Örökségtár

A település központjában, útkereszteződésben elhelyezkedő, észak-déli tengelyű, poligonális záródású, egyhajós templom, amelynek északi homlokzata felett, enyhén kilépő, órapárkányos, hagymatagos, latermás sisakú torony áll. A templom nyugati szomszédságában - vele egy téglafalban álló nagykapuval összekötve -  található a parókia épülete

A templom főbejárata a torony tengelyében álló, köríves záródású, kőkeretes ajtón át nyílik, felette fekete gránit emléktáblán az I. világháború 17 áldozatának nevét tüntették fel. Mellékbejárata a nyugati oldalon van. A toronytestet cseréppel fedett főpárkány és övpárkány tagolja és lizénák keretezik. A karzatszinten szegmensíves ablak, a padlásszinten kisméretű téglány alakú ablak áll. A harangablakok félköríves záródásúak. A hajó oldalait széles lizénák osztják meg, a lizénákon szegmensíves ablakok nyílnak.
A szószék fából, az úrasztala márványból készült.

Angster-orgonája egymanuálos, 4 regiszteres.
A nagyharang tömege 596 kg, alsó átmérője 104 cm. Felirata: Dicsőség a magasságban Istennek / Az 1914-18-i világháborúban elvitt harang helyébe öntette a rádfalvi református egyházközség az Úrnak 1927-dik esztendejében. / Öntötte Szlezák László harangöntő Budapesten. Kisharang: 200 kg-os, alsó átmérője 71,8 cm.
A copf stílusú templom 1840-ben épült.

A település keleti oldalán, magaslaton álló, keletelt, egyhajós, egyenes záródású templom, melynek déli oldalához bejárati előcsarnok kapcsolódik. Hajója egy régebbi keletkezésű, keskenyebb és egy újabb, szélesebb részből áll. Északi oldalán kettő, déli oldalán három egyenes szemöldökű ablak áll. A templom bejárata a portikusz ajtaján keresztül nyílik, amely felett az 1724-es évszám olvasható. A hajó nyugati részének déli falán egy, a legutóbbi felújításkor feltárt gótikus, csúcsíves ajtókeretezés látható.

A templombelső festett deszkamennyezetét vékony lécrács tagolja kazettákra, amelyek közepét íves keretezésű, liliomos díszítésű medallionok ékesítik. A hajó mindkét végében karzatok magasodnak, amelyeknek mellvédje csakúgy, mint a padsorok előlapjai medallionos kifestésűek. A sokszög kosarú, faoszloppal megtámasztott szószék a hajó északi falánál emelkedik, mellette magastámlás Mózes-székek állnak. A templomtér közepén található az úrasztala, mely egy fehérmárvány monopódium,  előtte pedig egy kisebb, szintén fehérmárvány keresztelői oszlopszék áll. 

A középkori eredetű templomot az 1577-ben reformátussá lett gyülekezet tovább használta. Az épület sekrestyéjét 1706-ban bontották el. 1784-ben falait megmagasították, és ezzel egyidőben a hajót kelet felé kibővítették, illetve a déli falán álló ajtót befalazták. 1805-ben épült a templom bejárati előcsarnoka. Festett kazettás mennyezete szintén 1784-ből való, ezt 1928-ban újrafestették.
A templom délnyugati sarkánál elhelyezkedő, hatszögletű, zsindellyel borított, szoknyás, galériás, barokk fatorony 1762-ben épült. A galéria ívekkel összekapcsolt oszlopai és mellvédje gazdagon faragott díszítésű. Mind a hatszögű, gúla alakú toronysisak, mind pedig a toronyszoknya alsó része barokkos stílusban lekerekített ívű. A toronyban két harang lakik: egy 52 kg-os 40 cm átmérőjű, valamint egy 37 kg-os, 32 cm átmérőjű.

A templomot és a haranglábat 2026. október 3-án tűzvész pusztította el, helyreállításuk érdekében gyűjtés indult. 
 

A település központjában, útkereszteződés kiteresedésében álló, szerény méretű, keletelt, kőtorony nélküli, egyenes záródású románkori templom, melynek nyeregtetős templomhajója felett kis huszártorony ül. 

A 13. századi eredetű templomot a törökdúlás 1564-ben romba döntötte. A visszatelepedő református lakosság újította fel, majd 1626-ban tűzvész pusztított benne. Ezt követően újra helyreállították. Prédikátora 1665-ben Huszti Mihály volt, akit 1674-ben Sajókesziből vittek gályarabságra, és ezt követően 1675-ben halt mártírhalált. Népi barokk berendezése (festett fakarzatok, szószék, fapadok) 1790-ből való. 

A közelmúltban végzett feltárásoknak köszönhetően a szentélyrészben, a köríves diadalíven és a hajó falain középkori freskótöredékek váltak láthatóvá. A gyülekezet különös értékű tárgyai - egy 1548-re datálható úrihímzéses, egy 1683-ban készített törökös mintájú terítő, két 16. századi ezüstkehely, és egy 1630-as talpas serleg - jelenleg a sárospataki református múzeumban tekinthetők meg.

