Ugrás a tartalomra

Örökségtár

Kákicsi Református Templom

A település központjában, a főút kanyarulatában, emelt helyen elhelyezkedő, téglafallal övezett, kelet-nyugati tengelyű, egyenes záródású, egyhajós templom. Nyugati homlokzata előtt félig kilépő, órapárkányos, gúlasisakos torony emelkedik. 

A templom főbejárata a torony nyugati oldalán elhelyezkedő, egyenes szemöldökű, kőkeretes ajtón keresztül nyílik, hasonló ajtó van a déli oldal tengelyében is. A főbejárat felett a toronytestet falpillérek szegélyezik, amelyet íves keretezés köt össze. A bejárat felett félköríves ablak áll. A tagolt főpárkány felett íves faltükörben téglány alakú ablak van. A harangablakokat szintén falpillérek és íves keretezés fogja közre. A harangtorony oldalhomlokzatait és a hajó oldalait is ugyanilyen pilléres-árkádíves kialakítás osztja mezőkre.

A hajó hosszoldalain és végfalán a falmezők tengelyében félköríves záródású ablakok nyílnak.
A templom 1836-ban, klasszicista stílusban épült.
A templom telkén található a szintén történeti jelentőségű, egykori parókia és a hozzátartozó gazdasági épület. 

Kalocsai Református Templom

A település belvárosában, zártsorú beépítésben álló, L alaprajzú, egyemeletes, eklektikus lakóházból átalakított templom épület. Az érseki székhelyen csekélyszámú református hívőben a 19. század végén merült fel az igény, hogy állandó istentiszteleti hely létrehozására. Az 1929-30-ban jött létre az önálló anyaegyházközség számára a gyülekezet lelkes patrónusa volt Kaszai István ügyvéd lakóházának egyes helyiségeit átengedte a gyülekezeti alkalmak megtartására. Kaszai István 1934-ben halt meg, végrendeletében az egyházra hagyta Hunyadi utcai lakását, ebben működik ma is a kalocsai lelkészi hivatal, illetve itt alakították ki a kis templomot is.

Az épületbelső teremszerűen kialakított, modern stílusú. Északi oldala közepén helyezkedik el a liturgikus tér. A szószék feletti felirat: "Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz" /Zsid.13.8/.

A templomkertben álló, kb. 8-10 m magas haranglábon egy 1904-ben öntött, 50 kg súlyú harang van, melyet felirata szerint a Zasztói Gazdaság készíttetett. Szintén a harangpaláston olvashatjuk: ""Jöjjetek, imádjuk az Urat!"". Ez a kis harang valaha Kisfoktőn, egy út menti, elhanyagolt faharanglábon függött kötél nélkül, gazdátlanul. Amikor az elnéptelenedett településről a katolikusok be akarták vinni a Főszékesegyházba, akkor derült ki, hogy a reformátusoké, ezért egy szép ökumenikus gesztusként visszaadták azt eredeti gazdájának.
 

Kánói Református Templom

A település központjában, a főút kanyarulatában álló, észak-déli tengelyű, egyenes záródású, egyhajós templom, déli oldalán toronnyal, keleti oldalán bejárati előcsarnokkal.
A toronyaljon egyenes záródású ajtó nyílik, felette szemöldökpárkány és vakolatdísz, majd egy körablak, illetve a főpárkány felett egy félkörablak áll. Harangablakai csúcsívesek és köténydíszesek. A tornyot falpillérek keretezik. A torony egyenes, osztott zárópárkányának közepén festett órák láthatók. A tornyot szoknyás gúlasisak koronázza. 
1596-ban épült templomát 1804-ben késő barokk stílusban építették át, 1929-ben renoválták. A déli homlokzat előtti torony 1886-ban épült a templomhoz.
A belsőtér négy falpilléren álló három szakaszos csehsüveg-boltozattal fedett. Az úrasztala 1782-ben, egyéb berendezése 1804-ben készült.  A külső falon van az I. világháborús emléktábla.

