Örökségtár

A település központjában, a Gelénesi-csatorna partján álló, keletelt, torony nélküli, egyenes záródású gótikus templom. A szentélyén és déli oldalán csúcsíves ablakok állnak. A templomnak két bejárata van, a nyugati oldalon egy vimpergával keretezett, délen egy egyenes záródású kőkeretben lévő, szemöldökgyámos kapu nyílik. 

A templomot valószínűleg 1289 és 1334 között a Gutkeled nemzetség Farkas ága építtette, ezért is láthatjuk a szentély zárókövén a nemzetség címerét. 1565 óta használják a reformátusok. 1769-ben készült festett mennyezete, karzata és szószéke, amelyek így a legkorábbinak számítanak a Felső-Tisza-vidéken. Síkmennyezetes hajója csúcsíves diadalívvel kapcsolódik boltozott szentélyéhez. A templombelsőt nemrégiben helyreállított virágmintás festés díszíti. 

Az egykori szentély északi falán megtalálható a kőkeretes sekrestyeajtó, mellette egy csúcsíves pasztofórium, déli falában pedig ülőfülke. A templomtól északra impozáns fa harangtorony áll. A karcsú, alul szoknyás, felül nyitott galériás, zsindellyel fedett torony gúlasisakját fiatornyok díszítik. Valószínűleg 1691-ben épülhetett.

A település egykori központjában álló, keletelt, sokszögzáródású, támpilléres, késő gótikus templom, melynek nyugati oldala előtt robusztus méretű, nyolcszögletű, órapárkányos, barokk torony emelkedik, tetején hagymasisakkal. A templomot a Báthori család építtette a 15. század második felében, ezért is fedezhetjük fel sárkányos címerüket az egykori szentély hálóboltozatának zárókövén. 

Az épület annak ellenére megőrizte középkori értékeit, hogy 1662-ben német katonaság, 1717-ben pedig tatárhad pusztította, ezt követően 1784-ig romosan állt. A templombelső egyediségét a bordás hálóboltozat, valamint az ablakok és a csúcsíves diadalív körüli - a reformáció korából származó - színes festés adja. Szintén ebből a korszakból való a keleti karzat által már részben takart, leveles koszorúval keretezett falkép, amely a bűnbeesés történetét meséli el. 

A műemléki helyreállítás során sikerült még tíz latin nyelvű felirattöredéket is feltárni. 1794-ben készült a keleti karzat és a szószékkorona, amely Vasvári Ódor Gábor remeke. Az L alakú nyugati karzat 1806-ból való. A tornyot 1819-1823 között építették, egy korábbi fa harangláb helyére.

A település központjában, szabadon álló helyzetben emelkedik a megközelítően kelet–nyugati tájolású, egyhajós barokk templom, amelynek délkeleti homlokzata előtt enyhén előrelépő torony áll. A hajó félkörívesen záródik, déli oldalán pedig bejárati előtér kapcsolódik hozzá. 

A főbejárat a toronyaljba nyílik: aedikulás keretelésű, félköríves, kőkeretes kapu vezet a templomba. A karzatszinten félköríves záródású, szalagkeretes, könyöklős ablak látható, felette körablak, majd egy újabb félköríves nyílás következik. A torony legfelső szintjén mind a négy oldalon félköríves harangablakok sorakoznak, a tornyot az órapárkány fölött összetett vonalú sisak koronázza. A templom oldalhomlokzatai egyszerű kialakításúak, lábazattal és szalagpárkánnyal tagoltak, négy-négy szegmensíves ablakkal, a záródásnál pedig kör alakú, szalagkeretes nyílással. A déli előtér barokk kapuszárnyait vállköves, 1802-es évszámot viselő kőkeret fogja közre.

A templomhajó síkmennyezete festett, feltehetően az 1807-es kifestés idejéből származik, egyedi színvilággal. Az északi oldalon álló, nyolcszögletű talapzaton elhelyezett szószék és szószékkoronája a templom építésének korát idézi. A hajó mindkét végében festett mellvédű fa karzat található, rajtuk szépen faragott barokk zsoltármutatóval. 

Az orgona 1844-ben készült. A templom 1802 és 1807 között épült, tornyának sisakját 1907-ben alakították ki.

A templom különlegessége, hogy a barokk tömegformálás és a 19. századi átalakítások harmonikusan illeszkednek egymáshoz, így az épület több korszak stílusjegyeit őrzi. A festett síkmennyezet és a korai szószék együttese ritka értéket képvisel a környék református templomai között. A torony többszintű ablakkiosztása és a sisak összetett formája messziről is jól felismerhetővé teszi az épületet. A templom a település egyik legfontosabb történeti emléke, amely máig meghatározza Váralja faluképét.

A település történeti központjától északra elhelyezkedő, kelet-nyugati tengelyű, poligonális záródású, egyhajós templom, amelynek nyugati oldala felett hagymasisakos torony áll, déli oldalához bejárati előcsarnok kapcsolódik.