A település déli részén, kis dombon álló, keletelt, egyenes záródású, románkori templom, amelynek nyugati végét félköríves toldalék zárja, és felette kisméretű, ácsolt huszártorony emelkedik. A szentély végfalán és a déli oldalon román stílusú résablakok nyílnak. 

Az épület egyike hazánk rendkívüli ritkaságú ikertemplomainak: egy 12. századi íves szentélyű téglatemplom és egy 13. századi kőtemplom állt egykor egymás mellett, amelyeknek déli, illetve északi faluk volt azonos. A régebbi templomot az új megépítése után a helyi földbirtokos család kápolnaként és temetkezőhelyként használta. 

A 12. századi épületrészt 1820-ban elbontották, majd a 13. századi épületrészt íves toldalékkal kibővítették. A templom bejárata az északi falon lévő, geometrikus mintákkal ékesített fakapun keresztül nyílik, ahol a régészeti feltárás eredményeként a már elbontott templomrész alapfalai is láthatók. 

A templomhajó 1657-ben készült deszkamennyezetét tárcsákba komponált levél- és virágmotívumos festés díszíti, amelyet az épület bővítése után kiegészítettek. A szintén 17. századi Mózes-szék festése különösen is igényes munka. A dongaboltozatos szentélyben és a diadalíven 14–15. századi falfestmények töredékei apostolokat és egy püspököt ábrázolnak.

Az 1958-ban egyesített Rásony, Sáp és Berencs települések közül Rásony temetőjében, a településrész keleti oldalán lévő dombon álló, kőtorony nélküli, keletelt, románkori templom. 

Az épület két szakaszban épült. A nyugati része egy 12. századi, egykor feltehetően félköríves záródású kis templom, amelynek kegyúri karzat felett torony emelkedett. Később, a 13. században kelet felé meghosszabbították az épületet, ebből az időszakból három résablak és a déli bejárat nyomai kerültek elő. A templom berendezés a 18. században barokk stílusban készült. 

A templomtól mintegy 300 méterre északra helyezkedik el az 1784-ben ácsolt szoknyás, galériás fa harangláb. 

Forrás: Joó Tibor: A rásonysápberencsi református templom In.: A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 21. (Miskolc, 1983) 

A település központjában, útkereszteződésben elhelyezkedő, kelet-nyugati tengelyű, egyenes záródású, egyhajós templom, amelynek keleti homlokzata előtt hagymatagos, latermás sisakú torony áll.

A templom főbejárata a torony tengelyében álló, köríves záródású nyíláson keresztül közelíthető meg. Mellékbejárata a déli oldalon van. A kétemeletes toronytestet főpárkány és övpárkány tagolja, valamint lizénák keretezik. A padlásszinten lantablak áll. A harangablakok félköríves záródásúak. A toronytest és a hajó homorú íves falszakaszokkal csatlakozik, amelyek teljes szélességét ferde támfalak gyámolítják.

A hajó oldalait széles lizénák osztják meg, az északi oldalon egy szegmensíves ablak nyílik.
A templombelső két végében fából készült karzatok emelkednek, szintén fából épült szószéke, amely mellett áll a Mózes-szék.

A késő barokk templom 1794-ben épült.

A település északi végében elhelyezkedő, eredetileg kelet-nyugati tengelyű, támpilléres, egyenes záródású, torony nélküli gótikus templom, melynek nyugati homlokzata előtt bejárati csarnok áll. 

A réz- és ezüsttermelése révén meggazdagodott bányavárosban a 14. században épült a háromhajós, hálóboltozatos csarnoktemplom, amely a 16. századi törökdúlás során romossá vált. 1664-65-ben állította helyre az épület épen maradt nyugati részét a református gyülekezet. Ekkor a templomot kelet felől egy fallal lezárták, ennek közepére egy, az elpusztult részből maradt későgótikus ablakot helyeztek át, és a korábbi boltozat helyett deszkamennyezettel fedték le a templomhajót. 

A templomtól délre 1896-ban épült hagymakupolás, fazsindely borítású harangtorony, amely magába foglalja a 18. század végén emelt fa haranglábat. A déli kapu eredeti csúcsíves kőkeretében van elhelyezve a templom 14. századi vasajtajának hiteles másolata. Felületét vaspántokkal rombusz alakú mezőre tagolták, ezekben Anjou-címerek, mesterjegyek és német nyelvű felirat láthatók. 

