A település központjában álló, kelet-nyugati tengelyű, egyhajós, poligonális záródású neogótikus templom, amelynek nyugati homlokzata előtt bejárati előcsarnok áll. A templom délnyugati sarkának közelében fűrészelt mellvédes-galériás kőtorony áll, amit szoknyás gúlasisak koronáz.
A település első, középkori temploma után 1663-1664-ben épült fel a város központjában, a Bebek család főúri magánvára mellett, az úgynevezett nagytemplom. Ezen épület állaga a 19. sz. végére annyira leromlott, hogy elbontása mellett döntöttek. Az egykori nagytemplom anyagából és annak helyére építették meg aztán a jóval kisebb, új templomot 1897-ben, melynek tervezője Dvorzsák Ferenc rudabányai építész volt. Orgonája a pécsi Angtser-féle műhelyben készült 1938-ban.
A harangtorony építését egyes források 1520-ra datálják, és az Alsó-vár egyik őrtornyaként említik. Valószínűbb azonban, hogy az 1664-es nagytemplom idejében és annak részeként épülhetett. Alaprajza négyzet alakú, terméskőből épült. Ablakai félköríves záródásúak. Fagalériás, sisakos tetőzetét 1786-ban kapta. A toronyban 3 harang lakik, a legrégebbit (egy 250 kg-os) 1726-ban Oláhpatakon öntötték.