A torony nyugati oldalának tengelyében áll a templom főbejárata, felette egyenes záródású ablak nyílik. A főpárkány felett körblak látható. A torony osztópárkánya felett, minden oldalon félköríves záródású harangablakok nyílnak.

A templomtér mindkét végében fa karzatok állnak.

A  barokk stílusú templom 1743-ban a hívek közadakozásból építették fel. Felszerelési tárgyai a 17-18. századból valók.

A település főútja kiteresedésében álló, északnyugat-délkeleti tengelyű, támpilléres, egyhajós, romantikus–historizáló stílusú templom, amelynek délkeleti főhomlokzata előtt gúlasisakos torony, délnyugati homlokzatának tengelyében pedig bejárati előcsarnok áll. 

A torony alsó emeletén négy-, felette nyolcszögletű. Nyílásai félköríves záródásúak, bejárata feletti oromzata tört ívű. Belső tere két rövidebb oldalán található karzata négy-négy öntöttvas oszloppal készült. 

Szószéke és padjai a 19. század közepéről származnak. A 16. század közepétől már református felekezetű településnek temploma, lelkészlakja és iskolája is volt. A török háborúk végén a hívek 1690-ben új, paticsfalú, torony nélküli templomot emeltek. Tolnai Mihály lelkészsége (1773–1789) idején, 1787-ben már kőtemplomot is építhettek, kőtornyot csak 1808-ban emelhettek elé. Ezt követően nem sokkal új iskolaépületet tanítói lakást és parókiát is épített a gyülekezet. Az 1867-ben támadt tűzvészben a templom és a torony is kiégett. Ezt követően indult gyűjtésnek köszönhetően, 1870-ben már fel is szentelhették a ma is álló, Ney Béla pesti építész tervei alapján készült templomot.

A település déli oldalán, telekbelsőben szabadon álló, észak-déli tengelyű, nyeregtetős, szerény méretű templom, amelynek északi oldala előtt két pillérrel alátámasztott, sárortetővel fedett, modern torony áll. 

1856-ban épült az imaház, amelyhez tornyot 2013-ban emeltek, addig fa harangláb állt az utca mellett.

A főút mentén kialakult térben, szabadon álló helyzetben emelkedik a kelet–nyugati tájolású, egyhajós, egyenes záródású templom, amelynek keleti oldalán torony, északi és déli oldalán pedig bejárati előcsarnok kapcsolódik az épülethez. 

A keleti homlokzat előtt álló, négyszintes, lekerekített sarkú torony alsó szintjén egyenes záródású, szalagkeretes kapu nyílik, fölötte timpanonnal. A karzatszinten magas, szegmensíves, könyöklőpárkányos, szalagkeretes ablak látható, a torony két oldalán pedig az összetett párkányig futó lizénák húzódnak.

 Az attika felett szalagkeretes, zsalus körablak jelenik meg, a legfelső szinten pedig mind a négy oldalon félköríves, zsalus nyílások sorakoznak. A toronytörzset órapárkány zárja, fölötte párnatagos, laternás gúlasisak emelkedik. A torony homorú ívvel kapcsolódik a hajóhoz; az ívek tengelyében baloldalt ajtó és két négyzetes ablak, jobboldalt vakajtó és két vakablak látható. Az attika fölött szögletes volutás féloromfal köti össze a tornyot a hajóval, a voluták felett füzérdíszes vázákkal. Az oldalhomlokzatokat falsávok osztják hat mezőre, bennük félköríves, könyöklőpárkányos, guttás szalagkeretes ablakokkal. A második és harmadik tengely között helyezkednek el a bejárati előcsarnokok. A hátsó homlokzaton két félköríves ablak között egyenes záródású, timpanonos kapu áll, felette félköríves ablak.

A templomhajó hat szakaszos, csehsüveg boltozattal fedett, a boltozatot pillérkötegekről induló páros hevederívek tagolják. A hajó két végében falazott, árkádíves karzat áll, amelyeket vaskos pillérek tartanak, mellvédjeiket vízszintes faltükrök díszítik. A gazdagon faragott, koronás szószék a Mózes‑székkel egybeépítve, rejtett feljáróval 1828-ban készült.

A templom 1782–1783 között épült, egy ismeretlen aradi kőművesmester tervei alapján, a középkori előzmény egyes falrészeinek felhasználásával. Tornyát 1797–1798-ban emelték, amely eredetileg gyülekezeti magtárként is szolgált; építője Linzbauer, gyulai kőműves volt. 1825-ben nyugat felé bővítették, ekkor készült a nyugati karzat az orgonával, a pillérek és a boltozat, majd 1868–1869-ben megmagasították a tornyot.