A templomhajó 120 táblából álló festett famennyezettel van díszítve, amely jórészt Contra András és Mátyás 1758-as munkája. A korábbi, 17. századi famennyezetből csak a mestergerenda, valamint az azt alátámasztó oszlop, és 6 eltérő színezésű tábla maradt meg. A mennyezettel egyidőben készült a papi szék és a padelőlapok festése is. Az északi falon lévő két falképtöredék Szent Zsófiát és gyermekeit, valamint Szent Ilonát ábrázolja. Az 1430 tájára datálható képek az itáliai trecento hatását mutató, magas színvonalú, művészi alkotások. A keleti falon két vörösmárvány sírkő áll: a jobboldali Perényi Istvánnak, Zsigmond király étekfogó mestere számára készült 1437-ből, a baloldali Saurer Erhard bányaprovizoré 1576-ból.

A főút elágazódásánál álló, kerítőfallal övezett, északkelet-délnyugati tengelyű, egyhajós, egyenes szentélyzáródású templom, amelynek északkeleti főhomlokzata előtt támpillérekkel gyámolított, zömök, gúlasisakos torony áll. A templom bejárata a toronyaljon keresztül, az északkeleti oldalról nyílik.

Sávozással és sarokarmírozással díszített tornyán a bejárat felett körablak áll, harangszintjén félköríves ablakok. A toronyórák felett háromszögű oromzatok emelkednek. Hajóját délnyugati és délkeleti oldalon vakolatkeretes csúcsíves ablakok törik át, a délkeleti homlokzat közepén egy korábbi bejárat vakolatkerettel jelzett helye látszódik.
A festett kazettás mennyezetű templombelső két végében festett mellvédű fa karzatok állnak. A szószék a délkeleti hosszoldal előtt, de attól kissé beljebb, tömzsi oszlopon áll, a felette lévő pelikános díszítésű, népi barokk szószékkoronát karcsú, faragott oszlopok tartják.

A templom 1700 körül épült. 1902-ben neogótikus stílusban átépítették és tornyát megmagasították. Berendezése - a festett fakarzatok, a szószék és a famennyezet – 1772-ben készült, melyeket 1936-ban átfestettek.

Település központjában álló, keletelt, poligonális záródású, támpilléres templom, melynek déli oldalánál bejárati előcsarnok, míg nyugati homlokzata előtt szintenként eltérő megformálású ablakokkal áttört, laternás sisakkal koronázott torony magasodik. 

A templom hajója már valószínűleg a 12. század végén állt. A tatárjárás alatt megsérült, templomot a 13. század második felében átépítették. A hajót nyugat felé meghosszabbították, és homlokzata elé tornyot is emeltek. A templom gótikus szentélye 1500 körül épülhetett. A mohácsi csatában hősi halált halt Tomori Pálhoz köthető a szentélyben látható vörösmárvány reneszánsz tabernákulum, aki elhunyt menyasszonya emlékére állíttatta azt. 

A templom 1576-ban már református használatban volt volt. A törökuralom idején a fa palánkkal körbe vett épület sok kárt szenvedett. 1638-ban tűzvész is sújtotta a templomot, melyet aztán 1696-ban újítottak fel. A 18. században több átalakítás is történt az épületben, 1803-ban pedig kerítőfallal vették körbe. 1853-ban tornyát megmagasították, és így alakult ki a templom ma is látható külseje. 

Forrás: Simon Zoltán: Egy lépés előre: újabb középkori részletek a sajókazai református templomon (2002)

Az egykori sajókazinci településrészen található, keletelt, egyenes záródású, egyhajós templom, keleti toronnyal.
A templom főbejárata a toronyaljon keresztül nyílik, de a hajó déli oldalán is található egy bejárati kapuzat. A főbejárat felett egy küllős osztatú körablak látható. A torony fentebbi szintjein, illetve a hajó hosszoldalain álló ablakok mind szalagkeretesek és szegmensívesek. A toronytestet falpillérek keretezik. Az órapárkány felett svájci süvegű sisak magasodik.

A kazettás famennyezettel fedett templombelső két végében fakarzatok állnak. A népi barokk stílusú, szószékkoronás, falazott szószékének kosarát vakolatdíszek ékesítik.

A település a pápai tizedjegyzék szerint 14. század elején már egyházas hely volt. 1552-ben, Eger ostromának idején, portyázó török csapatok lerombolták és kirabolták a falut, lakóit elhurcolták. 1564-ig 17 háza épült fel, s lakói már reformátusok voltak. 1576-ban önálló református egyházat alkottak, és az 1526-ban épült templomot vették használatba. 1659-ben újabb törökdúlásnak esett áldozatul a falu, és ezután nehezen népesült be újra. 1700-ban még csak egy fatemplom állt, aztán 1732-ben már újra a régi s kijavított templomot használták. 1792-ben a toronnyal együtt újjáépítették a templomot, de az 1825-ben leégett. 1826-ra kijavították és átalakították. A következő nagyobb javítás 1899-ben volt.

Az orgonáját az abaújszántói egyháztól vették, és Országh Sándor építette át 1885-ben nyolc változattal.
A templomban keresztelték Egressy Bénit, a Szózat megzenésítőjét, Sajókazinc nagy szülöttjét, akinek édesapja a gyülekezet lelkipásztora volt.