A falu főutcája mentén álló, keletelt, nyugati tornyos, eredetileg gótikus templom, amelynek déli oldalához cinterem kapcsolódik. A templom valószínűleg a 13. század végén, ill. a 14. század elején épülhetett, de első említése 1483-ból való, amely egy torony nélküli, hajóval, szentéllyel, sekrestyével és déli előcsarnokkal rendelkező épületről szól. A 16. században került a reformátusok birtokába. 1830-ban elbontották a félköríves záródású szentélyét és kelet felé bővítették, majd eléje 1863-ban klasszicista tornyot emeltek. Az 1999-ben folyt műemléki kutatás során a templombelsőben 14. századi falképek kerültek elő, amelyek Szent György és Szent Pál alakja mellett egy különleges szépségű Szent László-ciklust is ábrázolnak.
Középkori templomok a Tiszától a Kárpátokig. Szerk.: Kollár Tibor, Nyíregyháza: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft., 2013, 229-232.