Ugrás a tartalomra

Örökségtár

Kisszekeresi Református Templom

A település déli végén, a főutcától nyugatra, arra merőlegesen álló, keletelt, poligonális záródású, támpillérekkel gyámolított, torony nélküli, gótikus templom. Északi falához - a volt sekrestye helye fölött - tetőépítmény kapcsolódik. 

A szentély tengelyében tulipános, rozettás festéssel keretezett kis körablak, mellette két csúcsíves, mérműves ablaknyílás áll. A település első temploma a 12. és 13. század fordulójára datálható. A jelenleg álló épület ettől kissé északra az 1400-as évek végén épült. Drágffy János földbirtokossága idején, a 16. század közepén tért református hitre a gyülekezet, amely aztán átalakította templomát: a boltozatát és a diadalívét elbontották, a nyugati kaput befalazták. Valószínűleg a 17. századból származik a szentély körablaka körüli, leveles tulipánokból, valamint sokszirmú liliomos és küllős rozettákból álló festménytöredéke. 

Díszes szószékkoronáját 1771-ben Vasvári Ódor Gábor, a híres szatmári asztalosmester készítette. A templom déli oldalán, a faragott kőkeretes középkori kapu felett, a Rozsályi Kun család 17. századi epitáfiuma látható. A templom északkeleti falába stilizált rozettával díszített, kőoromzatos keretben lévő, reneszánsz szentségtartó mélyed. A templomtól délre szoknyás, galériás, zsindellyel fedett fa harangláb áll, ami az egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint 1732-ben épült, harangjának datálása: 1646.

 

Kiss Kálmán: A szatmári református egyház története. Kecskemét, 1878 Felhősné Csiszár Sarolta: Népművészetünk emlékei középkori templomaink falfestészetében a mai Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. In.: Hagyomány és változás a népi kultúrában. Szerk.: Szabó Sarolta. Jósa András Múzeum Kiadványai 58. Nyíregyháza, 2005.

Kistótfalui Református Templom

A település központjától délre, az utcavonalra merőlegesen elhelyezkedő, megközelítően kelet-nyugati tengelyű, egyenes záródású, egyhajós templom, amelynek nyugati homlokzata elé kissé kilépő órapárkányos, gúlasisakú torony áll.

A templom főbejárata a torony tengelyében álló, félköríves záródású, záróköves, kőkeretes ajtón keresztül nyílik. A zárókövön az építési évszám olvasható. A háromemeletes toronytestet cseréppel fedett főpárkány és osztópárkány tagolja, széleit pilaszterek keretezik. A karzat szinten félköríves záródású ablak nyílik. A padlásszinten körablak van, a szalagkeretes harangablakok félköríves záródásúak. 

A templomhajó és a torony homorú féloromzatokkal kapcsolódik. A hajó oldalfalai tagolatlanok, 3-3 félköríves ablak töri át őket. A végfalon körablak található.

A csehsüveg boltozatú templomteret széles, pilaszterekkel alátámasztott hevederek tagolják szakaszokra. A nyugati oldalfalon nyerstégla alapon álló, alacsony magasságú, köríves kosarú szószék van, mellette magastámlás Mózes-szék, előtte  szekrényszerű úrasztala helyezkedik el.

A nyugati oldal előtt pillérekkel alátámasztott, árkádíves, falazott karzat emelkedik, melyeknek mellvédje a középső árkádív felett ívesen előredomborodik. Mellvédjét stilizált csillag, nap és hold vakolatdísz ékesíti.
A klasszicizáló késő barokk stílusú templom 1833-1838 között épült. Építőmestere: Friedrich Krüger volt, a faragott padokat 1833-ban Joseph Thiely készítette.

Kisújszállási Református Templom

A település központjában emelkedik egy észak–déli tengelyű, háromhajós, késő barokk templom, amelynek északi oldalát íves záródás, déli homlokzatát pedig támpillérekkel megerősített torony határozza meg; keleti és nyugati oldalán előcsarnokok kapcsolódnak hozzá, a torony legfelső szintjén pedig tűzkiáltó erkély található. A belső tér háromhajós elrendezésű, csehboltozatokkal fedett, mind a négy oldalán négyzet alaprajzú pilléreken és kosáríves árkádokon nyugvó karzatokkal. A karzatok falazott mellvédjét fűzérdíszek ékesítik. A keleti előcsarnok síkfödémes, a nyugati csehboltozatos, a torony alatt dongaboltozat húzódik. A templom padlózatát kelheimi kő és tégla burkolja, a nyílászárók eklektikus ajtók és öntöttvas ablakok.

