Örökségtár

A település központjában, az utcavonalra merőlegesen álló, kelet-nyugati tengelyű, visszametszett sarkú, egyenes záródású, egyhajós templom, amelynek nyugati homlokzata előtt órapárkányos, gúlasisakos torony emelkedik.

A templomba a torony nyugati oldalán elhelyezkedő, köríves záródású, záróköves, szalagkeretes nyíláson keresztül juthatunk be. A háromemeletes toronytestet párkányok osztják meg, és kétoldalt pillérek keretezik. A karzatszinten vállpárkányos, záróköves díszítésű, félköríves záródású ablak, a padlásszinten szalagketeres körablak van. A vállpárkányos, záróköves és köténydíszes, félköríves záródású harangablakok zsaluzottak. 

A templomhajó és a torony homorúíves oromfallal kapcsolódik, amely stilizált volutában végződik. A hajó hosszoldalait három-három, keretezetlen félköríves záródású ablak töri át.
A síkmennyezetes templomtérben az íves kosarú, oszloppal alátámasztott, fakoronás szószék a déli oldal közepén helyezkedik el, a szószéklépcső folytatásában Mózes-szék áll.

A templom két végében, két-két pillérre támaszkodó, árkádíves, falazott karzat emelkedik. 
A klasszicizáló késő barokk stílusú templom 1826-ban épült.

A Gyönki Református Templom a település központjában, a főút vonalától távolabb, egy kis magaslat tetején álló, kelet–nyugati tengelyű, nyugati tornyos, egyhajós, poligonális záródású barokk épület. 

Déli homlokzatának középtengelyében kőkeretes oldalbejárat található, előtte két oszlopon nyugvó előtetővel. A templom 1775 és 1777 között épült torony nélkül, majd 1835–1836 között emeltek elé tornyot; a mai torony helyén korábban fatorony állt, amelyben 1816-ban három harang volt. A nagyobb harangot a magyar és a német reformátusok közösen vásárolták 1777-ben, a kisebb harangot 1741-ben öntette a magyar eklézsia, a lélekharang pedig a német gyülekezeté volt. Ezek a harangok azonban már nem találhatók meg a toronyban, a jelenlegi két harangot 1929-ben öntették. A síkfödémes templomhajó keleti végében pilléres–íves, falazott mellvédű karzat áll, nyugati végében pedig hasonló kialakítású orgonakarzat, amelynek emeleti homlokfala szintén pilléres–íves tagolású. 

A padok, a szószék és a szószékkorona 1786-ban készültek, a keresztelőmedence 1861-ben, a templom orgonáját pedig 1910-ben Angster József építette. A toronyban ma is működik az 1855-ben felszerelt óraszerkezet, amely a templom egyik különleges műszaki értéke.

A templom építéstörténete jól tükrözi Gyönk többnemzetiségű református közösségének együttélését, hiszen a magyar és a német gyülekezet hosszú ideig közösen használta az épületet és közösen gondoskodott annak fenntartásáról. A templom magaslati elhelyezkedése nemcsak esztétikai, hanem praktikus szempontból is jelentős volt, mivel a település korábbi vízjárta területei miatt a magasabb fekvés biztonságot nyújtott. A 19. századi toronyépítés és a későbbi harangcserék a gyülekezet folyamatos fejlődését és anyagi erejét mutatják. A templom belső berendezése a 18. század végi református művészet egyik értékes, egységesen fennmaradt példája, amely ma is meghatározza a gyönki református közösség identitását.