Karcagi Református Nagytemplom

A város főterén, parkban álló, egyhajós, íves záródású, klasszicizáló késő barokk templom. Északi homlokzata előtt neogótikus torony áll, melynek legfelső szintjén vasrácsos tűzkiáltó erkély fut körbe. A templom elődje valamikor a 16. században épülhetett. Ehhez 1633-ban emeltek tornyot, amelybe a harang Eperjesen készült 1636-ban. Ezen torony mellé - az ellenreformációs korlátozással szemben a karcagiak saját kegyúri jogukra hivatkozva - 1743-ban rakták le egy új, impozáns templom alapjait. A Helytartótanács felfüggesztette a munkálatokat, és csak jelentős anyagi áldozatvállalással sikerült elérni a folytatás engedélyezését. Így az épület csak 1756-ban készült el, amelyet azonban 1793-97 között szerkezet-megerősítés érdekében újjáépítették. A 2500 fő befogadására alkalmas templombelső kéthajós, csehsüvegboltozatos, minden oldalán árkádíves karzatok állnak, amelyek közül a keleti oldalon lévő keskeny, a nyugati hajó felett széles, boltozott aljú. A boltozatokat, s pilléreket, de a karzatok mellvédtükreit is rozetták, fehér-sárga füzéres virág- és drapériadíszek ékesítik.

Karcsai Református Templom

A település északi részén álló, egy téglalap alaprajzú hajóból és egy ahhoz szabálytalanul kapcsolódó rotundából álló, keletelt, románkori templom, amelytől északnyugatra faszerkezetű harangláb áll. 

A templomot már egy 1186-ban kiadott pápai oklevél is említi mint egy, a III. Béla által az esztergomi stefanita kereszteseknek adott, Szent Margit tiszteletére szentelt épület. 

A templom régebbi része a téglából emelt, hatkaréjos alaprajzú körtemplom. Emellett a 13. században egy új, színes kváderkövekből épült templom felépítését kezdték el, amelynek azonban csak a hajója készült el, így végül a rotunda lett az új templom szentélye. A templomot minden részletében magasszintű, művészi igényű megmunkálás jellemzi. A rotunda homlokzatát felül fűrészfogas, alatta ívsoros párkányzattal összekapcsolt lizénák tagolják. 

Egykori bejárati ajtaja a déli oldalon látható befalazva. A templomhajó homlokzatán is párkányzat fut körbe: felül fogrovatos párkány, alatta pedig csúcsíves elemekből álló ívsor húzódik. A déli homlokzat tengelyében egy félköríves bélletű kapu, míg a nyugati homlokzat előtt három oszloppárral alátámasztott, bélletes kapuépítmény nyílik, amely felül háromszögletű oromzattal záródik. Ennek homlokoldalát bimbós fejezetű oszlopocskákról induló félköríves záradékú árkádsor tölti ki. A kapuépítmény sarkain egy-egy torzfigura is látható. 

A templombelső nyugati részén levéldíszes fejezetű oszlopokon nyugvó, boltozott aljú karzat áll. Különös érdekessége a templomnak, hogy az oszlopok egyik fejezetét alkotó figurális díszítés két emberalak küzdelmét ábrázolja, amely valószínűleg a jó és rossz küzdelmét jelenítheti meg. 

A templom 1969-es műemléki helyreállítása során készült az új harangláb, valamint a templomhajó nyitott fedélszékét megosztó két vasbeton lemez, amely a templom egykori háromhajós kialakítására utal. A helyi hagyomány szerint a templomot tündérek építették. A tündéreknek a boszorkányok miatt el kellett menekülniük, s közben a templom harangját a Karcsa-patak vízébe ejtették el, amit a helyiek azóta sem találnak. A harang azonban száz évente egyszer megszólal a tündérekre emlékeztetve.

Katádfai Református Templom

A település központjában, a főút orsós kiteresedésében, észak-déli tengelyű, egyenes záródású, egyhajós templom, amelynek déli homlokzata előtt órapárkányos, párnatagos, laternás sisakú torony áll.