A keleti oldalon áll a díszes kialakítású, klasszicista falazott szószék és szószékkorona, amelyek a 19. század első felében készültek, és az egyik karzatpillér mellett kaptak helyet. A szószéket bábos korlát övezi, ezen belül található az 1896-ból való vörös mészkő keresztelőmedence. A festett padok a 18. század végén készültek, és a templom egyik legértékesebb berendezési csoportját alkotják.

A gyülekezet első, még provizórikus temploma a 18. század elején épült, amelyhez 1741–1743 között tornyot emeltek. A következő templom 1748 és 1755 között készült, majd 1788-ban épült fel a ma is álló épület Rabl Károly tervei szerint. 1828-ban villámcsapás következtében leégett, de még ugyanabban az évben helyreállították. Az előcsarnokok 1888-ban épültek. A templom első orgonáját 1874-ben Jónás István nagyváradi orgonaépítő készítette, amely 1913-ig szolgált, ekkor vásárolt a gyülekezet új hangszert Rieger Ottótól. Az I. világháború rekvirálásai során 1918-ban 58 darab, összesen 117 kg fémsípot kellett kiszerelni az orgonából, amelyeket az Országos Fémközpont vett át; a hangszer végül csak 1966-ban esett át teljes felújításon.

A templom építéstörténete jól mutatja Kisújszállás református közösségének kitartását és folyamatos megújulását: a többszöri átépítés, a villámcsapás utáni gyors helyreállítás és az orgona többszöri cseréje mind azt jelzik, hogy a gyülekezet mindig fontosnak tartotta temploma méltó fenntartását. A háromhajós elrendezés és a négyoldali karzatrendszer ritkaságnak számít az alföldi református templomok között, így az épület nemcsak helyi, hanem regionális szempontból is kiemelkedő érték.

Kisvárdai Református Templom

A település központjában, parkban szabadon álló, keletnyugati tengelyű, egyenes záródású, keleti tornyos eklektikus templom, melynek keleti főhomlokzata széleit lépcsőtornyok keretezik. A templomtorony a főhomlokzat előtt áll, és ez előtt egy, a főpárkány magasságáig emelkedő, összetett kapuépítmény helyezkedik el.

A helyi reformátusok 1782-ben kaptak engedélyt a templom építésére, mely 1803-ra el is készült. 1833-ban tették le a mai templom alapkövét, és még ebben az évben fel is építették. 1871-ben a torony sisakját - a helyi elnevezés szerint - “helvetiai, kálvini hegyes” formájúvá alakíttatták át Tutkovics Jánossal. 1897-ben történt felújítási, észak-déli irányú bővítési munkák után alakult ki a templom jelenlegi formája. 

A közel négyzetes alaprajzú templomtér nyugati végfalánál áll a Mózes-székekkel egybekomponált, elegánsan díszített szószék-együttes. A tér további oldalain öntöttvas oszlopokkal alátámasztott karzatok futnak végig, amelyeknek tartógerendáját indadíszes motívum ékesíti. A keleti oldali karzaton található orgonája 1882-ben készült.

Kölcsei Református Templom és Harangláb

A Túr ágai által körbeölelt település központi útkereszteződése mellett álló, keletelt, poligonális záródású, támpilléres, kőtorony nélküli, késő-gótikus templom. Déli oldalán egy újkori előcsarnok áll. A templom a 15. században a Kölcsey család támogatásával épült, akiknek egészen 1830-ig volt birtokában a falu. Középkori jellegét ma is sok részletében őrzi, annak ellenére, hogy 1768-ban elbontották a belsőterét megosztó diadalívet, szentélyének hálóboltozatát, valamint sekrestyéjét. Ez utóbbi ajtajának kőkerete még felfedezhető az északi falon. Ugyanakkor megmaradt a gazdagon díszített pasztofóriuma, - körülötte egy figurális falképtöredék - vállköves kialakítású kettős ülőfülkéje, csúcsíves, mérműves ablakai és díszes déli kapuja. Nyugati bejárata jelenleg látható formájában rekonstrukció eredménye. A templom szószékkoronája és a karzatmellvéd Vasvári Ódor Gábor mestermunkája. A hosszanti táblákból álló, sarokpontjainál forgóval díszített famennyezete közepén mennyezetkoporsó van elhelyezve. A templom nyugati oldala előtt álló, szoknyás, fűrészelt mellvédes, galériás fatornyot 1794-ben Garda András és Farkas János ácsok készítették.