A település főutcájától nyugatra, arra merőlegesen álló, szerény méretű, keletelt, egyenes záródású, torony nélküli, kora gótikus-román stílusú templom. Nyugati oldalán, három lépcsős bélletben, félköríves kapu áll, előtte bejárati építmény, északi falához sekrestye kapcsolódik. Rézsűs kávával kialakított ablakai lőrésszerűen vékonyak. A templom a 13. század végén épült és tömegében, alaprajzi elrendezésében máig őrzi formáját. A fíliaként működő egyházközség 1767-ben függetlenedett a szamosújlaki anyaegyházától, ekkor készítették festett deszkamennyezetét, valamint erre az időszakra tehető a szószékkoronája és a mellvédje keletkezése is. A templombelsőben a hajót és a szentélyrészt köríves diadalív választja el, a hajó nyugati és északi oldalán fakarzat áll. A kazettás mennyezet két eltérő tematikájú részből áll, a hajóban 56, a szentélyben 25 kazetta van, melyeknek közel felén szimbolikus jelentésű figurális ábrázolás van. A szentélyben alapvetően az úrvacsorához kapcsolódó szimbólumok láthatók. A templomtól délre külön álló, zömök, háromszintes - alul négyzet, felül nyolcszög alaprajzú - romantikus torony mai alakját a 19. század közepén nyerte el. 

Középkori egyházi építészet Szatmárban. Szerk.: Kollár Tibor, Nyíregyháza: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat, 2011

Hajdúböszörmény történelmi belvárosának délkeleti részén, parkban álló, észak-déli tengelyű, historizáló templom, melynek északi oldalához összetett tömegű, törtvonalú kupolával koronázott torony csatlakozik. A 19. században a református hívek számának növekedése miatt új templom építése vált szükségessé, amely 1897-1898-ban épült fel Gerster Kálmán budapesti építész tervei alapján, Röszler Richárd kivitelezésében. Az épület egyedisége palotára emlékeztető homlokzati megformálásában rejlik. Igaz ez az oldalhomlokzatok középtengelyében álló, négy ión fejezetű pilaszter által hordozott timpanonra, vagy a piano nobilére emlékeztető emeleti sávra, amelyet felül díszes attika zár le. A templom belső kialakítása viszont inkább a zsinagógák térszervezését idézi. A hajó négy oldalán körbefutó karzatokat karcsú öntöttvas oszlopok tartják. A bejárattal szemben, a diadalív alatt található a falazott, hangvetős szószék, felette az orgonaszekrény magasodik. A templombelsőt boltíves rabitz mennyezet fedi, melyet festett motívumok díszítenek.

A település központjában, útkereszteződés tengelyében, az utcavonaltól kissé beljebb, kis magaslaton álló, kelet-nyugati tengelyű, görögkereszt alaprajzú, historizáló-neoromán stílusú templom, amelynek nyugati főhomlokzata mellett egy toronypár emelkedik. A templom végfala és keresztszárai sokszögben záródnak, a sarkok tetején kis fiatornyok állnak.

A templombelsőben, a  keleti és nyugati oldal végéban egy-egy terem van leválasztva, így templom tér tengelye a földszinten keresztirányúvá vált és a bejáratok az északi és déli oldalra helyeződtek át. A liturgikus tér a templom keleti oldalán, a leválasztott terem fala előtt áll. A templomban mind a négy oldalon karzat helyezkedik el, amelyeket az északi és déli oldalon öntöttvas oszloppárok tartanak. Ugyanilyen oszloppárok támasztják alá az emeleten a keresztszárak és a központi négyezet találkozásánál húzódó ívsorokat is.

Az egykor a város központjában álló 15. századi templmot a református felekezetű hajdúk vették birtokba, 1605-ben történt letelepedésüket követően. Ezt az épületet  felújították, majd templomtornyot építettek hozzá. Később az északi, illetve déli oldalon is kibővítették, de a növekvő gyülekezet számára a templom így is szűknek bizonyult. 
Új templom felépítésére már 1847-ben is születtek tervek, de a szabadságharc, majd az azt követő elnyomás időszakában ez nem valósulhatott meg. Végül a Szkalnitzky Antal által tervezett neoromán stílusú templom épült fel1870-1872 között. Ennek három harangját Hilzer István bécsújhelyi mester, 30 regiszteres orgonáját pedig, Kiszel István készítette. A 15. századi templomból megmaradt kőtáblát az új templom bejárati csarnokfalába építették be. Az I. világháborúban a templom két nagyobb harangját elvitték, amelyeket 1922-ben pótoltak: Walser Ferenc harangöntő készített 1551 kg-os, valamint 855 kg-os harangokat. 1944. június 15-én ismét elvitték az újonnan öntött nagyharangot. A II. világháborúban leégett templomot az 1970-es évek végére sikerült helyreállítani.

