Örökségtár

A település északi oldalán, a Holt-Bodrog mellett, az utcára merőlegesen, az utcafronttól beljebb szabadon álló, észak-déli tengelyű, rövid oldalain poligonális záródású, egyhajós templom, amelynek keleti homlokzata közepe előtt gúlasisakos torony áll. 

A templom főbejárata a torony tengelyében álló, félköríves záradékú ajtón nyílik, felette keretezés nélküli körablak látható. A templomhajó oldalait félköríves záródású, keretezés nélküli ablakok törik át, a harangablakok is hasonló kialakításúak. A síkmennyezetes templombelsőt fehérre mázolt deszkázat fedi. Karzata nincs, berendezése jelenkori. 

A késő barokk templom 1785-86-ban épült. 1875-ben fatornyot építettek a templom elé, amely 1956-ig állt, ekkor építették a templom keleti oldalának közepéhez a kőtornyot.
A 350 kg-os (80 cm) harangot Szlezák Ráfael öntötte Rákospalotán, felirata: „Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket. Zsid. 3:13. Készült Isten dicsőségére az alsóberecki református gyülekezet tagjainak áldozatkészségéből az Úrnak 1958-ik esztendejében…”  A 75 kg-osat (49 cm) Gombos Lajos Őrbottyánban, felirata: „1646-ban készült Eperjesen. 1980-ban átöntette és megnövelte az alsóberecki református gyülekezet…”

Település főútja mentén álló, keletelt, egyhajós, poligonális záródású, támpillérekkel gyámolított templom, amelynek kontyolt nyeregteteje nyugati részén kicsiny huszártorony áll. Bejárata a nyugati oldalon nyílik.

A gótikus eredetű templom a 15. században épült. 1773-ban került a református gyülekezet birtokába, akik 1734-ben felújították. Festett famennyezetén is az 1734-es évszám olvasható, és ebből az időszakból származik faragott koronájú, falazott szószéke is. Padjai 1820-ból valók, harangja 1640-ből. 

A templomot 1938-ban megújították.

A település központjában álló, keletelt, támpillérekkel gyámolított, románkori eredetű templom. A téglalap alaprajzú hajóhoz egy keskenyebb, alacsonyabb, megközelítőleg négyzetes, egyenes záródású szentélyrész csatlakozik. A templom nyugati bejárata fölött szerény méretű huszártorony áll. A hajó déli oldalán három románkori résablak, két gótikus ablak, a szentély déli és keleti oldalán pedig egy-egy kisebb, keskeny gótikus ablak látható. Szintén a hajó déli oldalán egy befalazott kőkeretes ajtónyílás is van. A templom bejárata a nyugati főhomlokzaton lévő újkori ajtón keresztül nyílik, felette kis ablak. A hajó famennyezetes, a szentélyt öntött, kő dongaboltozat fedi. 

A templom alaprajzi elrendezése, méretei, a hajó és a szentély arányai, a szentély dongaboltozata, keskeny, gótikus ablakai, valamint a templom külső megjelenése, tömege arra utal, hogy a templom építése 13-14. század fordulóján történt. A templomot a 15. században gótikus stílusban átépítették. A reformációban a templom és a nép reformátussá lett, azóta református a templom. A templom 1857-ben leégett. A tűz után vették észre, hogy képek lehettek a vakolat alatt, de ezeket a mai napig nem tárták fel. A templomot 1858-ban újjáépítették. A szentély északi falában egy vasszekrényben őrzik Kis Borbála portréját, aki 1874-ben Abaújkéren tartózkodott szüleinél látogatóban, amikor egy ott pusztító tűzvészben gyermekével együtt megégett. Édesanyja adományt tett az egyháznak, hogy helyezzék el a templomban gyermeke képét. 

A település központjában, útkereszteződés kiteresedésében elhelyezkedő, észak-déli tengelyű, poligonális záródású, támpillérekkel gyámolított egyhajós templom, amelynek északi homlokzata előtt törtívű, összetett sisakú, élszedett torony áll. Keleti oldalát későbbi keresztház bővíti.

A templom főbejárata a torony tengelyében álló, egyenes szemöldökű, kőkeretes záradékú ajtón nyílik. A toronyaljat a hajótól rombuszmintás barokk ajtószárny választja el. A torony első szintjén, három oldalon szemöldökgyámos ablakok állnak. A templomhajó oldalait félköríves záródású, keretezés nélküli ablakok törik át, a harangablakok is hasonló kialakításúak. A síkmennyezetes templombelsőt lambéria fedi. Két végében oszlopokon nyugvó, árkádíves karzatok állnak, a déli oldalon bábos korláttal, az északi oldalon plasztikus vakolatdíszítésű, tömör korláttal. A bővítményben nagyméretű orgonát helyeztek el, előtte alacsony szószék áll.