Kölesdi Református Templom

A település központjában, dombon, a lelkészlakkal közös telken szabadon álló, egyhajós, poligonális záródású templom, délkeleti homlokzata elé kilépő toronnyal. 

A toronyaljba nyíló, záróköves díszű, füles kialakítású, kőkeretes kapu felett latin nyelvű kőtábla van elhelyezve építési felirattal és évszámmal. A délnyugati oldalhomlokzat középtengelyében hasonló kőkeretű kapu áll. A síkfödémes templombelső mindkét végén pilléres, kosáríves árkádú, falazott karzat áll, a délkeleti oldalon található az orgonakarzat. A délnyugati hosszoldal mentén helyezkedik el a falazott, íves mellvédű szószék felette díszes szószékkorona emelkedik. 

A templom 1788-ban épült késő barokk stílusban. Berendezése a 18. század végéből való. 1902-ben lett felújítva, ekkor készült a szecessziós stílusú toronysisakja.

Kömlődi Református Templom

A község két főútvonalának találkozásánál, saroktelken, szabadon álló, egyhajós, téglalap alaprajzú, nyeregtetős templom, keleti homlokzata előtt toronnyal.   

Téglalap alaprajzú templom szegmensíves lekerekített sarkú kőkeretes bejáratához három lépcső vezet. A bejárat fölött kis kiülésű egyenes párkány, a homlokzatot saroklizénák keretezik, közöttük bemélyülő tükörfelület. Az oldalsó két homlokzaton szintén páros lizénasávok keretezik a sarkokat, a tagolt főpárkány fölött a homlokzat ferde, tükörfelületekkel és kővázákkal díszített oromfalakkal kapcsolódik a toronyhoz, a lemetszett sarkok mellett lizénák keretezik a toronytestet. A második szinten félköríves fekvő kórusablak, az osztópárkány felett négy félköríves harangablak van óraíves párkánya felett bádoggal fedett párnatagozatos toronysisak zárja le. Oldalhomlokzatain lizénákkal tagolt tükörfelületekben 3-3 ablak, egyenes záródású hátfalán középen egy keretezetlen szegmensíves záródású ablak áll, alatta egy bejárati ajtó.  

A toronyaljból lépünk az egyszerű kialakítású, síkfödémmel fedett belső térbe, a bejárattal szemben az egyenes hátfal elé épült a két karcsú faoszloppal alátámasztott fa karzat, mellvédjét aranykeretes négyzetes tükrök díszítik, középen egy-egy rozettával. Bal oldalon fa szószék, felületeit hajlított ornamentikával kialakított tükrök díszítik, rokokó stílusú, az 1760-as évekből való. Márvány keresztelőkútja szintén a 18. sz. végén készült. 

A templom a 18. sz. második felében 1760 körül épült késő barokk stílusban, később 1829-30 körül épült hozzá a négyszögletes, homlokzat elé lépő torony 1829-30-ban épült. A berendezésből az 1760-ban készült rokokó szószék és a 18. sz. végi keresztelőkút még eredeti, a karzat és a padok valószínűleg a 19. sz. elejéről valók, klasszicizáló stílusúak.

Korláti Református Templom

A település központjában, a Szerencs-patak mellett álló, kőfallal körülvett, keletelt, támpilléres, nyugati tornyos, sokszögzáródású, gótikus templom, amelynek homlokzatát a déli és a szentély felőli oldalon nagyméretű, gazdagon faragott, mérműves ablakok törik át. A 14. században épült gótikus templom jórészt máig megőrizte középkori jellegét. Egy 18. század végi felújítása során alakították ki a déli oldalon nyíló kőkeretes bejáratát, melynek zárókövére az 1816-os évszámot vésték. Korábbi fa harangtornya helyett 1925-ben építettek kőtornyot a nyugati homlokzat fölé, amelyet összetett vonalú, laternás sisak koronáz. A toronyban lakó, védett műtárgyként nyilvántartott harang a 15-16. századból való. A templomhajó mennyezete deszkával fedett, falazata a történeti templomokra jellemző kanálhátas technikával van vakolva. Karzata és orgonája a 20. század elejéből való. A szentély kétszakaszos csillagboltozatának bordázata szürke drachitkőből van kifaragva, északkeleti falán reneszánsz festéssel keretezett szentségház látható.

