüvegboltozattal fedték le. A templom melletti fatornyot 1782-ben építették fel.

A település központjában álló, keletelt, poligonális záródású, támpilléres, késő gótikus templom, nyolcszögű gúlasisakkal koronázott, klasszicista jellegű nyugati toronnyal. 

A 15. századi eredetű templom nemsokkal a reformációt követően került a református hívek birtokába. A 18. században többször felújították, majd jelentősebb átépítésére 1821-1833 között került sor. Ekkor épült a korábbi fa harangláb helyére a torony, valamint a templom nyugati falát elbontva meghosszabbították a hajót, majd az új nyugati falba beépítették a régi gótikus kaput. 

A pálcatagos, szamárhátívekkel ékesített portál szemöldökén - egy áldó kézfej faragvány mellett - az építés 1488-as dátuma is látható. Ugyanebből az időből való a szószék mellett lévő freskókezdemény is, amely a mennybe emelkedő Krisztust ábrázolja. A belsőteret diadalív osztja meg, két végében fakarzatok állnak.

A történelmi településközponttól nyugatra fekvő, keletelt, háromhajós, s kereszthajós román stílusú bazilika, nyugati oldalán két toronnyal, hajói végén poligonális záródású apszisokkal. A templom bejárata az északi és déli oldalon nyílik, ugyanitt két kisméretű sekrestye is áll. 

A bazilika a premontrei szerzetesek számára épült a 13. század első felében, a szentélyben található falképei is ebből az időszakból valók. A templom 1560-tól van az Ócsai Református Egyházközség tulajdonában. 1664-ben tatár csapatok felgyújtották tetőszerkezetét, és ezután több évtizeden keresztül romosan állt. Amikor az Ócsára betelepülő katolikusok a templom köveit el akarták hordani saját új templomuk számára, gróf Teleki József földbirtokos segítségével a református gyülekezet 1774-1777 között újjáépítette azt.

Később több elemi csapás is érte az épületet, ezért 1896 és 1900 között a Műemlékek Országos Bizottságának segítségével újabb helyreállítási munkák kezdődtek, amelyek 1922-1924-ben Foerk Ernő budapesti építész tervei alapján folytatódtak. Időközben, az 1902-es meszelés alkalmával találtak rá az apostolokat, Szent Miklóst, Szent Györgyöt, valamint Szent László királyt ábrázoló freskókra. 1986-tól 1994-ig a templom a teljesen átfogó restaurálás és renoválás alatt zárva volt, és csak ezután vehette birtokba újra templomát a gyülekezet. 

Lukács Zsuzsa – Juan Cabello – Csengel Péter: Az ócsai premontrei prépostság kutatása In.: Műemlékvédelmi Szemle 1991/1. szám (Budapest, 1991)

A település központjában, a főút mentén szabadon álló, kelet–nyugati tengelyű, egyhajós késő barokk templom emelkedik, keleti homlokzata előtt enyhén előrelépő toronnyal és hullámíves záródású végfala felől kontyolt nyeregtetővel fedett hajóval. A főbejárat a toronyaljon keresztül közelíthető meg, záróköves, füleskeretű kőkapuzaton át; ajtószárnyain a felújítás 1900-as évszáma olvasható. A torony két oldalán íves féloromzatok húzódnak, végükön egy-egy kőváza áll.

A déli oldal előtt aszimmetrikusan elhelyezett bejárati előtér található, kőkeretes kapujának oromzatában latin nyelvű, kronosztikonos építési tábla látható. A templomhajó síkmennyezetes, gazdag stukkódíszítéssel, mindkét végében pilléres, csehsüveg boltozatos, flóderezett famellvédes karzat emelkedik. Eredetileg kazettás, festett famennyezete volt, a festett barokk padokat 1904-ben flóderezték.

A mai templom 1782–1783 folyamán épült, egy korábbi, gerendavázas, paticsfalú, különálló tornyú épület helyén. A torony 1793–1795 között készült el, toronyórája 1811-ből származik. Berendezése nagyrészt a 18. század végének munkája. Az orgonát 1904-ben helyezték el, az Angster-orgonagyár készítette.

A templom előtti térben ma is áll a világháborúk áldozatainak emlékműve, amely a település 20. századi történetének fontos mementója. A gyülekezet több évszázados jelenléte jól tükröződik az épület rétegzett történetében: a korábbi fa- és paticsfalú templomok helyét a 18. század végére egy tartós, kőből épült, reprezentatív barokk templom váltotta fel. A torony későbbi hozzáépítése a közösség növekvő erejét és igényét jelezte, hogy temploma a település egyik meghatározó épületévé váljon. A stukkódíszes belső tér és a két karzat ritka megoldásnak számít a környék református templomai között. A templom környezete a 19–20. század folyamán többször megújult, így ma is rendezett, hangsúlyos része Őcsény településképének.

A település főútja mentén álló parókia zárt udvarában, az utcafronttal párhuzamosan elhelyezkedő, északnyugat-délkeleti tengelyű templom, amelynek karcsú tornya - a főbejárattal - a délkeleti homlokzat előtt áll, a mellékbejárat a hajó északkeleti falához épített bejárati előcsarnokból nyílik.

A négyszintes toronytest földszintje vakolatsávozással dízített. A cserepezett főpárkány felett osztópárkányok tagolják a homlokzatokat három emeletre: az alsószinten faltükörben álló körablak, a középső szinten faltükörben álló félkörív záródású ablak nyílik. Harangablakai záró és vállköves díszítésűek és itt a homlokzat széleit pilaszterek keretezik.

A festett kazettás mennyezetű templomtér mindkét végében árkádíveken és pilléreken nyugvó, vakolatdíszes mellvédű, falazott karzatok emelkednek. Eredeti berendezési tárgyaiból megmaradt a fából készült díszes szószék, pelikános koronával és az úrasztala. Néhány eredeti virágos tábláját is megőrizték, amelyek jelenleg a templom előterében láthatók.

A templom 1780-ban épült, 1834-35 között klasszicista stílusban átépítették. A tornyát 1854-ben alakították át. A rossz állapotban lévő templomot 1985-90 között francia protestánsok segítségével állították helyre, akik új, festett kazettás mennyezetet, padelőlapokat is készítettek Tóth Árpádné Boldizsár Margit lelkésznő irányításával.

Nagyarangja 350 kg-os, amelynek palástja 87,5 cm átmérőjű. Felirata: "Istennek dicsőségére újra öntötte Old község adományából Ducsák István harangöntő mester Őrszentmiklóson 1961". Az eredeti harangot Ruepprecht János öntötte Pécsett, 1886-ban. Kisharang: 150 kg (71,2 cm). Felirata: "Az oldi ref. hívek adakozásából öntötte Tóth Árpád Veszprém".