A templom építéstörténete jól mutatja, hogyan alakult át a középkori eredetű épület egyre nagyobb, reprezentatívabb református templommá. A torony magtárfunkciója különleges sajátosság, amely ritkán fordul elő alföldi református templomoknál. A homorú toronykapcsolat és a füzérdíszes vázákkal ékesített féloromfal a templom egyik legkarakteresebb barokk részlete.

A település főutcájának keleti oldalán álló, keletelt, támpilléres, poligonális záródású gótikus stílusú templom, amelynek nyugati homlokzata előtt gúlasisakos torony áll. 1333-ban már létezett a templom tornya, és annak bélletes románkori kapuzata alapján feltételezhető, hogy már maga a templom is állhatott. 

A 15. században épülhetett a gótikus templomhajója, tornyát 1600 körül alakították a ma is látható formára. A templomot négy, csúcsíves ablak világítja meg, egy ötödik ablak a szentély végfalán be van már falazva. A templombelső síkmennyezetes, a szentélyben még láthatók az egykori boltozat vállkövei. 

A hajót és a szentélyrészt záróköves diadalív választja el, amelynek északi száránál áll a falazott szószék pelikános koronával. A nyugati falon fa karzat helyezkedik el, a keleti végén emelkedő orgonakarzatot 1934-ben építették. A templomot a középkorban temető vette körül, melynek körítőfala részben ma is áll.

A település főútjának nyugati oldalán álló, keletelt, nyugati tornyos, román kori templom. A templom tömege három részből áll: a félköríves szentély és a szentélynégyszög a 11-12. században, a főhajó a 13. században épült. A nyugati homlokzat előtt álló torony gótikus stílusban, a 14. században létesült. 

A templomtérbe a boltozott toronyalj csúcsíves átjáróin keresztül juthatunk be. Az eredeti, déli oldalon álló bélletes kapukat mind a hajón, mind pedig szentélynégyszögön befalazták. A templomhajó nyugati oldalán karzat áll, innen lehet feljutni a toronyba is. 

Az apszis félkupolával, a szentélynégyszög bordás keresztboltozattal fedett, a hajó síkmennyezetes. A belsőben látható, 13-14-15. századi falképtöredékek összességében Magyarország leggazdagabb középkori freskóegyüttesét alkotják. Az apszis képei Krisztus születését, a Szentháromságot és egy mennyei szeráfos jelenet ábrázolják. A diadalív belső oldalán látható a tizenkét apostol, Keresztelő János és Heródes Agrippa találkozása. A szentélynégyzet falai Krisztus mennybemenetelét, a fájdalmas Krisztus imádságát, az utolsó ítéletet, a nagy halfogást és a Hegyi Beszéd képeit mutatja be. Ugyanitt boltozaton a Pantokrátor, angyalok és evangélisták ábrázolásával, a templomhajóban pedig szentek legendáival találkozhatunk. A szószék szépen faragott, festett koronája, valamint az úrasztala 1792-ben készült. A vizsolyi templom 2017 óta hivatalos Történelmi Emlékhely, hiszen egykori sekrestyéjében állították fel Mantskovit Bálint nyomdáját, amelyen 1589-90-ben nyomtatták ki a Károli Gáspár által készített első teljes, magyarnyelvű bibliafordítást.

A Veszprémbe vezető út mellett, kis domb tetején álló, körítőfallal övezett, téglány alaprajzú, keletelt templom, amelynek déli homlokzata nyugati része előtt zsindellyel borított, hagymasisakos torony áll. Az eredete szerint 12. századi templomot oklevelek először csak 1297-ben említik, mint Szent Márton tiszteletére szentelt templomot. 

A 15. században a hajóhoz átlós támpillérekkel erősített tornyot építettek. Noha a templom a reformáció kezdetétől már vélhetően református kézben volt, azt a török kiűzése után 1700-ban a jezsuiták visszafoglalták. Az ezután kezdődő hosszú viszálykodás során a templom többször gazdát cserélt. 1739-ben a reformátusok templomukat védelmi célból lőrésekkel ellátott magas kőfallal veszik körül, hogy szükség szerint fegyverrel is megvédjék jogaikat. Végül a helyi lakosság hithűségének köszönhetően 1773-tól véglegesen a református gyülekezeté lett. 

A templom 1789-es barokk átépítésének eredménye a templomhajó háromszakaszos csehsüveg-boltozata. Az 1966-1968-as helyreállításkor váltak újra láthatóvá falain - a félköríves, vállas, 18. századi ablakok mellett - középkori ablakai, a belsőben pedig a levésett szentségház és a középkori kifestés maradványai. 

Koppány Tibor: A Balaton környékének műemlékei (Művészettörténet – műemlékvédelem 3 Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993) Koppány Tibor: Középkori templomok és egyházas helyek Veszprém megyében In.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Veszprém, 1967) Rainer Pál (szerk.): Veszprém megye egyházi élete a középkorban (Veszprém, 2009)