A templom főbejárata a torony tengelyében álló, félköríves ajtón keresztül nyílik, de keleti homlokzat közepén is található egy bejárat, amely előtt korábban bejárati előcsarnok is volt. A háromemeletes toronytestet párkányok tagolják, főpárkányt cserép fedi. Vakolatívvel keretezett nyílásai faltükrökben állnak, a karzati ablak szegmensíves, a harangablakok félköríves záródásúak. A padlástér magasságában egy fekvőtéglány alakú nyílás van.

A templomhajó és a torony egyenes féloromzatokkal kapcsolódik, amelyek végén kővázák állnak. A hajó oldalfalait vakolat sávok osztják mezőkre, amelyekben vakolatívvel keretezett félkörív záródású ablakok nyílnak, alattuk könyöklő párkányként falhorony fut végig. A végfalon körablak található.

A síkmennyezetes templomtér nyugati oldala közepén áll egy faoszlopra támaszkodó katedra (szószék), felette csillagdíszes hangvető. A kovácsoltvas korlátú, egyenes szószéklépcső előtt áll a Mózes-szék és a vörösmárvány úrasztala. A déli oldal mentén fakarzat húzódik.

A templom hímes elemei: padelőlapok és karzatmellvédek (jelenleg lefestve). 
A templom korábbi (17. és 18. századi eredetű) faszerkezetű templomok helyén épült. A legkésőbbi egy 1770-ben készített fatemplom volt, amelynek elbontása után emelték 1851-ben a jelenlegi klasszicizáló, későbarokk stílusú épületet. Hímes elemei valószínűleg a korábbi fatemplomba készülhettek. 

Kazincbarcika-Felsői Református Templom

Az északi településrész, Felső-Barczika főutcájának kiteresedésében álló, keletelt, egyenes záródású, egyhajós, keleti tornyos templom, amelynek déli homlokzata előtt bejárati előcsarnok található.

A toronyaljon lévő, egyenes záródású ajtón keresztül nyílik a templom bejárata, felette kisméretű félköríves ablak áll. A főpárkány felett körablak található. A harangablakok félköríves záródásúak. A toronytestet lizánák keretezik. A torony tagolt főpárkányát festett órák szakítják meg, efelett szoknyás gúlasisak áll. A templombelső kékre festett kazettás mennyezetét, szószékkosarát és a templom két végében álló karzatok mellvédjét aranyszínű, szögletes minták és csillagok ékesítik.

A templom egyes falrészletei már a 12. században állhattak, de a jelenlegi templom valószínűleg 15. századból való. A hitújítás után a református gyülekezet használta. Az 1600-as évekre romos állapotba került, de az 1700-as évek első felében újjáépült. 1791-ben barokk stílusban átalakították. Ekkor egy fa tornyot is építettek mellé. 1882. július 10-én leégett az egész falu, így a templom és a harangláb is a tűz martaléka lett. 1883-ban, bár még torony nélkül ugyan, de újjáépítették a templomot. 1891-ben épült a keleti homlokzat elé az új torony. 1931-ben állították az I. világháborús emlékművet a templom elé.

Kázsmárki Református Templom

A település keleti oldalán, útkereszteződés kiteresedésében álló, keletelt, támpillérekkel gyámolított, egyhajós, poligonális záródású templom, amelynek nyugati oldala előtt gúlasisakos torony áll. Homlokzatát a déli oldalon nagyméretű, csúcsíves ablakok törik át.
A boltozott templombelsőben az egykori szentélyrészt és a hajót köríves diadalív választja el, ennek jobb szárára támaszkodik a barokk szószékkorona és a vörösmárvány szószékkosár. Két végében festett kazettás mellvédű fakarzatok állnak.
A templom gótikusban a 14. században épült, 18-19. században átépítették. Festett karzatmellvédjei 1760-ból valók.