A településen élő nagyszámú reformátusság 1752-ben építhette fel barokk templomát, miután a középkori eredetű templomot elvették tőlük. A templom 1864-ben leégett, de nem sokkal később újjáépítették. 
A 19. századi négy harangja közül a 700 kg-ost 1915-ben rekvirálták, felirata ez volt: „A szántói ref. keresztyén egyháznak öntetett az 1775-ös évben, a meghasadt harang nagyobbíttatott 1851-ben, Schaudt András által Pesten.” 1917-ben rekvirálták a két kisebb harangot. (A legnagyobb azért maradt meg a mai napig, mert nem fért ki a templomablakon.) 1923-ban új harangot öntettek, de azt 1944-ben rekvirálták.
A 780 kg-os (104 cm) harang felirata: „Isten dicsőségére öntette a szántói és czekeházai ev. ref. egyház egyes híveinek buzgó adakozásából. Öntötte Schaudt András Pesten,1851.”

A falu délkeleti oldalán, kis dombon álló, keletelt, támpilléres, poligonális záródású gótikus templom, amelynek nyugati oldala előtt nyolcszögű, gúlasisakos, neogótikus torony áll. A település egykor a vármegye központját jelentő ispánságnak adott otthont. A templom egy korábbi, a vár területén épült templom köveinek felhasználásával egy kis románkori templom helyére épült 1323-ban. A templomhajóban és a szentélyrészben látható, Szent Mártont, Szent Mihályt, Szent Bertalant, valamint a 12 éves Jézust ábrázoló freskótöredékek ebből az időszakból valók. Királyi adományként a településen földbirtokossá váló Perényi családnak köszönhető a reformáció elterjedése 1530 táján. Perényi Borbála 1580-ban alapította az abaúji egyházközséget, ebből a korszakból származik egy általa készíttetett, aranyozott ezüstből való úrvacsorai kehely. A templomot többször is átépítették a századok során, a legutolsó jelentős átalakítása 1866-ban történt, amikor kőtornyot emeltek eléje. A hajó jelenleg síkmennyezetes, de korábban boltozott volt hasonlóképpen szentélyéhez, ahol a bordaívek két, csillagos zárókőben találkoznak. A szentély falában két szentségtartó fülkét is láthatunk, végfalának tengelyében mérműves ablak áll. Faragott kőszószéke 1652-ben készült, 1806-1807-ben pedig berendezése. Jelenlegi kerítőfala 1793-ban épült, amely így a temetőkertet is övezi. 

Bartos György – Farbakyné Deklava Lilla: Abaújvár, református templom In.: Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2003/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2003)

A település déli végében épült, szerény méretű, egyeneszáródású, kőtorony nélküli, románkori templom, amely elé dolngaboltozatos előcsarnokot építettek. A templomhajót fedő nyeregtetőn kicsiny ácsolt huszártorony áll. A templom a tatárjárás utáni években létesült, amikor a pusztítás után újból benépesült Borsod megyének ezen területe. A téglalap alaprajzú, síkmennyezetes hajó és a négyzetes alaprajzú, dongaboltozatos szentély falait a déli oldalon íves záródású ablakok törik át. Diadalíve félkörzáródású. Amikor a templomot 1928-ban renoválták, egy páncélos alakot és egy szentet ábrázoló festménytöredék került elő, amelyet később lemeszeltek.

A település központjában, egy útkereszteződés mellett, kis magaslaton, körbekerített telken áll a keletelt, egyhajós barokk templom, melynek nyugati homlokzata előtt nyolcszögű gúlasisakos torony magasodik. A templom déli homlokzatához két, négyzetes alaprajzú előcsarnok csatlakozik, a keleti homlokzat sarkait és közepét egy-egy támpillér támasztja meg. 

A templom telkének délnyugati sarkán az L alaprajzú, földszintes parókia, a délkeleti, útkereszteződésre néző sarkán pedig a szintén L alakú, földszintes iskolaépület található. A templom egy korábbi, 13. századi templom felhasználásával épült 1742-ben, majd az idők folyamán többször is bővítették. Tornya 1802-ben épült, melyet 1879-ben megmagasítottak. A parókia és iskola a 19. századból származhatnak. A templomhajó két végén vasoszlopokon nyugvó fakarzatok állnak. Az 1879-ben készült Mózes-szék és szószék együttese az északi oldal közepén helyezkedik el. Előttük áll az 1900-ból származó fehérmárvány úrasztala és keresztelőkút.

Az Adásztevel központjában, a főutca kiszélesedő szakaszában álló református templom a település egyik legjellegzetesebb építészeti eleme. Az épület északnyugat–délkelet irányú tengelyre szerveződik, záródása egyenes, amely a 18. századi protestáns templomépítés tipikus megoldása. A főhomlokzat elé emelt, órapárkányos és párnatagos sisakkal fedett torony hangsúlyos vertikális eleme a faluképnek.

A templomhajó homlokzatain két szinten sorakoznak a fűzött vasrácsos ablakok: a földszinten téglány alakú nyílások, az emeleten pedig félköríves záródású ablakok biztosítják a természetes megvilágítást. A torony tükrös tagolású főhomlokzatának középtengelyében található a zár- és vállköves, kőtokos bejárati ajtó, amely fölött tagolt szemöldökpárkány húzódik. E fölött téglány alakú karzatablak, majd a főpárkány felett körablak jelenik meg. A torony legfelső szintjén félköríves záródású, kőkeretes harangablakok láthatók. A toronytest homorú féloromzatokkal csatlakozik a templomhajóhoz, ami ritkább, barokk hatású megoldás a vidéki református templomok körében.