 Műegyetemi Digitális Archívum

Kőröshegyi Református Templom

A település főutcájától beljebb álló, kelet–nyugati tengelyű, poligonális záródású templom keleti homlokzata fölött emelkedik a torony, amelyet lizénák, faltükrök és gazdag vakolatarchitektúra tagol. A keleti és déli homlokzaton félköríves záródású, szalagkeretes kapuk nyílnak, eredeti szárnyakkal és vasalatkőkokkal; a keleti kapu zárókövén az 1818-as építési évszám, lunettájában pedig emberarcú, faragott napmotívum látható. 

A torony karzatszintjén félköríves, a főpárkány és az osztópárkány között szegmensíves ablak áll, legfelül pedig minden oldalon félköríves harangablakok nyílnak, amelyeket ión pilaszterek kereteznek. Az órapárkány fölött párnatagos, laternás sisak emelkedik, rajta 1926-os évszámmal. A templomhajót és a tornyot homorú ívű féloromzat kapcsolja össze, szélén kővázákkal. A csehboltozatos belsőtér mindkét végében falazott karzat található: a keleti orgonakarzat ívesen előredomborodó, kosáríves nyílású mellvéddel, a nyugati karzat pedig kétpilléres, alul három kosáríves nyílással.

A templom 1813 és 1818 között épült, a helyi földesúr, Széchenyi Ferenc jelentős támogatásával, aki 35 000 téglát és további 350 000 tégla kiégetéséhez szükséges tűzifát biztosított. 1862-ben tűzvész pusztította el a templom tornyát, a toronyórát, az orgonát és a harangokat, de 1870-re mindent újjáépítettek, 1877-ben pedig új orgona is került a karzatra. A gyülekezet története azonban jóval korábbra nyúlik vissza: már 1619-ben volt református lelkésze és rektora, és a török hódoltság idején is állt itt református templom. A 17–18. században többször építettek ideiglenes fatemplomot, amelyek rendre elpusztultak, így a hívek 35 éven át a prédikátor házának udvarán, „leveles ágakból csinált épület alatt” tartották az istentiszteleteket. A templomépítés jogát II. József 1783-ban engedélyezte, és az első kőtemplom 1784–1786 között készült el, amelyet később a mai, nagyobb méretű templom váltott fel.

A templom berendezései között népies faragású szószék, ón úrasztali edények (1710, 1788, 1863), valamint 1725-ből való kenyérosztó tál található. Az úrasztali terítők 1700 és 1900 között készültek, közülük az 1898-as bordó posztó, arany rojttal, különösen értékes. A harangok története is gazdag: a 18. század közepétől több generáció harangjai szolgálták a gyülekezetet, a tűzvész utáni új harangokat pedig 1870-ben öntötték, majd az I. világháború rekvirálásai miatt 1916-ban kettőt elvittek, amelyeket 1922-ben pótoltak. A templomot az 1970-es években tatarozták, 1984-ben emléktáblát helyeztek el a kufsteini rabként szenvedett Gaál György lelkész tiszteletére, 2007-ben pedig parkosították a templomkertet.
 

Kórósi Református Templom

A település főutcájától délre, arra merőlegesen álló, észak-déli tengelyű, egyhajós, poligonális záródású templom, amelynek déli oldalához hagymasisakos torony kapcsolódik.

 A mennyezet kazettáit, a két karzat és a padok előlapjait gazdag színvilágú növényi ornamentika és református jelképek ékesítik, melyek Gyarmati János vajszlói mester keze munkái. 

Egy korábbi faszerkezetű templom helyébe épült 1792-ben. Néhány évtized elteltével már szűknek bizonyult, mivel a gyülekezet létszáma megháromszorozódott, és ezért 1834-ben a templomhajót meghosszabbították.