Kecskeméti Református Templom

Kecskemét belvárosában, a Kossuth tér északkeleti oldalán, a Városházával szemben elhelyezkedő, északkelet-délnyugati tengelyű, téglalap alaprajzú, kéthajós, egyenes záródású templom, amelynek északkeleti homlokzata előtt órapárkányos, laternás sisakú, sarkain támpillérekkel gyámolított torony emelkedik. A templom délkeleti homlokzata középén bejárati előépítmény található. A templom délnyugati homlokzata előtt, valamint északnyugati oldala mellett, és északkeleti homlokzatától jobbra az 1910-es évek körül épült, U alaprajzú, historizáló bazár áll. A torony délkeleti oldalán alacsonyabb toldaléképület, bábos attikával, füzérdíszes fejezetű ión oszlopokra támaszkodó, íves szemöldökpárkány alatti kapunyílással. A torony főhomlokzata közepén ión oszlopokra támaszkodó vízszintes szemöldökpárkányú kapu áll, fölötte építési emléktábla 1684-ből. 

A dongaboltozatos templomhajó középen hat ion fejezetű oszlop emelkedik, amelyek a teret hét szakaszra tagolják. Az északkeleti és északnyugati oldalak mentén kétemeletes pillérek által tartott, mellvédes karzat áll. A hosszoldalakon félköríves záródású ablakok nyílnak, középső szakaszban pedig dongaboltozatos bejárat. A padok: 1759-ből, illetve 1802-ből, a szószék 1791-ből való.  Orgonáját az Angster-gyár készítette 1890-ben. 

1568-ban épült a reformátusok első temploma fából, ami 1658-ban gyújtogatás miatt leégett, de 1683-ban újjáépítették. A bejárati előépítmény 1728-ban készült. 1787-1790 között Fischer Boldizsár tervei szerint átépítették, falait, tornyát megmagasították, fakarzatát kőkarzatra cserélték, s ekkor készült a kéthajós belső tér is. A templomot az 1911-es földrengés után vasbeton szerkezettel átboltozták (építész: Uy Károly). A bazársor 1877-ben épült (építész: Pártos Gyula), ekkor bontották el az 1700-ban készült körítőfalat.

Kémesi Református Templom

A település központjában, a fő út kanyarulatában elhelyezkedő, észak-déli tengelyű, poligonális záródású, egyhajós templom, amelynek déli homlokzata előtt órapárkányos, párnatagos, laternás sisakú torony áll.
A templom főbejárata a torony tengelyében álló, lunettás ajtón keresztül nyílik. A háromemeletes toronytestet párkányok tagolják. Szalagkeretes nyílásai faltükrökben állnak, karzati ablaka köténydíszes, félköríves záródású, csakúgy mint a harangablakok. Köztük, a padlástér magasságában egy ovális alakú nyílás van.

A templomhajó és a torony homorú íves féloromzatokkal kapcsolódik. A hajó oldalfalait vakolat sávok osztják mezőkre, amelyekben szalagkeretes, félkörív záródású ablakok nyílnak. A végfalon ovális ablak található.
A síkmennyezetes templomtér nyugati oldala közepén áll a gazdagon faragott kosarú katedra (szószék), felette pelikánnal díszített koronás hangvető. Az egyenes szószéklépcső előtt áll a Mózes-szék és a fehérmárvány úrasztala. A déli oldal mentén festett mellvédű fakarzat húzódik.

A templom hímes elemei: kórusalj (18. század), karzatmellvédek (1826), szószéktámla. Festő: Gyarmati János.
Már a középkorban is templomos helynek számított a település, amely az Ormánság egyik kistérségi központja. Gyülekezete a 16. században vált refomátussá. Korábbi templomát egy, korábban a településen álló vár köveiből építették, ez azonban 1795-ben leégett. 1798-ban építettek új templomot, de ennek tornya még abban az évben ledőlt. 1801-ben építették újjá. Festett fakarzata 1826-ból való.