A templom délkeleti véghomlokzatán középen szegmensíves záródású ajtó nyílik, amely a liturgikus tér másodlagos megközelítését biztosítja.

A belső tér meghatározó eleme a gerendás deszkamennyezet, amely a 18–19. századi dunántúli református templomépítés egyik jellegzetes szerkezeti típusa. A hajó három oldalán faragott, fejezetes faoszlopokra támaszkodó, kazettás mellvédű karzatok futnak végig. A karzatok oszlopai egyben a födémet hordozó mestergerendákat is alátámasztják, ami a templom szerkezeti stabilitását és térarányait is meghatározza.

A templom építéstörténete különösen figyelemre méltó. A jelenlegi épületet 1753-ban emelték, részben a település középkori, boltozott szentélyű Szent András-templomának felhasználásával. A középkori eredetű falak beépítése jól illeszkedik ahhoz a gyakorlathoz, hogy a protestáns közösségek a 18. században gyakran alakítottak át vagy bővítettek meglévő templomokat. A torony építését a források 1810 és 1815 közé teszik, ami arra utal, hogy a gyülekezet a 19. század elején jelentős anyagi erőforrásokkal rendelkezett. A templom mai formáját az 1860-as tűzvész utáni helyreállítás során nyerte el, ekkor egységesítették a homlokzati kialakítást és a toronysisak formáját is.

A templom a település történeti magjának meghatározó eleme, és a helyi református közösség több évszázados folytonosságát jelképezi. Építészeti értékei és történeti jelentősége miatt a magyarországi műemléki nyilvántartásban is szerepel.

A település központjában, a fő út mentén elhelyezkedő, északkelet-délnyugati tengelyű, poligonális záródású, egyhajós templom, amelynek délnyugati homlokzata előtt órapárkányos, gúlasisakos torony áll.

A templom főbejárata a torony tengelyében álló, szegmensíves ajtón keresztül nyílik, de délkeleti homlokzat közepén is található egy bejárat. A háromemeletes toronytestet párkányok tagolják, főpárkányt cserép fedi. Szalagkeretes ablakai faltükrökben állnak, a karzati szegmensíves, a padlástéri körablak, a harangablakok félköríves záródásúak.

A templomhajó és a torony íves oromfallal kapcsolódik. A hajó oldalfalait faltükrökben álló, szegmensíves, szalagkeretes ablakok törik át, a végfalon körablak található.

A síkmennyezetes templomtér torony felőli végében L alakú fakarzat áll, a szószék az északnyugati fal közepén helyezkedik el, felette hatszögletű korona áll. A Mózes-szék a szószék lépcső elé van helyezve, előtte fehér márvány úrasztala áll (a régebbi asztalszekrény a templom végében található).

A templom hímes elemei: karzat, karzatalj, -mellvéd és -feljáró, a szószék, Mózes-szék, úrasztala. Ezek a 18. század elejétől 1837-ig három periódusban készültek későreneszánsz és rokokó stílusban. 
A vörös, kék és sárga festékkel festett virágok, rácsmotívumok között látható Noé bárkája, vagy a Krisztust jelképező, értünk önmagát feláldozó, vérével fiókáit tápláló faragott pelikán madár. A mennyezet kazettáiból csak kettő maradt, a nagy becsben őrzött pelikános és egy rozettás tábla. Festő: Száitz Jákób.

A templom 1843-47 között épült klasszicizáló késő barokk stílusban.

A főút mentén álló, keletelt, oromzatos, nyeregtetős, torony nélküli románkori eredetű templom. Az épületbe az északi oldalhoz toldott előtéren át juthatunk be. A tetőteret vakolt, sík mennyezet zárja le. A templomot középkori fal veszi körül, ezen belül volt a középkorban a temető.

A jelenlegi templom elődje a 12-13. században épült, melynek bejárata és két kis ablaka megmaradt a déli falban. Az előző templom padlószintje egy méterrel mélyebben volt a mainál. A templomot 1785-ben bővítették keleti irányba és alakították mai formájára, ekkor épült az északi, bejárati előcsarnok is. 1858. április 20-án nagy tűzvész támadt, amelyben a templom és a falu házai majdnem mind leégtek, ekkor pusztult el kazettás famennyezete is, amelyet Bede Pál és legényei készítettek. 1861-64 között építették újjá a templomot. 1944 végén a községet elérte a front, a templom hadikórházként működött. Berendezését szétrombolták, a szószéket, szószék-koronát, mózesszéket, padokat, karzatokat elégették. A háború után olyannyira elszegényedett a lakosság, hogy a gyülekezetnek nem volt pénze a kazettás mennyezet helyreállítására, a templom síkmennyezetet kapott, a jelenlegi berendezés pedig fokozatosan, a hívek adományaiból állt össze.