A település központjában álló, kelet-nyugati tengelyű, nyugati tornyos klasszicizáló, késő barokk templom, amelynek déli homlokzata előtt kettő, északi és keleti homlokzata előtt 1-1 bejárati előcsarnok áll. A templombelső síkmennyezetes, fakazettával burkolt. Három oldalán faragott fa oszlopokkal alátámasztott ácsolt karzat áll. 

A törökdúlás során nagyrészt elpusztított településbe 1605-ben Bocskai István fejedelem telepített hajdúkat. Ekkor állhatott már itt egy kisebb templom, melyet a hajdúk felújítottak, megnagyobbítottak. A 17. és 18. században a templom részben vagy egészben ötször is leégett le, de a hajdúk mindannyiszor helyreállították. A népesség gyarapodásával 1697-ben kibővítették a torony felőli részt. 1791-ben a város új templom építését határozta el, amely 1792-re fel is épült. A templom építőmestere Rachbauer Pál volt. A templom akkori alaprajza már megfelelt a jelenleginek, de akkor az épület még alacsonyabb és náddal fedett volt. 1793. június 14-én egy villámcsapás következtében a templom leégett, még a harangok is összeolvadtak. Az újraépítés során a megmaradt padokat eladták a városi családoknak, akik így 3, 10 és 15 forintért vehették meg azokat. Ezen családok nevei máig olvashatóak a padok elejére vésve. 1794-ben "mennykőfolytót", azaz villámhárítót szereltek fel a templomra, valamint egy szobát alakítottak ki "strázsa háznak". A gyülekezet egy új, 956 kg-os harangot is öntetett, ezt a harangot nevezik ma „öreg harangnak”. 1809-re fejeződött be teljesen a templom újjáépítése, melynek alapja már terméskőből, a falai pedig téglából készültek. 1831-ben, majd 1867-ben is megmagasították a falakat, és ez utóbbi alkalommal készült a templom kazettás mennyezete. A templom orgonája a nyugati oldali karzaton áll, az első változatot 1870-ben építették, melyet 1941-ben vitéz Makláry Lajos kántor-karnagy tervei alapján megnagyobbítottak.

A település Márfa településrészének központjában, az utcavonalra merőlegesen álló, kelet-nyugati tengelyű, íves záródású, egyhajós templom, amelynek nyugati homlokzata előtt, az utcavonalon túlnyúló, órapárkányos, laternás, hagymasisakos torony emelkedik.
A templomba a torony nyugati oldalán elhelyezkedő, köríves záródású nyíláson keresztül juthatunk be, de a déli oldalon is áll egy hasonló kapu. A kétemeletes toronytestet párkányok osztják meg, és kétoldalt vakolatsávok keretezik. A karzatszinten a padlásszinten szalagkeretes, szegmens íves záródású ablak van, a harangablakok félköríves záródásúak.

A templomhajó és a torony egyenes oromfallal kapcsolódik. A hajó vakolatsávokkal tagolt hosszoldalait két-két, keretezetlen félköríves záródású ablak töri át.

A síkmennyezetes templomtérben, az északi oldal közepén helyezkedik el a sokszögű, fából készült kosarú szószék, felette gazdagon faragott szószékkorona magasodik. A szószéklépcső előtt Mózes-szék áll. A vörösmárvány úrasztala a templomtér közepére van állítva. 

A templom torony közeli végében, ácsolt karzat emelkedik. 
A klasszicizáló késő barokk stílusú templom 1791-ben épült. A torony 1846-ban épült, ekkor a hajót is részlegesen átépítették.

A település főútja mentén, parkban szabadonálló, modern-organikus stílusú templom, melyet Czégány Sándor építészmérnök tervezett. Legfontosabb jellegzetessége Kálvin-csillag alakú alaprajza. Az épület téglafalain egy részben nyitott fedélszékű tetőzet ül, melynek közepén nyolcszögű felülvilágító helyezkedik el. A templombelsőben famellvédes karzat fut körbe. A templom nyugati oldalánál, az utcai bejárat felett az erdélyi erődtemplomok galériás tornyait idéző, karcsú, gúlasisakos torony emelkedik, melynek csúcsát díszes bádogozás és buzogány koronázza. 2013-ban szentelték fel.

A korábban önálló település, Felsőcéce főutcája keleti oldalán, kis dombon álló, keletelt, egyenes záródású, támpillérekkel gyámolított, gótikus templom, amelynek nyugati homlokzata felett kisméretű, bádogozott huszártorony emelkedik. 

A templom egy Árpád-kori, félköríves szentélyű templom helyén épült a 14-15. században. Egy 1595. évi egyházkerületi összeírás szerint  az épületet akkortájt már a református gyülekezet használta. Szentélye eredetileg a nyolcszög három oldalával záródott, de 18. században a templom megcsúszott, a szentély sarka kidőlt és falai repedezni kezdtek, így szükségessé vált megerősítése. A szentély keleti falát átépítették, és az oldalfalakat pedig támpillérekkel erősítették meg. Déli és keleti oldalán félköríves záródású, kisméretű ablakok vannak, nyugati falában egy csúcsíves, keretezetlen ajtón keresztül nyílik bejárata, felette kis körablak látható. 1750-ben készült fakarzata és famennyezete. A templomtér északi oldalának közepén helyezkedik el az íves falazatú szószék, felette egy 1925-ből való hangvető áll. Az 1905-i tetőfelújításakor kapta a bádoghéjalást az épület, és ekkor került rá huszártorony is. 

Thúry László: A hernádcécei református templom kutatása In.: Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2001 szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2001)

A település központjában, a főút kiteresedésében, attól északra álló, keletelt, poliginális záródású, támpillérekkel gyámolított, egyhajós templom, keleti oldala előtt toronnyal.
A templom bejárata a toronyaljon lévő, egyenes záródású ajtón át nyílik. Felette egy kisebb és egy nagyobb téglány alakú ablak nyílik. A toronytest széleit lizénák keretezik. A torony legfelső szintjének mind a négy oldalán félköríves záródású harangablakok állnak, felettük az órapárkányt szecessziós sisak koronázza. A templomhajó északi oldala tömör, a déli oldalon kisméretű, félköríves ablakok nyílnak.
A templom valószínűleg 1329 előtt már állhatott, mert a település akkor kapta a már használatban lévő temploma védőszentjéről, Szent Andrásról kapta a nevét. 1696-ban már a reformátusok birtokolták a kőtemplomot. Demeter István lelkipásztorsága idején került sor a templom felújítására és a Türelmi Rendelet értelmében való bővítésére. Így ír erről a szentandrási parókián megtalálható első anyakönyv: „Anno 1792. Renováltatott, és a Nap nyugoti vége felöl meg bővittetett a Templomunk, a Felséges Királyi Toleranciabéli engedelemmel, a Székek is jó rendben szedetvén, mind újonnan készíttettek." Az 1813. évi árvíz a templomot és a parókiát is megrongálta: a kerítés kidőlt, a templom kőfalát kb. „2 lábnyira" mosta a víz, illetve „a Cathedrát is hellyéből kimozdította." Ezután a templomot rendbe hozták, majd 1837-ben új torony is készült, fazsindelyes tetővel. A templom 1893-ban kapta mai is látható, amikor megmagasították a korábban emelt tornyot.